Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2022. június 29. 10:11 Világ

Egyre több tanker tűnik el a térképről, miközben orosz olajat szállít

Ugyan az EU nagy nehezen tető alá hozott hatodik szankciós csomagja csak decembertől tiltja meg a tengeren szállított orosz kőolaj importját, a hírnevüket féltő nyugati olajvállalatok már a háború kirobbanása után elkezdték csökkenteni, megszüntetni az orosz kőolaj felhasználását.

Az olaj orosz eredetének elrejtésével emiatt pénzt lehet keresni, nem feltétlenül a legnagyobb szereplőknek eladva – ezek túlságosan is szem előtt vannak -, de kisebb olajvállalatoknak könnyebb úgy értékesíteni az energiahordozót, ha nem látszik az eredete. Korábban Görögországhoz köthető teherhajók vettek részt orosz olaj szállításában úgy, hogy hajóról hajóra szivattyúzták át az árut, nyilvánvalóan azért, hogy elrejtsék az olaj eredetét, majd az európai piacon értékesítsék.

Az utóbbi hetekben – a Bloomberg cikke szerint – újabb olyan módszert kezdtek alkalmazni a tengereken, amelyet korábban már szankcionált országok hajói használtak, például Irán és Venezuela: az orosz olajat szállító tankerek jeladóikat kikapcsolva eltűntek szem elől a Portugáliához tartozó Azori-szigetek közelében. Valószínűleg azért, hogy közben végrehajtsák az említett áttöltési műveletet.

Ilyen hajóról hajóra transzferek ezeken a vizeken nem történtek a háború előtt, ez korábban Dánia és Görögország partjainál volt jellemző, mert a Balti- és a Fekete-tengerre nem hajózhatnak be bizonyos méret feletti tankerek. Ez azonban korábban sosem „sötét üzemmódban” történt, hiszen nem volt motiváció a tevékenység leplezésére. A jelenség egyébként nem korlátozódik az említett térségre, az Ázsiába tartó, orosz eredetű szállítmányok is elkezdtek eltűnni a figyelő szemek elől.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPiszkos Fred is csettintene, ahogy a hajókkal trükköznek a venezuelaiakSzankciókat hoznak az amerikaiak a hajóid ellen? Semmi gond, változtasd meg a nevüket!

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGúnyt űz az orosz olaj mellőzéséből néhány tankerMájusban közel kétszer annyi orosz olajat vittek ciprusi, görög és máltai hajók, mint februárban, és egy részénél tengeri áttöltéssel rejtették el a származást.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gazdasági szankció teherhajó Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. június 9. 16:29 Közélet, Világ

Újabb feszültségforrás lehet, hogy Ukrajna háta mögött adtak át hadifoglyokat Magyarországnak

A nemzetközi jogba valószínűleg belefér, de minimum szokatlan a lépés.

Hajdu Miklós
2023. június 9. 11:59 Világ

Áradás elől menekülők haltak meg a gátszakadás utáni támadásokban

Az elárasztott herszoni régióban az evakuálás mellett lövöldözések is zajlanak, az ukránok szerint az oroszok, az oroszok szerint az ukránok zavarják a mentést az ágyúkkal.

Stubnya Bence
2023. június 8. 18:15 Vállalat, Világ

Magyarország bejelentkezett a Közel-Kelet legújabb gigaprojektjébe

17 milliárd dollárból fejlesztenék az iraki közlekedési infrastruktúrát, a magyar nagykövet felajánlotta a magyar cégek közreműködését.

Fontos

Habár nem úgy tűnik, de végül mindenkinek jobb lesz a szigorú költségvetés

Matolcsy György fél éve még kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját. Aztán belenézett a jövő évi költségvetési tervezetbe, és pozitív hangot ütött meg.

Debreczeni Anna
2023. június 9. 09:47 Élet, Tech

Bécs szeretné, hogy megnyissuk azt a rég tervezett cukrászdát

Az osztrák főváros részletes adatokkal segíti azokat, akik vállalkozni szeretnének. Mert egy okos városnak ez is a része.

Pálos Máté
2023. június 9. 04:34 Adat, Közélet

Nehezen lesz ebből felzárkózás, ha így mennek tovább a dolgok az oktatásban

Magyarország ezen a téren leszakadóban, és a kormány intézkedései inkább csak gerjesztik a folyamatot.