A rendszámcsere óta izzik a magyar katonákat megégető tűz parazsa, de a szerb elnöknek jókor jött a koszovói konfliktus

Olasz és magyar békefenntartók szenvedtek súlyos sérüléseket Koszovóban, amikor hétfőn szerb tüntetők támadtak rájuk. Hét magyar katona szenvedett súlyosabb, 20 könnyebb sérüléseket, 12-t már haza is szállítottak közülük. De mi váltotta ki a konfliktust, amelynek a kereszttüzébe kerültek a magyar katonák?

Koszovóban 1,8 millió albán és közel 100 ezer szerb él, a köztük lévő feszültség nagyon régi keletű. A terület a középkori szerb állam politikai és vallási központja volt a 13-14. században, a török uralom évszázadai alatt azonban megnőtt a muszlim hitre áttért albán lakosság aránya, és az albán nemzeti ébredésnek ez volt a központi területe. Koszovó 1912-ben lett a modern szerb állam része, majd azon belül Jugoszláviáé, de a demográfiai folyamatok ekkoriban is az albánoknak kedveztek, a szerbek végképp kisebbségbe kerültek.

A 60-as évektől kezdve Koszovó széles körű autonómiát évezett Jugoszlávián, illetve a szerb tagköztársaságon belül, de már a 80-as években kiéleződtek a szerb-albán ellentétek, amit a később a balkáni háborúkat kirobbantó Szlobodan Milosevic csak tovább fokozott. Jugoszlávia felbomlásakor a koszovói albánok függetlenedni akartak Szerbiától, az ellenségeskedések háborúba torkolltak, amelyet a NATO történetének egyik legellentmondásosabb beavatkozásával, légi csapásokkal próbált megszüntetni 1999-ben. A bombázások során közel félezer civil vesztette életét. A koszovói gerillákkal harcoló szerb és montenegrói^*A két ország államszövetsége csak 2006-ban szűnt meg, a koszovói konfliktus idején még egy országot alkottak Szerbia-Montenegró, avagy Kis-Jugoszlávia néven. alakulatok visszavonultak, helyüket a NATO békefenntartó erői (KFOR – Kosovo Force) vették át, ennek a nemzetközi kontingensnek adják jelentős részét magyar katonák.

A NATO-beavatkozás után Koszovó előbb nemzetközi igazgatás alá került, majd 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, amelyet Szerbia (továbbá például Oroszország és Kína) azóta sem ismert el, vagyis hivatalosan továbbra is a saját területének tekinti. Sok szerb vándorolt ki, a maradók pedig hol lappangó, hol teljesen nyílt konfliktusban állnak a koszovói albán hatóságokkal.

Tavaly nagy vihart kavart az az ötlet, hogy Koszovóban kötelezővé tegyék a rendszámcserét olyan rendszámra, melyet nem a szerb, hanem a koszovói hatóságok állítanak ki – ezt a koszovói szerbek erős támadásnak érezték, és bár a javaslatot végül nem vitték át, elég volt ahhoz, hogy újra alaposan felszítsa az ellentéteket. Több szerb rendőri vezető és politikus is lemondott, aminek következtében új választásokat kellett kiírni a szerb többségű Észak-Koszovóban – itt keresendő a mostani feszültség forrása.

Az eredetileg decemberre kiírt szavazást a feszültséggel teli légkör miatt inkább nem tartották meg, hanem elhalasztották egészen áprilisig. Az új választásokat viszont a koszovói szerbek bojkottálták – a 45 ezer választásra jogosultból 1567 embert ment el szavazni, a Szerb Lista nevű párt el sem indult, így minden idők legalacsonyabb részvételi aránya mellett nyert a Vetevendosje Mozgalom és a Koszovói Demokrata Párt.

A választás ennek ellenére érvényes volt, így a szerb többségű területek albán származású polgármestereket kaptak, akiket a szerbek nem akartak beengedni a települések városházaiba. A feszültséget tovább szította, hogy az intézményeken lecserélték a szerb lobogót a koszovói zászlóra. A politikusok a koszovói készenléti rendőrség segítségével jutottak be az épületekbe, ráadásul a rendőrök egy ponton oszlatásba kezdtek, amik összecsapássá fajultak – ekkor sérültek meg a magyar katonák is. Az események hírére Vucicék készenlétbe helyezték a szerb hadsereget.

A szerb narratíva szerint Koszovó felelős az eszkalációért (Koszovó felelősségét firtatta többek között az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken is), Koszovó viszont azt állítja, az összecsapásokat olyan szerb nacionalisták provokálták ki, akiket Belgrád irányít.

A szerb belpolitika

A konfliktus pont akkor éleződött ki, amikor a szerb köztársasági elnök, Aleksandr Vucic egy többhetes tüntetéssorozatot követően lemondott a Szerb Haladó Párt elnöki pozíciójáról. Ennek előzménye, hogy május harmadikán az egyik belgrádi általános iskolában egy 13 éves diák az apja fegyverével előre eltervezetten végzett kilenc diákkal és egy iskolai biztonsági őrrel, valamint megsebesített több diákot és tanárt. Másnap egy 21 éves fiatal nyitott tüzet járókelőkre, egy rendőr és nyolc civil meghalt, további 14 megsérült – köztük gyerekek is.

Az egész országot megrendítő merényleteket követően szerbek tízezrei mozdultak meg, hogy tiltakozzanak többek között azért, mert szerintük a szerb kormány az erőszak kultúráját honosította meg az országban, ami – megspékelve a történelmi előzményekkel – óriási feszültséget gerjeszt.

A szerb média állapota ismerős jegyeket hordoz magán: az Európai Parlament vizsgálata szerint a kormányfüggetlen aktivisták és médiumok folyamatos nyomásnak vannak kitéve, rágalomhadjáratok indulnak ellenük. A médiapiac nem transzparens, nem átlátható, hogy hová mennyi pénzt tol az állam, és a médiát szabályozó testület sem független. Kiemelték, hogy Szerbia táptalaja az orosz dezinformációs kampányoknak, melyet főként az állami média terjeszt. Tavaly például Belgrádban nyitott irodát a Russia Today nevű orosz állami propagandaügynökség. Az erőszak megjelenítése valóban szembeötlő, az alábbi videó a Zagruda nevű szerb televíziós reality show-ból válogat ki olyan jeleneteket, melyeken fizikai és verbális erőszak látható.

A tüntetéseket az ellenzéki pártok szervezték, ezzel viszont alapot adtak a kormánynak arra, hogy azt mondja, az ellenzék a lemészárolt gyerekek véréből próbál politikai hasznot húzni.

A tömeg az állami köztévé, az RTS székházához vonult, ahol Aleksandar Vucic köztársasági elnök, valamint a belügyminiszter, Bratislav Gasic és a védelmi miniszter, Aleksandar Vulin távozását követelte.

Vucic a tüntetések nyomán ellenakcióba kezdett: saját híveit Belgrádba utaztatta Szerbia vidéki településeiről, valamint Montenegróból, Boszniából és Koszovóból, hogy egy a magyar békemenetekhez hasonló, kormányhű erődemonstráció is legyen a városban. Emellett a közszférában munkaszüneti napot rendelt el, azzal a kitétellel, hogy a közalkalmazottaknak részt kell venniük a megmozduláson.

A május 26-i gyűlés egyik vendége Szijjártó Péter magyar külügyminiszter volt, aki testvérnépnek nevezte a szerbeket és a magyarokat, valamint magasztalta Vucic érdemeit.

Másnap, május 27-én Vucic lemondott a pártelnöki tisztségéről, ám köztársasági elnöki székét megtartotta. Néhány óra leforgása alatt aztán váratlan fordulat állt be, a koszovói történések ugyanis gyorsan elterelték a szerb közvélemény figyelmét a belpolitikáról, ami kedvező Vucic számára.

A legégetőbb kérdés, hogy a szerb kormány hogyan reagál. A legrosszabb forgatókönyv a katonai támadás lenne, ugyanakkor Vucic pályázik az EU-tagságra, aminek valószínűleg az elképzelése is köddé válna, ha fegyveres úton próbálná rendezni a konfliktust. Nem is beszélve arról, hogy Szerbia körül – Koszovót és Bosznia-Hercegovinát nem számítva – csupa NATO-tagország található. Ráadásul Oroszországtól valószínűleg legfeljebb szóbeli támogatásra számíthatna, hiszen az ukrajnai háború teljesen leköti az orosz erőket.

A történetnek még nincs vége, ma Zvecanban ismét tüntettek a szerbek, a tiltakozás azonban szerencsére ezúttal (legalábbis cikkünk megjelenéséig) békés maradt.