Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. március 14. 19:17 Világ

Váratlan békülés forgatja fel az erőviszonyokat a Közel-Keleten

Irán és Szaúd-Arábia pénteken váratlanul bejelentette, hogy hét év ellenségeskedés után helyreállítja a diplomáciai kapcsolatait. Ez alapjaiban forgatja fel a közel-keleti erőviszonyokat.

  • A felek között a volt kínai külügyminiszter, Vang Ji közvetített, és a megegyezést is Pekingben jelentették be.

Miért fontos ez? Hatalmas diplomáciai siker ez Kína számára, ami eddig ennyire közvetlen szerepet nem vállalt a térség konfliktusaiban. A kínai szerepvállalás egyben az Egyesült Államok közel-keleti befolyásának csökkenését is jelenti.

Előzmények: Bár Szaúd-Arábia csak 2016-ban szakította meg a kapcsolatait Iránnal, miután iráni tüntetők megrohamozták a teheráni szaúdi nagykövetséget, a két ország viszonya már ezt megelőzően is, évtizedek óta konfliktusos volt.

  • Számos közel-keleti konfliktusba avatkoztak be a 2010-es években az egymással harcban álló feleket támogatva, egymással közvetett konfliktusba kerülve Libanonban, Jemenben, Irakban és Szíriában is.

A szaúdiak Iránt vádolták meg 2019-ben az olajipari létesítményeik elleni rakétatámadásokért, az Iránnal szövetséges hútik pedig szintén hajtottak végre határokon átnyúló drón- és rakétatámadásokat Szaúd-Arábiában.

Szaúd-Arábia szempontjából a legfontosabb következmény a jemeni konfliktus további enyhülése, és az USA-val szembeni mozgásterük bővülése lehet, de a megegyezés arra is lehetőséget ad, hogy a gazdaságukra fókuszáljanak.

  • Irán szempontjából a legfontosabb cél a diplomáciai elszigetelődésből kitörni, ami tavaly ősszel a tüntetések leverése után még a korábbi szinthez képest is fokozódott.

Az USA mellett a másik nagy vesztes Izraelaminek az egyik fő külpolitikai célja a régióban Irán elszigetelése.

Mi várható? Két hónapon belül újranyitják a nagykövetségeiket egymás területén, és tervben van egy külügyminiszteri találkozó a megegyezés további részleteinek kidolgozása céljából.

Ez az összefoglaló a hírlevelünkben, a G7 Reggelben jelent meg, ahol több egyéb, kizárólag ott olvasható tartalom is található. Itt lehet rá feliratkozni

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMotoros munkásőrök és síita mártírok: a forrongó Irán belülrőlMilyen forgatókönyvet követnek az iráni tüntetések, és mi a lehetséges kifutásuk? Sajó Tamás, az utazó művészettörténész-blogger a G7 Podcast vendége.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ diplomácia Irán Izrael Kína Közel-Kelet Szaúd-Arábia usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Stubnya Bence
2025. május 13. 05:50 Közélet, Vállalat

Magyar beszállítókat és fejlesztést ígér a BYD Szegedre, de induláskor még az összeszerelés lesz a fókusz

A szegedi beruházás munkaerőpiaci előnyei az országon kívül csapódnak le, a magyar beszállítók megjelenése és a helyi k+f csak évek múlva jön szóba.