Hírlevél feliratkozás
Schaffhauser Tibor
2022. december 4. 17:55 Világ

Van-e még jövője a klímakonferenciáknak?

A szerző a  Green Policy Center zöld szakmai műhely társalapítója és senior klímapolitikai tanácsadója. Jelenleg az EU soros elnökségét ellátó Csehország nemzetközi klímapolitikai munkáját támogatja az ENSZ klímatárgyalásain. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye alatti tárgyalások november 30-án, vasárnap reggel 9:20-kor zárultak az egyiptomi Sarm es-Sejk-ben zajló COP27 klímakonferencián az idén 30 éves folyamat keretében. Azzal, hogy a tervezett zárás időpontján majdnem két nappal túlfutottak a tárgyalások, a második leghosszabb klímakonferencián vagyunk túl, ahol sajnos több negatív rekord is megdőlt.; Ezen az eseményen vett részt az eddigi legtöbb olaj- és gázipari lobbista is, több, mint 600 fő, ami 25%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Már korábbian is hallhatók voltak a folyamat reformját javasló hangok, azonban az idei COP visszáságait követően ezek még jobban felerősödtek. A konferencia eredményeinek gyors áttekintését követően kísérletet teszünk a folyamat lehetséges jövőjének felvázolására.

Az idei klímakonferenciát nagy várakozások előzték meg, leginkább a fejlődő világ részéről, mivel a tavalyi, Glasgowban megrendezett COP26 leginkább a kibocsátás-csökkentéssel foglalkozott, ezért a pénzügyekben, az alkalmazkodásban és a vállalások gyakorlatba történő átültetésében látták az idei konferencia szerepét. Ezek a várakozások csak részben teljesültek, mert valóban történelmi jelentőségű, hogy felállításra került egy az éghajlatváltozás negatív hatásai által okozott károk megtérítésére szolgáló pénzügyi alap, ugyanakkor ezeknek a károknak a megelőzésében, vagyis a kibocsátás-csökkentésben nem sikerült növelni az ambíciót a tudomány által szükségesnek tartott szintre. A konferencián leginkább egyes hangos kisebbségbe tartozó fejlődő országok akarata érvényesült – az egyiptomi elnökség hathatós közreműködésével –, mivel a fosszilis energiaforrások teljes kivezetése, a kibocsátások 2025-ig történő tetőzése vagy magasabb kibocsátás-csökkentési célok nem kerültek be a konferencia záródokumentumába. Ezzel nem csak az Európai Unió és a fejlett országok, hanem a klímaváltozás által leginkább veszélyeztetett kis szigetországok sem lehetnek elégedettek. 

Az idei klímakonferencia mérsékelt eredményei, a szervezés körülötti kihívások, mint a szállodák, irodabérletek, ételek, italok többszörös túlárazása, az ívóvíz hiánya, vagy a konferencia épületeinek hiányos elkészülte és az elnökség részéről tapasztalható transzparencia hiánya a titkos háttéralkuk alkalmazása miatt felerősített azokat a hangokat,

akik szerint ideje lenne az idén 30 éves folyamat megreformálásának.

A mostani kihívások egy része egészen 1992-re, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének, a UNFCCC-nek az elfogadására vezethetők vissza. A Keretegyezmény több alapelvet tartalmaz, amelyeket azóta már meghaladott az idő, vagy legalábbis ma máshogy kellene értelmeznünk őket, mint 1992-ben. Az egyik ilyen alapelv a közös, de megkülönböztetett felelősség elve (angol mozaikszóval a CBDR), amely arra vonatkozik, hogy a klímaváltozás elleni fellépés közös feladata a világ országainak, de azoknak az eltérő nemzeti lehetőségeik és a klímaváltozás előidézésben játszott eltérő szerepük miatt máshogy kell részt venniük benne. Ez és az a tény, hogy a fejlett és fejlődő kategóriák felosztása még 1992-ben történt, miközben a folyamat nem veszi figyelembe az azóta bekövetkezett változásokat, ahhoz vezet, hogy egyes országok ki tudnak maradni az éghajlatváltozás elleni fellépésből, vagy a fellépés finanszírozásából, miközben fejlettségi és kibocsátási szintjük ezt már megengedhetné, sőt indokolttá is tenné. 

Itt elsősorban érdemes például az öböl-menti arab olajmonarchiákra, vagy azóta már a világ legerősebb gazdaságaihoz, a G20-hoz tartozó Kínára, Brazíliára vagy Oroszországra gondolni, amelyek az ENSZ klímaegyezménye alatt a mai napig fejlődő ország státusszal rendelkeznek, miközben gazdasági lehetőségeik és kibocsátásaik is több európai országét meghaladják. Mivel jelenleg az ENSZ klímaváltozási keretrendszerében a legtöbb kötelezettség csak a fejlett országokat terheli, ezért ezen mindenképpen érdemes lenne változtatni, mert amíg ezek az országok nem veszik ki a részüket megfelelően a kibocsátás-csökkentési erőfeszítésekből és legfőképpen annak finanszírozásából, nem tudjuk a globális klímaváltozást megfékezni. Egyébként ez a fejlett fejlődő felosztás nincs „kőbe vésve”, hiszen hazánk és a régiónk is korábban átmeneti gazdasági státusszal rendelkezett, ma pedig már fejlett országnak számít. De gondolhatunk a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD szervezetre is, amelynek tagsága folyamatosan növekszik, legutóbb például Costa Rica csatlakozott. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy az 1992-es állapotok felülvizsgálatának nem az a célja, hogy a fejlett országok a fejlődőkre hárítsák a klímaváltozás elleni fellépés feladatát. Jó példa erre az új veszteségek és károk enyhítésére felállított alap is, ahol a tervek szerint a forrásokat már nem minden fejlődő, hanem csak a valóban leginkább sérülékeny országok hívhatnak majd le, összhangban a valós helyzettel.

Forrás: UNEP GAP report 2022

A klímaváltozás elleni eredményes fellépés érdekében ugyanakkor fontos, hogy ne csak a vállalásokat és az ambíciószintet növeljék az országok, hanem ezeket meg is valósítsák és az eredményeket nyomon kövessék. Fontos látnunk, hogy még ha a mostani vállalásokat maradéktalanul is teljesítenék, akkor sem tudnánk tartani az éghajlatváltozás katasztrofális következményeinek elkerüléséhez szükséges legfeljebb 1,5°C-os globális felmelegedési célt. Azt pedig, hogy a Párizsi Megállapodás alapján tett nemzetileg meghatározott vállalásokat teljesítik-e az országok, jelenleg senki sem kéri számon a nemzeti kormányokon. Ezzel a kihívással az idén újonnan megválasztott UNFCCC főtitkár Simon Stiell is foglalkozott, a COP27 megnyitóján elmondott beszédében már nem csak főtitkárként, hanem „vezető számonkérési hivatalnokként” (Accountability-Chief) is tekintett magára, amelyet a fejlett országok és a civil szervezetek egyaránt üdvözöltek. Ehhez az újonnan induló megerősített transzparencia keretrendszer (Enhanced Transparency Framework) fogja a nyomonkövetési kereteket adni, azonban a főtitkárnak egyelőre csak politikai nyomásgyakorlási eszközei vannak a vállalásokat be nem tartó kormányokkal szemben.

Ennek sem kell azonban feltétlenül így maradnia. Korábban már a UNFCCC kereteiben is létezett az ilyen esetek kezelésére eljárás; a Kiotói Jegyzőkönyv alatt működő megfelelőségi mechanizmus (compliance mechanism). Ennek keretében a mechanizmus ellenőrző és végrehajtó ágai együttműködésben követték nyomon az országok kibocsátás-csökkentési tevékenységeit és indítottak eljárásokat nem teljesítés esetén. Másik példaként felhozható az Európai Unióban a tagállami Nemzeti Energia és Klímatervek nem teljesítésének esete is. Ha egy tagállam nem tudja teljesíteni a vállalásait, akkor erről részletesen be kell számolnia az Európai Bizottságnak és azonnali lépéseket kell hoznia a célok teljesítése érdekében. Hasonló motivációs mechanizmusokat be lehetne építeni a mostani keretrendszerbe is, bár hasonló kezdeményezések eddig Kína és az Egyesült Államok ellenállása miatt elbuktak.

A globális klímapolitikai folyamatok szempontjából érdemes lehet idővel átgondolni a UNFCCC Titkárságának a szerepét is. Bár több alkalommal elhangzott korábbi főtitkárok szájából, hogy a Titkárság nem egy végrehajtó ügynökség, hanem a nemzetközi szabályok megalkotója, de azzal, hogy a Párizsi Megállapodás legtöbb részletszabálya elfogadásra került, a Kiotói Jegyzőkönyv pedig hamarosan kifut, kérdéses, hogy ennek a jövőben is így kell-e maradnia. Ennek mentén fontos lenne, hogy a Titkárság közelebb kerüljön a valódi klímavédelmi tevékenységeket végrehajtó szereplőkhöz. Erre történtek már gyengébb lépések, például az üzleti szférából érkező magas szintű klímabajnokok kinevezésével vagy a kibocsátás-csökkentési munkaprogram megalkotásával, amelynek keretében kifejezetten gyakorlati szakembereket, cégeket, helyi szervezeteket terveznek bevonni a klímaváltozás elleni fellépésbe. Azonban fontos lenne, hogy a Titkárság felvállalja a klímavédelmi lépések megvalósításának közvetlenebb támogatását, mint egyik fő feladata annak érdekében, hogy sikeresnek mondhassuk a klímaváltozás elleni fellépést.

Végül érdemes azon is elgondolkodni, hogy hogyan mérjük a nemzetközi klímakonferenciák sikerességét. Persze minden évben szeretne a nemzetközi közösség és a COP elnökséget ellátó házigazda ország is valami nagy eredményt felmutatni, azonban, ha belegondolunk, hogy a nemzeti stratégia- és jogalkotási folyamatok nem egyéves ciklusokban gondolkodnak, nehéz reálisnak látnunk, hogy minden évben újabb és komolyabb vállalásokkal érkeznek az országok a konferenciákra. Ezen túlmenően azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az éves többtízezer fős konferenciáknak maguknak is komoly karbonlábnyomuk van, az oda történő eljutásról nem is beszélve. Ez pedig nagy támadófelületet ad és visszás üzenetet közvetít a nyilvánosság felé. Ráadásul minden évben van egy várakozás is ezektől az eseményektől, ami a fenti okok miatt egy folyamatos csalódás érzést okozhat. Persze fontos eredmény már az is, ha minden évben az egész világ a klímaváltozásra fókuszál legalább két hétig, azonban lehetséges, hogy nem indokolt ehhez egy ekkora utazó cirkusz. Elégséges lenne csak kétévente ilyen nagyszabású eseményeket szervezni, a COP-ok közti években pedig megfontolandó lenne csak szakmai szintű egyeztetéseket tartani a teljeskörű „utazó cirkusz”, vagyis kiállítások, művészeti rendezvények és celebek részvétele nélkül. Továbbá az sem mellékes, hogy a konferenciaszervezési jogok odaítélése kezd a focivébék eljárásához hasonlítani;

idén Egyiptom úgy rendezhetett konferenciát, hogy nem rendelkezett elégséges infrastruktúrával, jövőre pedig a nem éppen klímabajnok Egyesült Arab Emirátusok fogadja majd a világ klímatárgyalóit.

Természetesen a fenti javaslatok nem azt akarják sugalmazni, hogy felesleges és elhagyható lenne az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak éves konferenciái, azonban az idén 30 éves évfordulóját ünneplő folyamatnál egyre inkább érződnek az igények egyes komolyabb reformok bevezetésére, hogy hosszú távon is alkalmas legyen a legfontosabb cél, az éghajlatváltozás elleni globális fellépés elősegítésére. Amíg ezek nem történnek meg, addig hasonlóan ítélhetjük meg a nemzetközi klímapolitikai folyamatokat, mint a demokráciát: bár nem tökéletes, de jobb megoldást még nem sikerült feltalálnunk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ cop27 klímaváltozás konferencia zöldenergia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. június 21. 08:59 Közélet, Világ

Egyre messzebb kerül Európa a saját akkuipar kiépítésétől

A kínai versenytársak és az amerikai állami támogatások miatt szenvednek az európai szereplők, megrendeléseket buknak és beruházásokat halasztanak el.

Avatar
2024. június 19. 17:00 Világ

Amikor saját részvényeseit perli az olajipari óriás: trójai faló vagy zseniális klímahack?

Az ExxonMobil és a részvényesi álca mögé bújt klímaaktivista csoportok közti jogi csata kimenetele fontos precedenst teremthet abban, hogy mit kérhetnek számon a részvényesek egy olajipari vállalaton.

Mit hoz az Európai Parlament jobbra tolódása a gazdaság számára?

Ha ellenállás bontakozik ki az EU-s költségvetési szabályokkal szemben, akkor a költségvetési lazítás irányába mozdulhatnak el a tagországok.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. június 24. 14:01 Közélet

Egy pincében végzi be a rendszerváltás legnagyobb pártja, megvehető a neve és logója

Az MDF-hez kapcsolódó védjegyeket 80 ezer forintos kikiáltási áron bocsátja árverésre az utódpárt JESZ felszámolója.

Stubnya Bence
2024. június 24. 10:56 Adat, Élet

Nőtt az anyagi összeomlás szélén állók aránya Magyarországon

Az arány 1 százalékpontot romlott tavaly 2022-höz képest, de még így is jobb a helyzet, mint 2013-ban.

Jandó Zoltán
2024. június 24. 05:03 Közélet

Annyi pénz ömlött a magyar fociba, hogy Ausztrián kívül mindenkit lehagytunk a régióban

Pénzügyileg olyan ütemben fejlődik 2010 óta a magyar labdarúgó élvonal, amit a régióban még csak megközelíteni sem tud egyetlen más liga sem.