A végén még elérik az oroszok, hogy új Szaúd-Arábia legyen egy afrikai országból

Amilyen súlyos energiaválságot okoz az orosz-ukrán háború – főleg Európában -, úgy fenyegeti a világ mezőgazdaságát és a globális élelmiszer-biztonságot a műtrágya drágulása. Oroszország a világ legnagyobb műtrágyaexportőre, a világ káliumának ötödét (a kálium a nátrium és a foszfát mellett a harmadik nagy műtrágya-alapanyag) pedig a szankciók által szintén érintett Belarusz állítja elő.

A műtrágya bő harmadát az Európai Unió országai is keletről szerzik be, a kitettség és az élelmiszerek drágulásától való félelmek miatt nem is tették be a műtrágyát egyik szankciós csomagba sem. Oroszország azonban így is korlátozta a műtrágyakivitelét. A kvótázást valójában már tavaly kezdték, a jelek szerint hasonló módon használják a külpolitikában a műtrágyát, mint a gázt, miközben Putyin a Nyugatot vádolja az élelmezési válság előidézésével. A háború kitörése után a belföldi ellátásbiztonság érdekében ráadásul Kína is korlátozta a saját műtrágyaexportját, tovább csökkentve a világpiacon elérhető volument.

Az elmúlt egy évben a műtrágya világpiaci ára nagyjából a duplájára nőtt, aminek két fő oka van: az export beszűkülése az egyik, a másik pedig az energiaár-emelkedés továbbgyűrűzése, ami ebben a szektorban kardinális, hiszen rendkívül energiaigényes iparágról van szó. Ennek főleg jövőre fogjuk látni az árcédulákon is a hatását. Nemcsak a műtrágya mezőgazdasági termékekbe beépülő magasabb ára miatt, de amiatt is, mert ha a műtrágyát a gazdák nem tudják megfizetni, akkor a terméshozamok radikálisan esni fognak – a FAO és más világszervezetek nem győznek figyelmeztetni a főleg a globális Dél szegényebb országaiban milliók életét fenyegető éhínség veszélyére.

Ez azonban rendkívüli módon felértékeli a világ többi jelentős műtrágya-előállítóját. Oroszország, Kína és Kanada után Marokkó a világ negyedik legnagyobb műtrágyaexportőre, különösen a foszforipara jelentős. A foszfor elengedhetetlen a növények növekedéséhez, más anyaggal jelenleg gyakorlatilag nem pótolható, kizárólag foszfátkőzetekből nyerhető ki. Márpedig Marokkóban, illetve az általa a hetvenes évek vége óta megszállt Nyugat-Szaharában van a világ ismert foszfáttartalékainak a 70 százaléka, ami az élelmezési krízisben az észak-afrikai országot körülbelül olyan kulcsszereplővé teheti, mint tette a kőolaj Szaúd-Arábiát.

Egy tonna foszfát világpiaci ára az Ukrajna elleni orosz agresszió idején 170 dollár körül mozgott, most ennek nagyjából a kétszerese, 320 dollár tájékán van. A marokkói állami foszfátfeldolgozó konglomerátum, az OCP időarányos bevételei ennek megfelelően megduplázódtak, áprilisra elérték a 3,5 milliárd eurót. Jelentősen növelnék a kitermelést is: idén év végére tíz százalékos növekedést ígérnek, négy éven belül azonban már 70 százalékkal emelnék az országban a foszfortermelést.

Mivel a foszfátbányászat és a feldolgozás nagyon energia- és vízigényes, a drága energiát pedig Marokkó is nagyrészt importálja, az ország gazdaságát ez még nem fogja egycsapásra kilőni, az ország világpolitikai jelentőségét azonban érdemben növelheti. Az elmúlt hónapokban több ország is új megállapodásokat kötött a marokkói foszforról. Ebben utazik India és Japán is, a korábban nagyrészt orosz műtrágyát használó Brazília (a világ egyik legfontosabb mezőgazdasági termelője) számára pedig egyenesen létfontosságú volt, hogy a szeptemberben kezdődő szójabetakarítás előtt időben jusson hozzá megfelelő mennyiségű műtrágyához az afrikai ország segítségével.

Marokkó gazdasági jelentőségét növeli, hogy a meglévő készleteire alapozva komoly saját műtrágyagyártó kapacitásokkal is rendelkezik, ami az országot mások mellett az Európai Unió számára is fontos tényezővé teszi. Ennek járulékos külpolitikai hatásai is lehetnek. Afrikában a marokkói soft power – nem katonai erőben megnyilvánuló befolyás – kulcsa, hogy az ország műtrágyája egy sor országban döntő szerepet játszik a terméshozamok növelésében, míg az EU-ban Franciaország közvetít igen buzgón, hogy a nyugat-szaharai megszállás elleni szokásos német tiltakozásokat lekeverjék, és teljesen rendezzék Marokkóval a kapcsolatokat.

A marokkói foszforkincsnek még az európai egészségvédelmi politikára is lehet közvetett hatása: a foszfátkőzetekben előforduló kadmium egészségkárosító hatású, ezért az elmúlt években az Európai Bizottság szigorításokkal akarta csökkenteni annak felső határértékét. Mivel a marokkói foszfát geológiai okokból jóval több kadmiumot tartalmaz, mint például az orosz, ez főleg az orosz vállalatoknak lett volna jó. Az ügyben végül kompromisszumos megoldás született, tiltás helyett csak eltérő jelzést kapnak a különböző mértékben egészségkárosító foszforalapú műtrágyák, vagyis a marokkói foszfor a gyakorlatban az európai piacon maradhat.

Az Oroszországnak való geopolitikai kiszolgáltatottság és az egészségi és környezeti szempontok itt ahhoz hasonlóan kerülnek egymással szembe, ahogy az energiapolitikában is az újra beindított szénerőművek kapcsán. De ahogy a szén mellett a napenergia fontosságát is megerősítette a háború, a megújuló energiával is mutatnak hasonlóságokat a műtrágyapiac turbulenciáira adott reakciók. Az utóbbi hónapokban Európában újra van politikai szándék a természetes trágya fokozottabb használatára, Hollandiában, Spanyolországban konkrét programok indultak erre. Ez a kizsigerelt termőterületek regenerálódása szempontjából üdvös lenne, de az ügyet mindenekelőtt a műtrágya drágulása gyorsította fel.

A gond, hogy a diammónium-foszfát (DAP) műtrágya hatszor annyi nitrogént és 15-ször annyi foszfort tartalmazhat tonnánként, mint a hagyományos trágya, amely így egyelőre kevésbé versenyképes. A fenntartható mezőgazdaságra való átálláshoz ennél komplexebb átalakításra lenne szükség – a körkörös gazdaság jegyében például állati csontok foszfortartalmának kinyerésével csökkentenék a foszfátkőzetektől való függést. Egyelőre azonban makroszinten a foszfát nélkülözhetetlen, és ez Marokkót már a közeljövőben kulcsállammá teheti.