Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. november 11. 11:23 Világ

Használható állapotba hozzák óvóhelyeiket az oroszok

Harminc évnyi üzemszünet után ismét fogadóképessé teszi Oroszország az óvóhelyeit szerte az ország területén a Bloomberg értesülései szerint. A lakóházak és közintézmények alatt húzódó légópincék és más védelmi létesítmények ellenőrzését az állam által megbízott szakértők végzik, akik a hidegháborús korszak vége óta leamortizálódott berendezéseket most szükség esetén javítják, továbbá a helyiségeket kitakarítják.

Az amerikai lap forrásai szerint a nyilvánosság elől jórészt rejtve maradt akció célja a polgári védelem infrastruktúrájának előkészítése arra az esetre, ha a háborús konfliktus tovább mélyül. Konkrét fenyegetettség és pontos tervek egyelőre nem ismertek, de miután a 300 ezer ember hirtelen mozgósítását szeptemberben bürokratikus zűrzavar kísérte, a hatóságok vélhetően nem kockáztatnak a további háborús előkészületek sebtében történő lebonyolításával.

Az előkészületek arra is rámutatnak, hogy a kilenc hónapja tartó agresszió során fokozatosan militarizálódik az orosz társadalom – ebbe a folyamatba illik bele az iskolai katonai alapkiképzés szovjet minta szerinti visszaállítása is. Igaz, egyelőre még az is kérdéses, hogy a lépések a Kreml parancsára vagy a védelmi szervek kérésének megfelelően történnek-e. Szakértői vélemények szerint ugyanis ez utóbbiak érdekeltek lehetnek a hasznosságuk fitogtatásában, vagy legalább annak demonstrálásában, hogy érdemi tevékenységet végeznek. A lakosság körében mindenesetre fokozódik az óvóhelyeket övező figyelem, ingatlanügynökök tapasztalatai szerint az ügyfeleik egyre többször érdeklődnek azok meglétéről, mielőtt egy lakás megvásárlása vagy kibérlése mellett döntenek.

Az orosz invázióra eddig adott válaszlépések nem indokolják a határhoz közel eső területeken túli készülődést, amit az ukrajnai vezetők nyilatkozatai is megerősítenek. Az ország az orosz csapatok kiűzésére törekszik – nem Oroszország lerohanására -, és a nyugati fegyverszállítmányok összetétele is arra utal, hogy a Ukrajna támogatói nem szeretnének rakéta- vagy légicsapásokat látni mélyen Oroszország területén.

Az orosz-ukrán határ közelében hasonló előkészületek azonban már áprilisban megtörténtek, a hatóságok összeírták a védelmi létesítményéket, és szükség esetén állami tulajdonba is vették azokat Nyikolaj Patrusev, az Oroszországi Biztonsági Tanács titkárának kérésére.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmerika elkezdett tűzszünetről beszélni az ukránoknak, Herszon felszabadítása után talán valódi tárgyalások jöhetnekNehéz eldönteni, mi valódi stratégia és mi kommunikációs taktika, de körvonalazódik egy tűzszünet felé vezető, az eddigieknél konkrétabb nyugati forgatókönyv.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Szovjetunió utolsó háborúját vívják UkrajnábanAz ukrán és az orosz hadsereg is döntően a Szovjetuniótól megörökölt fegyverzettel harcol, a közös múlt azonban már végképp lezárulóban van, és nem csak ezen a téren.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTényleg Amerika harcol Oroszországgal Ukrajnában?Nem csak Orbán Viktor állítja, hogy valójában amerikai-orosz háború folyik, pedig nehéz párhuzamot vonni a múlt közvetett konfliktusai és az ukrajnai helyzet között.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ háború orosz-ukrán háború Oroszország óvóhely Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.