(Jobbágy Sándor a Concorde szenior makrogazdasági elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Mialatt a kedves olvasó ennek a cikknek a végére ér, India lakossága nagyjából 100 újszülöttel gyarapszik. Az idén tavasszal-nyáron világra jövő indiai gyermekek pedig demográfiatörténeti fordulat részesei: az ENSZ becslése szerint ugyanis 2023-ban India jelképesen átvette-átveszi a világ legnépesebb országa címet Kínától.

A világ országainak demográfiai élbolyában bekövetkezett váltásról már áprilisban sok cikk beszámolt, mivel egyes becslések arra a hónapra tették a demográfiai trónfosztás bekövetkeztét. Az időzítést persze az aktuális éven belüli népszámlálások híján csak becsülni lehet. A precíz végeredményt az is befolyásolja, hogy a statisztika beleszámítja-e a kínai népességbe Hongkong, illetve Makaó lakosságát.

Ami viszont biztosra vehető: a demográfiai rekordok mögött (ide tartozik a 8 milliárd fős globális népességcsúcs 2022 végére becsült elérése) a következő évek, esetleg évtizedek gazdasági-pénzügyi-befektetési tendenciáit alapjaiban felforgató folyamatokra bukkanhatunk. Ezekből szemezgetünk most a teljesség igénye nélkül, de a befektetésekre gyakorolt potenciális hatások felderítésének igényével.

India demográfiai egyenlítése Kínával szemben, vagyis hogy mindkét óriás népességű ország mintegy 1,4 milliárd lakossal büszkélkedhet jelenleg,

távolról sem jelent azonos demográfiai vagy pláne munkaerőpiaci pozíciót India és Kína összevetésében.

Először, nem csupán arról van szó, hogy az indiai népességnövekedés üteme már egy ideje felülmúlja a kínait, de a kínai népességnövekedés 2022-ben tetőzött is, és a következő években tovább folytatódhat a csökkenés. 2050-ig előretekintve (a demográfiai előrejelzések esetében, szemben a makrogazdasági prognózisokkal, ez az időtáv nem számít extrémnek) a globális népességnövekedés lényegében nyolc országban koncentrálódhat. Ebben az élbolyban India mellett még két ázsiai résztvevő, Pakisztán és Fülöp-szigetek található öt afrikai országgal együtt: Kongóval, Egyiptommal, Etiópiával, Nigériával és Tanzániával.

Tovább turbózva az időhorizontunkat, az ENSZ becslése szerint a növekedésben lévő élbolyban már nem szereplő Kína a 2100-as évre a mai helyzethez képest 400 millió munkavállalót fog elveszíteni a jelenleg látható demográfiai trendből következően. (Addigra a népességszám alapján India már kétszer akkor ország lehet, mint Kína!) Így az egykor a „világpiacot” munkaerővel elárasztó Kína csatlakozik a fejlett világhoz a munkaerőpiaci problémák demográfiáját tekintve. A korfákat vizsgálva egyáltalán nem meglepő következtetés, hogy az Indában látható tendencia a kivétel, és nem a szabály:   

Indiában a gazdaságpolitikai döntéshozók azon törhetik a fejüket, hogy honnan lesz munkája a növekvő népesség munkaerőpiacra lépő új generációinak a következő években. A probléma nagyságát jól érzékelteti, hogy a népesség fele a 30 év alatti korosztályokhoz tartozik. Ráadásul nem csak a népességnövekedésből érkezik friss munkaerő (leginkább a szolgáltató szektorba), de a mezőgazdaságból is, ahol egyre kevesebb munkáskézre van szükség, ráadásul a fiatalabb generációk számára egyre kevésbé nyújt vonzó pályaképet. Ez utóbbi helyzet még Kínában is súlyos problémát jelent, ugyanis az egyre több területen várható munkaerőhiány mellett párhuzamosan hatalmas arányú munkanélküliség alakult ki a fiatalabb generáció esetében.

Nem teljesen véletlen az egybeesés a demográfiai élmezőnyben látott váltás és a gazdasági növekedési verseny élénkülése között sem: India a világ nagy gazdaságai közül a leggyorsabb GDP-bővülést felmutató lehet már idén és a következő néhány évben is – miközben persze az egy főre jutó jövedelmet tekintve még messze lemaradó ország.

A munkaerőhiány már most globális jelenség

A kínai munkaerőpiac zsugorodására vonatkozó előrejelzés túlzás nélkül brutális átalakulást hozhat, nem elhanyagolható globális következményekkel, hiszen a világ számára óriási léptékben munkaerőt exportáló országról van (volt?) szó. Azt, hogy már most mennyire globális jelenség a demográfia munkaerőpiaci hatása, jól mutatja, hogy miközben számos fejlett gazdaság (többek között az USA és az euróövezet is) lelassult növekedéssel vagy recesszióközeli állapottal küzd, a munkanélküliségi ráták éppen csak megemelkedtek (USA: 3,6%, eurózóna: 6,4%). Sőt, a legtöbb szektor továbbra is kimondottan munkaerőhiányos, ami recessziós, vagy ahhoz közeli helyzetben kivételes helyzet a modern gazdaságtörténetben.

Bár Magyarországon a relatíve alacsony munkanélküliségi rátához a Nyugat-Európában dolgozó magyarok jelentős száma is hozzájárul, de még így is figyelemre méltó, hogy a reál-GDP három negyedévnyi zsugorodása ellenére még mindig csak 3,8-4,1 százalékos a munkanélküliségi mutató, szemben például a 2010-12-es időszak 10 százalék feletti munkanélküliségével. Ezzel párhuzamosan pedig nálunk is (ahogy a régiónk szinte minden országában) folyamatosan panaszkodnak a cégvezetők a munkaerőhiány miatt a szektorok többségében.

Az üres álláshelyek aránya (2,5% az első negyedév végén) pedig alig jelez csökkenést a tavaly nyári csúcshoz képest. Ez 83 ezer betöltetlen álláshelyet jelent. Mindez annak dacára van így, hogy a hivatalos statisztika szerint is legalább 85 ezer külföldi állampolgár is dolgozik hazánkban.

A globális munkaerőhiány a következő években még erőteljesebben alakíthatja a gazdasági növekedés és az infláció trendjét

Mivel a fejlett országok korfái a bevándorlási tendenciákkal együtt sem jeleznek előre fordulatot a hosszútávú átlagokhoz képest bőven kiugró munkaerőpiaci helyzetben, a gazdasági és pénzügyi piaci hatásokkal is érdemes számolnunk a következő néhány évre előretekintve. Különösen, mivel a globális munkaerőpiaci képet az USA-ban és még számos országban tovább rontotta a Covid-időszak alatti előrehozott nyugdíjazások felfutása, illetve az egészségi helyzet romlása. 

Ezek a hatások önmagukban komoly korlátot jelenthetnek a gazdasági növekedés számára, aminek dinamikája Kínában már amúgy is leszálló ágban van. De hasonlóan negatív növekedési hatások jelentkezhetnek az USA-ban és Európában is.

Mindeközben Indiában az ezzel ellenkező előjelű demográfiai hatásokat a növekedést támogató intézkedések segítik, ráadásul részben munkaerőpiaci, de még inkább geopolitikai ösztönzők számos külföldi céget csábítanak Kínából Indiába. Az ilyen módon átrendeződő nemzetközi növekedési kép a részvénypiacok relatív teljesítményére is hatással lesz, így hosszabb távra épített portfóliók esetében érdemes a demográfiai hatásokat is figyelembe venni. 

A demográfia szerepet játszhat az infláció alakulásában is, a növekedési hatásokhoz viszonyítva azonban ezen a területen sokkal nagyobb viták zajlanak: nem csak a mértékről, de még az irányról is. Az mindenesetre már a jelenlegi helyzetben is egyértelmű, és a kamatdöntéseiket kommentáló jegybankok nyilatkozataiból is jól látszik, hogy a munkaerőhiányos szektorok, illetve országok esetében a béremelési kényszer olyan inflációs kockázatot hordoz, melyet a monetáris politikai eszközök csak alig, vagy egyáltalán nem tudnak kezelni. Így nyitott gazdaságokban (mint amilyen a magyar is) sokszor inkább a devizaárfolyam kerül előtérbe, mint antiinflációs eszköz, míg zárt gazdaságokban a belső hitelezési csatorna lehet kiemelten figyelt terület inflációs szempontból.

De ne becsüljük le a technológiai fejlődést

Munkaerőpiac? Hát a robotok úgyis elveszik a munkánkat, nem?! Ja, hát a fentiek szerint nem (egészen), mert éppen az látszik nagyobb problémának, hogy az egyébként már a mesterséges intelligenciának nevezett technológia növekvő gazdasági szerepe mellett is sokkal több a munka (az üres álláshely), mint a munkavállaló. Ez persze csak a makroszint. Lesznek, sőt már voltak is olyanok, akiknek ténylegesen elvette a munkáját a technológiai fejlődés, de innentől már ágazati (vagy még részletesebb) elemzésbe kellene bonyolódnunk, ha a chatGPT-hez hasonló modellekre épülő alkalmazások hatását szeretnénk előre jelezni.

Néhány dolgot azonban enélkül is leszögezhetünk. Az egyik, hogy a nagyközönség által leginkább csak 2022 vége óta „tesztelt” nyelvi modellekre épülő mesterséges intelligencia már jóval régebb óta működik a vállalati szféra eszköztárában, termelékenységi robbanást egyelőre még nem hoztak magukkal. Hatalmas fejlődés látszik ugyanakkor a már jóval régebben a pályán lévő ipari robotok területén, ahol még mindig a mennyiségi felfutás szakaszában vagyunk. 2015 és 2021 között az ipari robotok számának bővülése 14 százalék volt éves átlagban, és akkor még nem beszéltünk a minőségi javulásról. Miközben az automatizáció legújabb hullámainak gazdasági hatása továbbra is nehezen becsülhető, az egyre inkább egyértelmű, hogy erre épülheti a demográfiai problémák által okozott növekedési és inflációs problémák megoldása egyaránt.

Következtetések makro-szemmel: bérek, árak, árfolyamok, hozamok

Azok a gazdaságok, amelyek a fent vázolt technológiai szárnyalásban a lemaradók közé fognak tartozni, befektetési célpontként nem csak a növekedési problémáik miatt kerülhetnek hátrányosabb helyzetbe. A lemaradásukat súlyosbíthatja az is, hogy az egyre idősödő lakosság növekvő nyugdíjkiadásokon és egészségügyi kiadásokon keresztül úgy erősítheti a költségvetés forráselszívó hatását, hogy azt nem ellensúlyozza a gazdaság bővülésének kedvező költségvetési hatása, például a vállalati adóbevételek gyengébb növekedése miatt. Ezenkívül az életkoránál fogva egyre kevésbé kockázatvállaló befektetővé váló csoportok növekvő aránya a nemzeti tőkepiacok egy fontos pillérét gyengítheti. Mindeközben a hiánnyal küzdő szektorokban növekvő bérnyomás inflációs hatása is nagyobb lesz, hiszen ezt éppen a technológiai fejlődés tudná ellensúlyozni. Egy ilyen országban számos szektor vállalatainak részvényei gyengébb árfolyamnövekedési potenciált mutathatnak fel a nemzetközi versenyben, miközben kötvénykibocsátóik magasabb hozamfelárak fizetésére kényszerülhetnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gazdaság india Kína munkaerrőpiac népesség Távol-Kelet Olvasson tovább a kategóriában