Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. április 11. 11:23 Élet, Világ

Olyan gyorsan nőnek az árak, hogy a német Aldi és Lidl már nem tudja betenni az újságjába

Az alábbi oldalpárt a Lidl német akciós újságjának legfrissebb, április 19-től érvényes online kiadásából másoltuk ki. Ahogy látszik, a jobb oldali lapon az árak nem jelennek meg, le vannak ragasztva egy kör alakú piros matricával.

Fotó: Lidl.de

Ennek az az oka, hogy az üzletlánc a kiadvány nyomdába kerülésekor nem tudja megmondani, hogy mennyiért fogja adni például a bio banánt és narancsot, illetve nem tudta előre megjósolni, hogy az adott héten belül milyen árváltoztatásokra kényszerülhet.

Németországban már nemcsak a Lidl, hanem például az Aldi is kénytelen élni ezzel a módszerrel. A hasonló akciós újságok átfutási ideje egyébként több hét, és mivel általában az egy hét múlva esedékes árat kell megjelentetni benne, összességében könnyen elképzelhető például, hogy legalább 4-5 héttel előre kell(ene) tudnia az üzletláncnak, hogy pontosan mi mennyibe fog kerülni. Márpedig ez a mai viszonyok között egyre nehezebb.

A német sajtónak az Aldi Nord (vagyis az Aldinak nem az az ága, amely Magyarországon is jelen van) azt mondta, hogy különösen a friss élelmiszereknél nagy a bizonytalanság. Az árak letakarásánál egyébként azt írják ki, hogy napi ármeghatározás lesz, a közösségi médiában azonban rengeteg olyan vásárlói posztot találni, amely álszentnek tartja ezt a megfogalmazást, hiszen az árak manapság úgyis csak emelkednek. A vevők másik része pedig azt veti fel, hogy ilyen módszerrel minek egyáltalán beletenni az árut az akciós újságba?

Élet Világ Aldi drágulás élelmiszer infláció Lidl Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Katona Hajnalka
2023. március 19. 14:13 Élet

A rasszizmus is oka lehet annak, hogy alacsonyak a jóléti kiadások Amerikában

Minél magasabbnak hiszik a feketék arányát a támogatott állampolgárok között, annál inkább ellenzik a jóléti kiadásokat.

Pálos Máté
2023. március 18. 17:05 Élet

Ahhoz képest, hogy milyen sokba került, kevesen nézték eddig a Hadikot

Megnéztük a kultúrpolitikai presztízsberuházás, a Hadik első heti számait, az extrém magas állami gyártási támogatás fényében is.

Torontáli Zoltán
2023. március 17. 04:34 Élet, Világ

Miért nem érződik annyira az infláció Ausztriában?

A rendkívül erős szakszervezetek és a munkaadók sorra olyan béremelésekben állapodnak meg, amelyek kompenzálják a drágulást.

Fontos

Váczi István
2023. március 22. 15:17 Világ

Csillogóan berendezett kirakat lett csak a Putyin-Hszi találkozó

Szép szavakból nem volt hiány, de az orosz-kínai partnerség már nem korlátok nélküli, és egyelőre új gázvezeték sem épül.

Váczi István
2023. március 22. 10:02 Világ

Új csatahelikoptereket kap Szlovákia az Ukrajnának átadott régi vadászgépekért cserébe

A MiG-29-esek kivonását már korábban eldöntötték, így anyagilag valószínűleg remek ügyletet hozott össze a szomszédos ország.

Virovácz Péter
2023. március 22. 04:34 Pénz

Bankválság 2023: ha nincs bizalom, akkor semmi nincs

Mi a különbség a 2008-as és a mostani válság között? Mi a közös az amerikai és az európai bankok megreccsenésében?