Nagyon drágán megfizettek a törökök a semmibe vett építési szabályokért

A múlt hétfői földrengésben jelentős részben összedőlt Antiochia, mai török nevén Antakya az ókor egyik különösen fontos városa volt: nem véletlenül ismert a kereszténység egyik bölcsőjeként, Pál apostol is innen, a Földközi-tengeri kikötőből indult három térítőútjára. A 7,5-ös erősségű hétfői földmozgás nem az első volt a város történetében: Krisztus után 115-ben a földrengés és az azt követő cunami 250 ezer emberéletet követelt, és körülbelül ugyanennyi áldozata volt négy évszázaddal később az 525-ös földrengésnek is.

A múlt heti földrengésnek a hivatalos adatok szerint 36 ezer áldozata van idáig. Rengeteg azonban az eltűnt. Abban, hogy a fagyos időben egy hét elteltével is sok túlélőt találnak, már nem lehet reménykedni, így ez a szám az ENSZ becslése szerint a duplájára is nőhet.

A mostani rengés súlyos károkat okozott az antakyai ortodox Szent Pál székesegyházban is, de összesen 1200 épület dőlt össze a városban. Köztük olyan újonnan épült házak is is, mint a 2012-ben átadott, Renaissance Residence névre keresztelt apartman komplexum. Ennek tervezőjét az elsők között tartóztatták le; Mehmet Yasar Coskun a feleségével együtt éppen Montenegróba készült távozni, amikor az isztambuli repülőtéren elfogták őket a rendőrök.

Ebből gyorsan nemzetközi hír lett, de azóta már 113 építési vállalkozó és építtető ellen adtak ki letartóztatási parancsot Törökországban. Az ügyészség szerint legalábbis részben ők a felelősek az épületek összedőléséért.

Miért van a hasonló erejű földrengéseknek nagyságrendekkel kevesebb áldozata Japánban vagy Chilében, ahol a földrengésbiztos építkezés alapkövetelmény? – kérdezik most részben szeizmológusok, részben ellenzéki politikusok Törökországban, és a közkézen forgó válasz szerint a fő ok a gyenge kivitelezésben, kispórolt anyagokban, megbundázott közbeszerzésekben és a csak papíron létező jogszabályokban rejlik.

A május 14-i választásokra készülő Erdoğan török elnök és pártja, a kormánykoalíciót vezető AKP ezt az elemi közfelháborodást az építtetők felé igyekszik átcsatornázni, a vizsgálatokat 150 helyi ügyészség irányítja. Emögött politikai motiváció is sejthető, hiszen a választásokat minden bizonnyal a katasztrófakezeléssel kapcsolatos viták fogják meghatározni. Kemal Kılıçdaroğlu, az ellenzék legnagyobb pártjának vezetője már élesen bírálta a kormány válságra adott válaszát, azt állítva, hogy a pusztítás Erdoğan és az építőiparban dolgozó szövetségesei nyerészkedésének eredménye.

A társadalmi felháborodás a legsúlyosabban érintett, egyébként konzervatív bástyának számító tartományokban igazán nagy. Amikor az ország közlekedési minisztere a szintén súlyos károkat elszenvedett Adıyamanba látogatott, dühös tömeg fogadta, a kormányzónak pedig az emberek azt kiabálták: „Hol a segítség?” és „Adıyaman egyedül van”. Ebben a kurd többségű városban 2018-ban 67 százalék szavazott Erdoğanra.

Sokan a lassú segítségért kárhoztatják az államot. Igaz, ezt a katasztrófa mérete és olyan objektív körülmények is hátráltatták, mint a hatalmas dugó, amit az okozott, hogy az érintett megyékben egyik irányba a fedél nélkül maradt menekülők, a másikba a humanitárius segítség konvojai lepték el az utakat.

Törökországnak a most legsúlyosabban érintett része, Kahramanmaraş és Gaziantep környéke idáig nem számított földrengésszempontból kiemelten veszélyes régiónak, de a vádak szerint az ekkora pusztítás megelőzhető lett volna, ha a kormány nem költi más célokra az elvileg a hasonló katasztrófákra való felkészülésre elkülönített különadókból befolyt összegeket.

A kritikusok szerint nemcsak az építtetők áldozták fel a biztonságot a gyorsaság és az alacsonyabb költségek kedvéért, de az építési hatóságok is felelősek: sok sérült épületben hiányoztak a statikailag szükséges acéltartó elemek, és nem volt elegendő beton, ami felett a hatóságok a nagy infrastruktúra boomban hajlamosak voltak szemet hunyni.

Az ilyen pusztítások egyik oka a felügyelet hiánya, mivel az építési folyamat a tőkefelhalmozás eszközévé vált

– állt bele nyilvánosan is a kritikákba Tezcan Karakus Candan, az ankarai építészkamara vezetője.

A kormány még néhány nappal a földrengés előtt is azt tervezte sajtóhírek szerint, hogy ismét „építési amnesztiát” ad a biztonsági előírásokat megszegő építtetőknek. Erre a katasztrófa miatt már nem kerülhetett sor, de az elmúlt években több hasonló amnesztia történt. Török jogvédők egyelőre bizonyítatlan állítása szerint azonban ennél több is történt: a vád szerint a hatóságok a földrengés után azért bontották le egy építési hatósági hivatal veszélyesnek ítélt épületét, hogy eltüntessék a problematikus aktákat.

Erdoğan azt ígéri,hogy minden összeomlott vagy helyreállíthatatlan épületet újraépítenek egyetlen éven belül. Ennek költségei azonban grandiózusak lesznek, az a 100 milliárd török líra (5,3 milliárd dollár), amit a katasztrófaelhárítás keretében első körben ide csoportosítottak, csak néhány százalékát teszi ki várhatóan a teljes összegnek.

A Barclays bankház szerint túl korai még pénzügyileg számszerűsíteni a katasztrófa mértékét, de a Turkonfed üzleti csoport már készített egy előzetes kárbecslést. Eszerint csak a lakóépületekben 70,8 milliárd dollárnyi kár keletkezett, összességében pedig a kalkulációjuk szerint a földrengés 84 milliárd dolláros veszteséget fog okozni az ország gazdaságának. Ez a török GDP több mint tíz százalékát jelenti. A hivatalos állami előrejelzések ennél jóval alacsonyabb, 3,5 százalékos veszteséggel számolnak, míg a Bloomberg Economics első számításai szerint a katasztrófával kapcsolatos és újjáépítési költségek a GDP 5,5 százalékát tehetik ki.