Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2022. március 29. 04:34 Világ

Melyik a jobb a klímaharcban, a demokrácia vagy az autokratikus vezetés?

Bizonyos ideológiai körökben régóta népszerű állítás, és Orbán Viktor miniszterelnök híres tusványosi illiberális demokráciás beszéde óta a magyar közbeszédben is vissza-visszatérő téma, hogy a demokrácia mint politikai rendszer nem feltétlenül alkalmas korunk egyes, gyors és határozott állami fellépést és jelentős erőforrások mozgósítását igénylő kihívásainak megoldására. 

Bár az orbáni koncepcióban a klímaváltozás nem jelentős szempont, a nyugati világban ennek kapcsán is felmerül, hogy a demokratikus ügymenet, a nagyvállalati lobbik, az egyéb partikuláris érdekek hátráltatják a probléma gyors és hatékony kezelését, és ezáltal veszélyeztetik az emberiség jövőjét is. Végső soron valami hasonlót próbál mondani a tavalyi év egyik slágerfilmje, a Ne nézz fel! is.

Az utóbbi hetekben ennek az álláspontnak egy verziója a világ egyik legnagyobb presztízsű politikatudományi folyóiratában, az American Political Science Review-ben is megjelent,*Pontosabban hivatalosan még nem jelent meg, csak előzetesen felkerült az online adatbázisokba, mint publikációra befogadott cikk. ami botrányt okozott a szakmában.  

A cikk azzal verte ki a biztosítékot, hogy szembehelyezkedik a politikaelméleti szakirodalom fősodorának állításával, amely szerint az autokratikus hatalomgyakorlás nem lehet legitim, mivel a legitimáció megteremtése csak a politikai jogok és a demokratikus ügymenet biztosításával lehetséges. 

Ezzel szemben a szerző, Ross Mittiga szerint a legitimáció egy másik – realista – összetevője, hogy a hatalom képes-e biztosítani a társadalom fizikai biztonságát. Ez a két dolog vészhelyzetekben ellentmondásba kerülhet, amelynek jó példája a koronavírus-járvány, amikor a közegészségügyi szempontok miatt fel kellett függeszteni bizonyos demokratikus jogokat.

Mittiga szerint hasonló a helyzet a klímaváltozással is, ahol erősödnek a „környezetvédő autokráciát” támogató hangok, amelyek szerint a demokratikus ügymenet és az alkotmányos korlátok hátráltatják a klímaválság megoldását:

  • az egyéni jogok felülírják a közjót az energiafelhasználás racionalizálása terén,
  • a szólásszabadság védi a klímaváltozás-tagadást,
  • a képviseleti rendszerben a nép leszavazhat egyes szükséges, de népszerűtlen lépéseket, stb. 

A klímaválság elleni hatékonytalanság viszont paradox módon megkérdőjelezi a demokratikus hatalomgyakorlás legitimációját, miután nem képes garantálni a társadalom biztonságát a klímaváltozásból fakadó természeti katasztrófától. Így felmerül a veszélye, hogy gyors és hatékony lépések híján növekedni fog az igény az autokratikus megoldások iránt. 

Nem hatékonyabbak

Mittiga ebből a levezetésből arra jut, hogy miután a demokráciák kevéssé kompetensek a klímaváltozás megoldásában, legitimációjuk megkérdőjeleződhet, és a „környezetvédelmi autokrácia” iránti igény a demokratikus rendszerek túlélésére is veszélyt jelenthet.

A cikk körül azután kerekedett nagyobb balhé, hogy Alexander Wuttke, a Mannheimi Egyetem politológusa a Twitteren célba vette a szerinte aggodalmat keltő, és az autokráciát legitimáló írást. Bár Mittiga szerint Wuttke félreértelmezte a cikk fontos alapvetéseit, az írás számos további, visszafogottabb választ is kiváltott. 

Jeremy Wallace, a Cornell Egyetem politológusa kiemelte, a legnagyobb probléma, hogy a cikk ugyan hosszasan elmélkedik róla, hogy a demokráciáknak nem sikerül hatékonyan kezelniük a klímaválságot, de a cikkben idézett empirikus írások – egy 2014-ben megjelent könyv, valamint egy 2015-ös folyóiratcikk és egy 2016-os, egyébként meglehetősen felületes adatokkal dolgozó kommentár – valójában arra jutottak, hogy

a demokráciák hatékonyabbak a klímaváltozás kezelésében, mint az autoriter államok.

Emellett a cikkben idézett egyetlen billegő forrás, egy 2018-as folyóiratcikk szerint is alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátáshoz köthető a demokratikus kormányzat, azzal a megkötéssel, hogy

ez csak azokra a demokráciákra igaz, ahol alacsonyabb a korrupció.

Azaz azzal együtt, hogy a klímaváltozás súlyossága nincs összhangban a mérséklésére tett politikai intézkedésekkel, a cikk alapállása nehezen összeegyeztethető a mindennapos valósággal, amely szerint az autokratikus módszerek rosszabb hatékonysággal kezelik a klímaváltozást. Ezzel együtt viszont az is tény, hogy a legitimáció a percepciók szüleménye, és az utóbbi években számos példa akadt rá, hogy a demokratikus közvélemény népes csoportjai nem az empirikus kutatásokkal összhangban ítélték meg egyes intézkedések hatékonyságát.

Nem baj a szólásszabadság

Egy másik, elméleti és empirikus példákkal is megtámogatott ellenérv, hogy a demokratikus mechanizmusok segíthetik a klímaváltozás elleni harcot. A demokráciákban a szólásszabadság nemcsak a klímaváltozás-tagadást teszi lehetővé, hanem a klímavédelem politikai napirendre kerülését is. A demokratikus politikai rendszerek döntéshozói pedig nemcsak a klímaváltozás-ellenes partikuláris érdekekkel, hanem a klímaváltozás megakadályozását követelő igényekkel szemben is kénytelenek rugalmasabbak lenni, mint autokratikus rendszerekben. 

Emellett a demokráciák jellemzően fejlettebbek, a fejlettebb államokban pedig kisebb a gazdasági nélkülözés, és emiatt nagyobb a zöldebb politikák támogatottsága, továbbá jobbak a technológiai lehetőségek a kibocsátás csökkentésére (bár pont emiatt az egy főre eső kibocsátás is magasabb). Ezek a posztindusztriális gazdasági-ideológiai keretek tették lehetővé, hogy a világ zöldmozgalmai Nyugaton indultak és nyertek nagyobb politikai befolyást. 

Mindazonáltal pont a fentiek miatt ezek a pozitív hatások az empirikus kutatások szerint inkább a közép- és magas jövedelmű demokráciákban érvényesülnek, és ott is elsősorban a nép által közvetetten érzékelhető ügyekben népszerűek a zöld intézkedések (például a lég- és a vízszennyezés csökkentése terén), míg a globális közjavak (óceánok szennyezése) vagy a kiszervezett szennyezés (a szennyező ipari termelés Ázsiába telepítése) esetén alacsony a fontosabb beavatkozások politikai támogatottsága. 

Utóbbiak miatt Thomas Bernauer, a svájci Szövetségi Műszaki Főiskola tanára szerint egyszerre igaz, hogy 

  • a gazdag demokráciák globális szinten nem tesznek eleget a klímaváltozás ellen;
  • de többet tesznek a klímaváltozás ellen, mint az autokráciák,
  • ám a fejlődő világban a több demokrácia nem feltétlenül vezetne jobb klímapolitikai eredményekhez.

Ellentmondanak a demokrácia vs. klímaváltozás narratívának a klímaváltozás politikai gazdaságtani modelljei is. Ezek szerint nem a nép szaváról és a demokratikus legitimációról szól a kérdés, hanem a jelenlegi, szennyező termelési módokból profitáló gazdasági érdekcsoportok és a klímaváltozás által negatívan érintett csoportok közti viaskodásról, ahol végső soron pont a népképviselet elferdítése a gondok forrása, mind nemzeti, mind globális téren. 

Ennek egy klasszikus példája az olajcégek lobbiereje, vagy az a felvetés, miszerint a globális elit és a nyugati középosztály számára kisebb veszély a klímaváltozás, mivel nagyobb eséllyel tudják kivédeni annak kárait. Eközben a főbb veszélyeztetettek, a fejlődő világ a klímapolitikára nagyon kis befolyással bíró szegényebb rétegei pont a hazai és globális politikai jogaik korlátozottsága miatt nem tudnak beleszólni a játszmába.

Kínában is szeretik

Mittiga is megemlíti, hogy az általa felvetett koncepciók hasonlóak ahhoz, ahogy a kínai kormány értelmezi a saját legitimitását: a polgári jogok és a demokratikus ügymenet helyett a kínai vezetés azzal érvel, hogy gazdasági eredményei és kompetenciája, például a járvány helyes kezelése adják a rendszer legitimációját. 

Ennek az álláspontnak prominens képviselője Csang Wej-wej, a Fudan Egyetem professzora, a kínai társadalomtudományos akadémia oszlopos tagja, a kínai közösségi média sztárja, és a Nyugat hanyatlásának és a kínai kultúra felsőbbrendűségének kommunikátora,. Valamint a szintén a Fudan Kína-tanulmányok intézetéhez köthető Eric Li, aki gyakran angol nyelvű kommentárokban, a nyugati sajtó hasábjain is előadja az elméletet. (Mellékszál, de érdekes jelenség, hogy a magyarországi Fudan-viták során nyilatkozó Kína-szakértők valamiért elfelejtették megemlíteni, hogy a Fudan Csang által igazgatott Kína-tanulmányok intézete a nacionalista külpolitikai ideológia fellegvára, amelynek tevékenysége a mérsékeltebb kínai professzorok részéről is temérdek nyílt és burkolt bírálatot szül.)

Csang egy régen hangoztatott érve, hogy a kínai legitimációt megalapozó társadalmi szerződés keretében az uralkodó kompetens vezetést ígér a népnek, amely ha nem kapja meg azt, felkel az uralkodó ellen. A legitimáció másik két összetevője a meritokrácia és a nép véleményének tiszteletben tartása, azaz a mindenkori kínai rendszer választások nélkül is biztosítja, hogy csak kompetens vezetők kerüljenek a kormánybothoz, és a vezetés a nép elvárásaival összhangban irányítsa az országot. Egyszerűbben fogalmazva: 

az állam és a vezetés legitimációja nem a rendszer jellegéből, hanem annak teljesítményéből fakad.

Ezek, mint Eric Li levezeti, a koronavírus-járvány fényében is megmutatkoztak, amelynek sikeres kínai kezelése azt jelzi, Hszi Csin-ping pártfőtitkár „jó császár”, a kínai pártállam pedig kompetens, ezért legitim kezekben van.

Klímaleviatán

Ahogy a demokratikus kormányzás archetípusáról is elmondható, hogy a választójog a gyakorlatban nem feltétlenül vezet jó és erkölcsös kormányzáshoz, úgy a kínai esetben is jellemző, hogy az empirikus politikatudományi kutatások (a fotelsinológusok bölcsességeivel szemben) csak meglehetősen mérsékelt bizonyítékokat találtak a meritokráciára és a közvélemény hangjának meghallgatására. Egy 2020-ban megjelent könyvben Li Ji-fej és Judith Shapiro, a New York-i Egyetem és a washingtoni Amerikai Egyetem kutatói pedig azt állítják, hogy a kínai zöld politika részben valós környezetvédelmi problémák megoldására irányul, ám annak egy fontos mellékhatása, hogy hozzájárul a hatalomkoncentrációhoz és az egyéni szabadságjogok további korlátozásához.

A cikk bírálói részben pont a kínai példára hivatkozva hozzák fel, hogy míg Mittiga szerint a demokráciák semmittevése aláássa a legitimációjukat és növeli az autokráciákét, a veszély pont ellenkező irányból érkezik. Wallace és mások szerint míg az egyik narratívában az autokraták arra használják a hatalmukat, hogy kizöldítsék a bolygót, egy másik, hasonlóan reális (vagy reálisabb) verzió, hogy inkább az ökológiai katasztrófa veszélyét használják fel arra, hogy legitimálják autokratikus hatalomgyakorlásukat. Avagy ahogy Itai Sher, a University of Massachusetts közgazdásza fogalmazott, „nem biztos, hogy azt az autokratát kapod, akire vágysz”. Ennek farvizén pedig visszatérő bírálat Mittiga felvetéseivel szemben, hogy az álláspont, miszerint kemény és gyors intézkedéseket kell hozni, megakadályozandó az autokratikus hatalomgyakorlás iránti igény erősödését, valójában az autokratikus hatalomgyakorlás legitimálása. 

Hasonló kérdéseket feszeget az eredetileg 2017-ben megjelent Klímaleviatán című könyv, amelyben két vállaltan baloldali és antikapitalista teoretikus – Mittigához hasonlóan – Carl Schmitt, Thomas Hobbes és Antonio Gramsci farvizén arról elmélkedik, hogy az ökológiai fenyegetések hogyan teremtik meg annak a lehetőségét, hogy egy újfajta szuverén entitás „átvegye a hatalmat, kikiáltsa a vészhelyzetet, és rendet teremtsen a világban, mindezt az emberi élet védelmének jelszavával”. 

Ők ugyanakkor mindezt nem a demokrácia-autokrácia tengelyén helyezik el, inkább a szuverenitás és a gazdasági rend jellegének átalakulását várják. Ez több potenciális formát ölthet, lehet például egy, a globális kapitalizmust szabályozó világkormány; egy szabályozott antikapitalista világrend; egy, a globális szabályozással szembehelyezkedő (a kontúrjai alapján jobbpopulista) kapitalista rend; vagy valami teljesen más, amely az állami, a szuverenitás és a kapitalizmus ismert formáit is felülírja. Ezzel együtt azt ők is elismerik, hogy a legnagyobb valószínűsége a legkisebb mértékű változásnak van.

Világ demokrácia éghajlatváltozás klímakatasztrófa klímaváltozás klímavédelem Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2022. június 29. 12:16 Tech, Világ

Megbénulhat az orosz gazdaság a nyugati vállalatok informatikai kivonulása miatt

A nyugati ipari szoftverek az orosz gazdaság meghatározó ágazatait tartják működésben az agráriumtól az acéliparon keresztül az energiaszektorig.

Pálos Máté
2022. június 29. 10:11 Világ

Egyre több tanker tűnik el a térképről, miközben orosz olajat szállít

Egyre inkább szeretnék elrejteni az orosz olaj eredetét, ezért kikapcsolják a helyzetjelzőt, főleg akkor, amikor áttöltik egyik hajóról a másikra az árut.

Bucsky Péter
2022. június 29. 04:34 Világ

Nem az ukránokon múlik, de kilátástalan, hogy nyugat felé elszállítsák az összes gabonájukat

Hiába van elég vasúti kocsijuk, ha az uniós országokban hiányzik a kapacitás a sok millió tonnányi gabona fogadására, kezelésére és továbbítására.

Fontos

Jandó Zoltán
2022. június 28. 15:07 Közélet, Vállalat

Újra jön Magyarországra az orosz gáz déli irányból

Egyelőre úgy tűnik, hogy alaptalanok voltak azok a félelmek, miszerint az oroszok ezen a vezetéken sem indítják újra a szállításokat a korábbi mennyiségben.

Török Zoltán
2022. június 28. 13:09 Pénz

Nem várható erősebb forint, és ez tovább fűti az inflációt

Sokkal rosszabbul teljesít idén a forint, mint a cseh korona és a lengyel złoty, az ezt okozó tényezőkben pedig egyelőre nem várható pozitív fordulat.

Torontáli Zoltán
2022. június 28. 09:20 Vállalat

A kis boltos fog tönkremenni, ha a drágulás miatt spórolnod kell

Ha a lakosság kevesebb élelmiszert vesz, az egyébként is vergődő kis boltok megoldhatatlan üzleti feladattal találják szembe magukat.