Szeptember óta számos európai országban néztük meg, hogy az Aldi és a Lidl üzleteiben mennyibe kerülnek az alapvető élelmiszerek, és mennyivel magasabbak vagy alacsonyabbak az árak Magyarországhoz képest. Ez a két diszkontlánc azért jó terepe az összehasonlításnak, mert sok országban jelen van, és az áruválasztéka is nagyon hasonló. Sok esetben konkrétan ugyanazt a saját márkás terméket lehet összevetni egymással két különböző országban.
A sorozatunk egyébként spontán indult be, amikor ugyanis az első, francia összevetést közöltük, sorra kaptuk az ötleteket és a segítő megkereséseket arra, hogy merre lenne érdemes bővíteni az adatfelvételt. Így lett – az olvasók és/vagy szakmai közreműködők segítségével – egy román, egy brit, egy osztrák és egy svájci összehasonlításunk, egy olvasónk pedig nem kis munkával már egy magyar-osztrák-német drogériaprojektet is összehozott.
A sorozat lényeges jellemzője, hogy mindenhol ugyanazzal a módszertannal dolgozunk (ennek részletei a csillagra kattintva érhetőek el*Minden terméknél fajlagos árat rögzítünk, kilogrammot, litert, darabot, vagy a WC-papír esetében lapot.
Mindig az adott termék éppen elérhető legolcsóbb változatát vesszük figyelembe.
Ha akciós egy termék, akkor a nem akciós árral számolunk azért, hogy egy-egy rövid távú, de nagyarányú átmeneti árcsökkentés a havi adatokban ne okozzon nagy kilengést.
Minden olyan áreltérést akciónak tekintünk, amelyet a vásárló a boltban egyértelműen azonosítani tud. Ezek jellemzően: 1)Akció feliratú címke 2)Százalékos árengedményt jelző címke 3)Egy alacsonyabb és egy magasabb árat tartalmazó címke, akár “akció” felirat és/vagy százalék jelzés nélkül.
Amennyiben csak egy ár látható a címkén, akkor annak színétől és formájától függetlenül számunkra eldönthetetlen, hogy akciós-e a termék, ezért nem akciósnak tekintjük.
A kiszerelést nem vesszük figyelembe annak érdekében, hogy a termék fajlagos ára hosszú távon is összehasonlítható maradjon. Példa: Egy termékből minden hónapban egy kilót veszünk a legkisebb elérhető fajlagos áron, akkor is, ha ez az ár a kétkilós kiszereléshez tartozik. Ezzel biztosítjuk, hogy ha a termék egykilós kiszerelését kivezetik, és például bevezetik helyette az 1,25 kilós változatot, az összehasonlításunk visszamenőleg is helytálló marad.
Bizonyos termékeket pontosabban definiálunk, mint másokat. A különböző zsírtartalmú tejeket például külön terméknek tekintjük, a burgonyák vagy az almák között azonban nem teszünk minőségi különbséget. Utóbbiaknál azt feltételezzük, hogy az árérzékenyebb vásárlók sem tekintik ezeket olyan külön termékeknek, amelyek nem versenyeznek egymással.), és ugyanabból a bevásárlólistából indulunk ki. (Abból, amelyiket már majdnem két éve használjuk a magyarországi élelmiszerárak monitorozására, ez a sorozat érdemelte ki októberben a Minőségi Újságírás Díjat.)
Amikor Ausztriában vagy az Egyesült Királyságban jártunk, az egyik fő megállapításunk az volt, hogy nagyon könnyű olyan termékeket találni, amelyek ott olcsóbbak, mint Magyarországon. Amikor azonban a teljes bevásárlólistánkat néztük, azaz ténylegesen elvégeztünk egy-egy nagy bevásárlást, eredményeink szerint összességében a külföldi kasszáknál fizettünk többet.
Mindezt csak azért írtuk most újra le, mert
Németországban ugyanez a helyzet, csak ha lehet, még sokkal látványosabb módon.
A bevásárló kosarunkat mindig kicsit módosítani kell, az adott ország kínálatához kell alakítani, ezért nem teljesen (de majdnem) ugyanarról a termékkörről beszélünk, az eredmények azonban azt mutatják, hogy Ausztriában 29 termékből az Aldiban 7, a Lidlben 12 olcsóbb volt kint, az Egyesült királyságban már 31-ből 14 volt alacsonyabb áron,
Németországban azonban rekordot döntöttünk, mert 33-ból 17-et olcsóbbnak mértünk a két diszkont valamelyikében.
A 33 elemből álló bevásárlólistánk ezúttal az alábbi volt:
A konkrét árak pedig a következők voltak október 29-én, az egységes módszertannal vizsgálva:
Az adatfelvételt egy-egy Németországban élő olvasónk, Péter és Krisztián segítségével végeztük el, az Aldinál természetesen ügyeltünk arra, hogy olyan területről szerezzük be az információkat, amely a Magyarországon is jelen lévő Aldi Südhöz tartozik (és nem az északi régiókat lefedő Aldi Nordhoz).
A számokból egyébként jól látszik, hogy az Aldi és a Lidl árai között nemcsak Magyarországon (és Ausztriában), de Németországban is alig-alig van bármi különbség. Sok esetben centre ugyanannyiba kerül egy termék. Másrészt a magyar összevetésből az derül ki, hogy a hús és a tej jóval drágább Németországban, de ezen kívül más trend nem látszik, még azt sem lehet mondani, hogy a tejtermékek általánosságban drágábbak lennének, hiszen vajból, sajtból és túróból is van olcsóbb, mint a legolcsóbb magyarországi.
A fentiek következtében a vegetáriánusok jóval olcsóbban vásárolnak kint, mint nálunk, a burgonya, a répa, az alma, a paradicsom, az uborka, a hagyma, de még a zabital is olcsóbb Németországban.
A helyben sem itt, sem ott biztosan nem termő banán és narancs szintén Németországban olcsóbb, és azt gondolhatnánk, hogy ez elsősorban az áfában lévő különbségek miatt lehet. Németországban a legtöbb esetben 7 százalék a forgalmi adó, Magyarországon a kivételektől eltekintve 27, márpedig miben különbözne a spanyol narancs vagy a dél-amerikai banán költségszerkezete? Tippünk azonban téves, a helyzet ennél biztosan összetettebb, mert Németország többnyire az áfa nélküli nettó értékeket nézve is olcsóbb, mint Magyarország – a két importgyümölcs közül csak a magyar Lidl narancsa olcsóbb a német nettó diszkontáraknál.
Ami viszont Németországban drágább, az rendesen el is viszi a bevásárlás összköltségét. A mi szubjektív alapon összeállított kosarunk a német Aldiban és Lidlben 18 477, illetve 18 440 forintnak megfelelő euróba kerül, míg Magyarországon ugyanezért az Aldiban 13 971, a Lidlben pedig 13 646 forintot kell fizetni.
A német Aldi így 32, a német Lidl pedig 35 százalékkal drágább, mint a magyar.
Ha közelíteni akarunk a hétköznapokhoz, akkor természetesen ismét elő kell vennünk a két országban érvényes nettó medián béreket (ez nem átlag, hanem az a középső érték, amelytől felfelé és lefelé is ugyanannyi elem van). Az Eurostat adatai és a magyar statisztikák alapján úgy becsüljük, hogy a vásárlás idején a magyar nettó medián bér 220 ezer forint, a német pedig 810 ezer forintnak megfelelő euró lehetett. Ezek alapján pedig
a bevásárlásunk a német fizetés 2,28 százalékát viszi el, de a magyar fizetés 6,28 százalékába kerül itthon.
Ezzel más nyugat-európai országokhoz hasonlóan ismét arra a végeredményre jutunk, hogy
A sorozat eddigi részei:
Adat
Fontos