Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. április 29. 12:35 Világ

Hiába ostorozta őket Hernádi Zsolt is, nem a németek használtak több szenet télen, hanem mi

A földgázellátással kapcsolatos aggályok, a rendkívüli aszály és az atomenergia-termelésben tapasztalt kimaradások arra utaltak 2022-ben, hogy Európa a szénerőműveire támaszkodni kényszerül az elmúlt tél során, ez azonban végül nem következett be az Ember nevű agytröszt elemzése szerint. A 18 szénenergiát használó uniós tagállam közül 15-ben csökkent a szénerőművek teljesítménye 2021 és 2022 téli időszakai között, továbbá a szénből előállított villamosenergia mennyisége harminc terawattórás, arányaiban kifejezve 11 százalékos mérséklődését mérte az unióban a legutóbbi és az egy évvel korábbi teleket összehasonlítva a londoni székhelyű szervezet.

A három kivétel Olaszország, Finnország és Magyarország, ahol a szénerőművek rendre 26, 12, illetve 3 százalékkal több áramot termeltek. Velük szemben Lengyelország és Németország – amelyekhez együttesen az unió területén működő szénerőművek kibocsátásának fele kötődött 2021-ben – csökkentette a leginkább a szénalapú áramtermelést, és Portugáliát is érdemes megemlíteni, ahol a vizsgált időszakban bezárták az utolsó szénerőművet is.

Németország esete azért is figyelemre méltó, mert itt állították a legtöbb bezárás alatt álló, de még működőképes szénerőművet tartalékba: az unió területén 14 gigawattnyi kapacitás várt bevetésre szükség esetén, amiből 10 gigawatt köthető a német erőművekhez. Az Ember statisztikái szerint végül ezek a létesítmények átlagosan 27 százalékos kihasználtsággal üzemeltek, és az általuk előállított 13 terawattórányi elektromos áram a teljes téli szénerőművi kibocsátás hat százalékát tette ki. Vélhetően tehát a tartalék erőművek valóban csak akkor termeltek, amikor az indokolt volt, és a tavalyi készenlétbe állításuk hosszabb távon a szénerőművek bezárására vonatkozó terveket sem veszélyezteti.

Az elemzés szerint tehát az uniós tagállamok továbbra is eltökéltek a szénhasználat elhagyása mellett, amit Németország például 2030-ra tervez. A németeket ugyanakkor máig éri kritika a szénerőműveket illető tavalyi döntései miatt, Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója a napokban rótta fel a német kormánynak a szén használatát és olyan távoli helyekről történő importját, mint Ausztrália.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSorra nyeli el a német falvakat a Tatabánya-méretű óriásbányaNémetországban mintegy 50 települést dózeroltak le a II. világháború óta a terjeszkedő szénbányák miatt, a helyiek nagy része azonban a bányák bezárásától tart.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIdehaza is drágulhat az áram az új német kormány zöldítő tervei miattVágyálmai miatt Németország lényegesen magasabb áramárakkal szembesülhet, és mivel Magyarország ugyanennek az elektromos rendszernek a része, itt is hasonló tendenciák lesznek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Hihetetlenül nehéz rávenni az embereket, hogy átalakítsák az otthonukat"Az energiatermelés és közlekedés dekarbonizációja könnyebb, mint a táplálkozásé és a lakhatásé - mondta Philip Summerton, a Cambridge Econometrics vezetője a G7-nek adott, klímakonferenciát is értékelő interjújában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ áramtermelés elektromos áram szén szénenergia szénerőmű Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Fontos

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.