(A szerzők a Cambridge Econometrics budapesti irodájának elemzői. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A klímaváltozással és várható hatásaival kapcsolatban jellemzően kétféle megközelítés kap teret és – látszólag – csap össze egymással rendszeresen a témában tájékozódni kívánók szeme előtt. Az egyik megközelítésben elvont elméletek, technokrata szabályozási törekvések, újabb és újabb célkitűzések és klímaegyezmények dominálnak, amelyben az egyén nehezen látja meg a maga szerepét, lehetőségeit és jövőjét. A másik a felmerülő megoldások tökéletlenségét és hiábavalóságát hangoztatja, szkeptikusan vizsgálva minden próbálkozást és egyfajta „minden mindegy” világvégét jósol. Ennek az utóbbi megközelítésnek egyik leglátványosabb példája volt a június elején a 24.hu-n megjelent interjú, amely egyenesen a civilizáció összeomlását jósolta. Az interjú egyes konkrét állításaira – az említett technológiák élettartamával vagy nyersanyagok kimerülésével kapcsolatban – többek közt a Szkeptikus Blog szerzői, illetve klímaszakértők egy közös cikkben válaszoltak. Ebben a cikkben pedig megpróbáljuk bemutatni, hogy a technológiai fejlődés, a szabályozói környezet és a tudatos fogyasztói magatartás segítségével hogyan kerülhetjük el az armageddont.

Nem lesz belőlünk Mad Max

Abban egyetérthetünk az idézett interjú alanyával, hogy egyfajta összeomlás várható, de a mozirajongók bánatára ez nem a Mad Max-féle posztapokaliptikus világ eljövetelét jelenti. A klímaváltozást és annak hatásait, lehetséges kimeneteleit vizsgáló közgazdászokként úgy véljük, az összeomlás arra a struktúrára, gondolkodásmódra és működési elvre igaz, ami az elmúlt 50-60 évet, nagyjából a második világháborút követő évtizedek folyamatos és töretlen felívelését jellemezte. A mértéktelen fogyasztás és pazarlás valóban nem fenntartható. Változásra van szükség – és sajnos úgy látszik, válságra vagy kisebb-nagyobb válságok sorozatára is – ahhoz, hogy a rövidtávon gondolkodó fogyasztók és döntéshozók a saját bőrükön, magukhoz közelebb érezzék a problémát és tenni akarjanak maguk is.

A tenni akaráshoz azonban a válság felismerésén túl arra is szükség van, hogy a problémák mellett a megoldási lehetőségeket, az innovációt és az ezeken keresztül elérhető új berendezkedés lehetőségeit is bemutassuk az emberek, a szabályozók és a döntéshozók számára. Márpedig ezen a téren legalább annyi fordulat várható a következő években, mint egy jobb akciófilmben.

Az egészen biztos, hogy a jelenlegi technológiák még nem kínálnak megoldást a klímaváltozás megelőzésére és minden problémájának elhárítására. Azonban elkezdődött a leválás a nem fenntartható fosszilis gazdasági modellről. Az átmenet, az átállás egy új technológiai, gazdasági és társadalmi működésre időt fog igénybe venni.

Hogy mennyit, azt az is befolyásolja, hogy a problémákra vagy a megoldásokra kívánunk-e koncentrálni – nem vagyunk pesszimisták, de optimisták sem, ha úgy gondoljuk, ehhez generációváltásra van szükség.

Új generáció, új szemlélet

Ahogy a Z generáció tagjai voltak a kétezres években a digitális bennszülöttek, úgy lesz az Alfa (vagy a még meg sem született Béta-) generáció olyan „fenntartható bennszülött” – akik számára már természetes lesz, hogy jobb-rosszabb megoldások veszik őket körül, így tudni fogják azt is, ezek közül mi szorul átalakításra vagy lecserélésre.

A ma ismert technológiák mellett újak kutatására és kifejlesztésére van szükség. Ahhoz, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint 2030-ig évi négyezer milliárd dollárnyi beruházásra lesz szükség, amely négyszáznál is több cselekvési pontot határoz meg a világgazdaság új pályára állításához. A technológiai fejlődés exponenciálisan gyorsul, a fenntarthatóság mint szükséges fókusz adott, így várhatóan a következő két évtizedben soha nem látott mértékben jelennek majd meg új megoldások a mai problémákra. A technológiai gyorsulásra jellemző, hogy míg az első ipari forradalom kezdetétől fogva 120 év kellett, mire a villamos árammal világító izzó megjelent, onnan már csak 90 év kellett a holdraszállásig, vagy újabb 22 év a világháló megnyitásáig, és csupán kilenc év az ember géntérképének meghatározásáig. Nem tudjuk hogyan alakul a jövő, viszont már most vannak olyan fejlesztés alatt álló technológiák, amelyek fontosak lehetnek majd a klímaváltozás elleni küzdelemben, és még fontosabbak lesznek azok a technológiák, amelyeket még ki sem találtak.

Persze ez nem jelenti azt, hogy pusztán a technológiai fejlődésre bízhatjuk magunkat. A fenntartható berendezkedéshez vezető út következő feltétele, hogy a fogyasztói gondolkodás és magatartás is változzon. Az elmúlt évtizedekben normává vált túlfogyasztás csökkentése, a tudatosabb termékválasztás és a közösségi megoldások mind elengedhetetlenek. Nem az oldja meg a válságot, ha lecseréljük a jelenlegi termékeket alacsonyabb kibocsátású eszközökre – mint például az elektromos autókra váltás esetében – a tudatosabb és mértékletes használat legalább annyit számít a cél eléréséhez.

A mértéktelen fogyasztás több mint ötven éve része a fejlett társadalmak életének, és ezt kellene most körkörös gazdaságban gondolkodó, a természetet is figyelembe vevő tudatos szemléletté alakítanunk.

Ez nem a civilizációnk összeomlását, sőt, nem is visszalépést jelent, hanem a fejlődés következő lépcsőfokát.

A klímasemglegesség elérésében az egyéni döntéseknek is fontos szerep jut

A klímasemlegesség elérése lehetetlen a fogyasztók aktív hozzájárulása nélkül, ahogy erre az IEA már idézett elemzése is rámutatott. Becslésük szerint pusztán a fogyasztói viselkedés megváltozása – például a húsfogyasztás csökkentése, az átállás tömegközlekedésre, vagy az otthoni fűtés és hűtés környezettudatosabb használata – 2050-re több mint nyolc százalékkal is hozzájárulhat az éves kibocsátáscsökkenéshez. Az ilyen életmódváltási lépéseket három kategóriába szokás sorolni:

1. A „fölösleges” fogyasztás elkerülése,
2. Áttérés környezetbarát megoldásokra,
3. A meglévő technológiák fejlesztése.

A fogyasztói döntések hatásáról és a keresletoldali intézkedésekről – azaz, hogy megmentheti-e döntéseivel az egyéni fogyasztó a világot a klímakatasztrófától – már korábban írtunk itt elemzést. Abból is kiderült, hogy a társadalmi normák változnak ugyan, de lassan, így a szabályozók feladata lenne, hogy felgyorsítsák az átállást a fogyasztók fejében. Remek példa, hogy az autós forgalom csökkentése érdekében Tallinn és Luxemburg is ingyenessé tette a tömegközlekedést az elmúlt években, Barcelonában úgynevezett szuperblokkokat hoztak létre, Franciaországban pedig bevezették, hogy az új középületek legalább 50 százalékban természetes anyagból (fa, kender, szalma) kell épüljenek. A közösségi gazdaságok is fontos szerepet játszanak az energiafogyasztás és a kibocsátás csökkentésében, főleg a közlekedési szektorban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegmentheted-e az egyéni döntéseiddel a világot a klímakatasztrófától?A cégek szeretik azt mondani, hogy ők csak olyan termékeket gyártanak, amelyeket el lehet adni. A fogyasztóknak kellene más termékeket venniük? De befolyásolhatja az egyéni fogyasztói döntés a piacokat?

Jól mutatja a fogyasztók bevonásának fontosságát, hogy a tiszta technológiák alkalmazása a fogyasztók aktív részvételén keresztül további körülbelül 60 százalékkal lenne képes csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását 2050-ig a Nemzetközi Energiaügynökség szerint. Ilyenek például az elektromos autók használata vagy az otthonok jobb szigetelése, amiket szintén szabályozói oldalról lehet elősegíteni – ez utóbbira példa a 110 százalékos „szuperbónusz” otthonfelújítási program Olaszországban. Az alacsony kibocsátású technológiák használata közben csak nagyon kevés üvegházhatású gáz jut a levegőbe, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy az előállításuk ne járna kibocsátással. Viszont mindezzel párhuzamosan az ipar is átalakul és egyre inkább kibocsátásmentesen állíthatja elő az alacsony kibocsátású termékeket. Ehhez az iparban is exponenciális változásokra van szükség. Ahhoz, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség által kitűzött célt tartsuk, az energiahatékonysági beruházásokat évi 300 milliárd dollárról a triplájára kellene növelni 2030-ra, hiszen ezeken a beruházásokon keresztül csökkenthetjük a tiszta technológiák és termékek előállításának anyag- és energiaigényét. A fosszilis energiától mentes acél- vagy alacsony kibocsátású cementgyártás sem csupán álom már. Svédországban tavaly legyártották az első acélszállítmányt, ahol a szenet zöld hidrogénnel helyettesítették, Norvégiában pedig 2024-ben indítja be a Heidelberg Cement a szén-dioxid megkötésére és tárolására (CCS) alkalmas technológiával felszerelt üzemét. A CCS-technológiát az ipar számos területén lehet alkalmazni, ahol egyelőre nem áll rendelkezésre zöld megoldás, és erre Magyarországon is jó lehetőségek vannak.

A jelenleg ismert gyártási körülmények mellett az elektromos autók, napelemek, szélturbinák előállítása valóban megterheli a környezetet, de nem szabad elfelejteni, hogy a gyártási technológiák egyre hatékonyabbak, és egyre alacsonyabb a kibocsátásuk is. Ettől függetlenül nyersanyagokra ugyanúgy szükség lesz a gyártáshoz, de várhatóan azokból is egyre kevesebb, illetve megjelennek a szűkös erőforrások alternatívái is, valamint az értékes fémek és nyersanyagok visszagyűjtésére, újrahasznosítására szolgáló megoldások is.

Az elmúlt évben sok cikk jelent meg néhány kritikus nyersanyag hiányáról, mint a lítium vagy a kobalt, melyek iránt drasztikusan megnőtt a kereslet. Az ellátási probléma egyelőre nem a lelőhelyek hiányából fakad, hanem a kitermelési kapacitások bővítésének időigényéből: a föld alatt van még bőven elegendő lítium, a problémát az jelenti, hogy míg egy új elektromosautó-gyárat fel lehet építeni pár év alatt, addig a kitermelőknek akár egy évtizedbe is telhet új telepeket létrehozni. Ezáltal a kínálat csak lassan reagál a keresletnövekedésre, ez pedig közel ötszörösére emelte a lítium árát egy év alatt.

A magas nyersanyagárak azonban ösztönzik az innovációkat, amelyek csökkentik vagy akár ki is váltják az adott szűkös erőforrást. Ez a trend már most is megfigyelhető az akkumulátorok és a napelemek piacán is. Évről-évre egyre csökken az egységnyi eszközök gyártásához felhasznált lítium, kobalt és szilícium mennyisége, és megjelentek új, alternatív technológiák is, mint például a vékonyfilmes napelemrendszerek vagy a nátrium-ionos akkumulátorok.

Természetesen meg kell oldani az elhasznált akkumulátorok és napelemek újrahasznosítását is, hiszen nem kereshetünk mindig új nyersanyagot, amikor az egyik elfogy. Az akkumulátorok történetében van már pozitív példa: az ólom-savas akkumulátorokat egészen addig újrahasznosíthatatlannak gondolták, amíg azt a szabályozás nem tette kötelezővé. Hasonló megoldás stimulálhatja a lítiumos akkumulátorok újrahasznosítását is, és erre már rendelkezésre is állnak különböző módszerek.

A napelemek újrahasznosítására sincs jelenleg kész megoldás, azonban ez főleg annak köszönhető, hogy az elhasznált napaelemek száma még nem érte el azt a kritikus mennyiséget, hogy ezt gazdaságosan meg lehessen tenni. A napelemek átlagos élettartama körülbelül 30 év, tehát jelenleg a 2000 előtt telepített napelemek lecseréléséről lehet szó – ezek száma azonban meglehetősen csekély. Azonban a problémák mellett itt is merülnek fel lehetőségek. Az élettartamuk végével a napelemekből is jelentős mennyiségű nyersanyag nyerhető ki: 2050-re 78 millió tonnára becsülik ezek mennyiségét a szakemberek. És ahogyan telik az idő egyre nagyobb ösztönzők jelennek majd meg az újrahasznosításra, miközben azt a hiány miatt növekvő nyersanyagárak hamarabb gazdaságossá tehetik.

Mindezeket összefoglalva, igenis van más irány, mint az összeomlás. Ehhez persze összehangolt lépésekre és erőfeszítésekre van szükség. Az eddigi kutatásaink alapján az alábbi irányok látszanak célravezetőnek az emberiség fenntartható életmódjának kialakításához:

• Az eddiginél sokkal nagyobb mértékben kell költeni az új technológiák kidolgozásához szükséges kutatás-fejlesztési tevékenységekre.
• Szabályozással kell segítenünk a fogyasztókat, hogy a pazarló termékek helyett a fenntarthatókat válasszák. Egyrészről nem várható el az átlagos fogyasztóktól az ilyen mértékű tudatosság, másrészről a cégeket is kötelezni kell arra, hogy ne terméket, hanem szolgáltatást nyújtsanak. Így megszűnhet a többletfogyasztás érdekében mesterségesen felgyorsított elavulás, és a szolgáltatóknak is jobban érdeke lesz a visszagyűjtés és újrahasznosítás.
• Nem a technológia, hanem a célkitűzés kijelölése a feladat: erre az ipar értelmes és előremutató innovációkkal tud majd felelni.
• A változások végrehajtása során elsődleges szempont az igazságos átmenet, amely kiegyenlíti a változások okozta egyenlőtlen társadalmi hatásokat. Jó hír, hogy ehhez léteznek már források (akár EU-s szinten is), ezek kihasználása elengedhetetlen a széleskörű és hatékony átalakulások érdekében.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos változtatnunk a mostani fogyasztás- és tulajdonközpontú társadalmi berendezkedésen. Bármilyen fenntartható megoldást is találnak fel, az emberiség képes lesz azt fenntarthatatlan mennyiségben fogyasztani. Azonban szükségünk van ezekre a technológiákra ahhoz, hogy az átmenet sikeres legyen és fenntartható egyensúlyt találjunk. Az erre irányuló törekvéseket támogatni kell egyéni és szabályozó szinten is. Így érhetjük el a civilizációnak azt a szintjét, amelyen már tudatosan fogyasztjuk erőforrásainkat. A tömegközlekedés javítása, a közösségi megoldások, a tiszta technológiák támogatása, az anyaghasználatra és energiahatékonyságra előírt sztenderdek talán egyenként kevésnek tűnnek, azonban együtt elérhetik a kritikus tömeget, hogy irányt mutassanak a fogyasztóknak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ cambridge econometrics elektromos autó fenntarthatóság klímaváltozás napelem Olvasson tovább a kategóriában