Az év elején szinte biztosnak tűnt, hogy a német alsóházi parlamenti választásokat sorozatban ötödször is a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszocialista Unió (CSU) pártszövetsége nyeri majd. A két párt februárban 36 százalékon állt a felmérések szerint, 21 ponttal előzve a második helyen álló, velük nyolc éve nagykoalícióban kormányzó szociáldemokratákat (SPD). 

A voksolás előtti napokban ezzel szemben már úgy tűnt, hogy a CDU/CSU tizenhat év után elveszítheti a hatalmat. A pártszövetség népszerűségét márciusban először a Covid-járvány tavaszi hulláma tépázta meg, és kancellárjelöltjük áprilisi megválasztása tovább rontott a számaikon. Bár a jelölt, Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök igyekezett az új Angela Merkelként pozícionálni magát, a jelek szerint nem mozgatta meg a választók fantáziáját.

A nagy zuhanást azonban nem ez, hanem a júliusi, közel kétszáz halálos áldozatot követelő áradások hozták, ezt követően a CDU/CSU számai történelmi mélypontra estek. A konzervatívok így az enyhe szeptemberi javulás után is csupán 21–22 százalékon állnak a voksolás előtti utolsó közvélemény-kutatások átlaga szerint.

Eközben az SPD támogatottsága nagyot nőtt, a párt a voksok 25–26 százalékára számíthat vasárnap, azaz cikkünk megjelenésének napján. A helycserét részben Olaf Scholz kancellárjelölthöz kötik a kommentárok. A nagykoalíció pénzügyminiszteréhez ugyan számos botrány kötődik – a rendőrség a kampány alatt razziát is tartott a pénzügyminisztériumban –, és karizmatikusnak sem különösebben mondható, ám kitűnően hozza a sótlan, de nyugalmat és megbízhatóságot sugárzó politikus képét, ami a jelek szerint nyerő stratégia Németországban.

Mindazonáltal az SPD támogatottsága így is mérsékelt maradt, és az esetleges szociáldemokrata győzelem aránya szorosnak ígérkezik. Emiatt a kormányalakítás nem lesz egyszerű, és a potenciális koalíciók sokasága miatt akár hónapokba is telhet, mire kikristályosodik, milyen összetételű kormány áll majd fel, és ennek fényében merre indul el a német politika. Az erővonalak alapján mindenesetre jó esély van egy balos fordulatra, amely az európai és a magyar politikára is hatással lehet. Ám pillanatnyilag még az is hasonlóan valószínű, hogy egy tágabb koalíció alakul, amely a gyakorlatban nem hoz jelentősebb változást. 

Jamaikától a közlekedési lámpáig

Olaf Scholz saját elmondása szerint a Zöldekkel akar koalícióra lépni, amely a két párt közti ideológiai közelség miatt természetes választásnak tűnik. A két párt programjában sok a hasonló elem: támogatják a szociális rendszer megtámasztását, az állami újraelosztás növelését és a magasabb jövedelmi rétegek erősebb adóztatását, jelentős zöldberuházásokat és karbonsemlegességet ígérnek. Emellett a közös európai uniós hitelkibocsátás permanenssé tétele, az uniós gazdasági és szociális integráció mélyítése és az Európai Parlament jogköreinek erősítése is szerepel az ígéreteik között. (A pártok programjairól korábban itt írtunk, a Zöldekkel pedig itt foglalkoztunk részletesen.)

A zöld párt az SPD feltámadásáig stabilan a második legnépszerűbb politikai erő volt, és bár a választási hajrában megkopott a támogatottsága, a prognózisok szerint 15–16 százalékra számíthat vasárnap, amely az eddigi legjobb eredménye lenne. Ugyanakkor a jelenlegi mandátumbecslések szerint a szociáldemokrata-zöld koalíció nem tud többséget szerezni a Bundestagban. 

Az egyik potenciális megoldás az, ha beveszik a koalícióba a 6 százalékon álló Baloldalt (Die Linke). Bár a Baloldal a jelek szerint vevő erre (szeptember elején egy kvázi koalíciós ajánlatnak megfelelő programmal is előálltak), de ez ideológiailag nehezebb ügynek ígérkezik. A szociáldemokratákkal és a radikalizmusát feladó, újabban balközép szólamokkal kampányoló Zöldekkel ellentétben a Baloldal megtartotta régivágású antikapitalista elveit. Emellett a Baloldal erősen Moszkva- és Peking-barát, miközben a Zöldek keményebb hangnemet képviselnek Kínával és Oroszországgal szemben. A párt egyebek mellett betiltaná a fegyverexportot és Németország NATO-kilépését is felvetette, ami miatt Scholz be is szólt nekik. 

Mindazonáltal a kampányban a Baloldal inkább a szociális ígéreteire fókuszált, és a minimálbér és a szociális segélyek összegének (a másik két balos pártnál is jelentősen erőteljesebb) növelésével tűnt ki a mezőnyből. Ezen a vonalon elképzelhető megállapodás az összbalos koalícióról, bár a többség még így is szűknek ígérkezne. Mindenesetre hasonló felállású kormány működik jelenleg Thüringiában, Berlinben és Brémában is, tehát nem példátlan a dolog. 

Szóba kerülhetnek harmadik partnerként a 11–12 százalékon álló liberális szabad demokraták (FDP) is, ez lenne a vörös-sárga-zöld „közlekedésilámpa-koalíció”. Ugyanakkor az FDP vezetői szkeptikusan nyilatkoztak az együttműködés esélyeiről: a párt gazdaságilag távol áll az SPD-től és a Zöldektől, a szociális kiadások és általában véve az állami újraelosztás csökkentését, deregulációt hirdet, és az uniós pénzügyi és gazdasági integrációt is visszafogná, különösen ha a közös kötvénykibocsátásról van szó.

Hasonló okokból kérdéses egy másik potenciális felállás, a CDU–Zöldek–FDP, vagy más néven a Jamaika-koalíció. A 2017-es választások után a győztes CDU először ezzel a felállással próbálkozott, de a Zöldek és az FDP ellentéteit akkor sem lehetett kibékíteni. Mindazonáltal vannak, akik szerint a legvalószínűbb a fenti két felállás egyike, azaz a Zöldek és az FDP kombinációja a CDU vagy az SPD vezetésével. Ebben a helyzetben egyes kommentárok szerint Christian Lindner, az FDP gazdasági liberális vezetője lenne a koalíció erős embere. Más megközelítések szerint azonban az összbaloldali koalíció lehetősége kompromisszumkészségre kényszerítheti az FDP-t.

Felmerülhet a nagykoalíció folytatása is, változó erőviszonyokkal, szociáldemokrata vezetéssel. További alternatív megoldás, ha az SPD a CDU-t és a Zöldeket is beveszi egy „nagyon nagy” koalícióba (vagy a pártok színösszeállítása alapján Kenya-koalícióba). Ez a felállás Brandenburgban és Szászországban is működik. A másik széles kormánykoalíció az SPD–CDU–FDP hármas lenne (avagy a Németország-koalíció), bár ez a vonal távolabb áll Olaf Scholz ígéreteitől.

Az egyezkedés potenciális nehézségeit jelzi, hogy a 2017-es voksolás után egy jóval erősebb CDU-nak öt hónapjába telt kormányt alakítania. A lehetőségek sokasága miatt elképzelhető, hogy most is hónapokig húzódik majd a folyamat.

Balra át?

A legnagyobb potenciális változást egy SPD-Zöldek tengelyű koalíció létrejötte jelentené. Itt az egyik csapásirány a szociális programokra fordított összeg növelése lenne. A német védőháló ezredfordulós megnyirbálása (az úgynevezett Hartz-reform) bár közgazdászok szerint javította az ország versenyképességét, hosszú időre páriává tette az azt végrehajtó szociáldemokratákat. Emiatt Olaf Scholz most vélhetően komolyan venné szociális ígéreteinek betartását. 

Egy tágabb, ettől nem független változás lehet a költségvetési korlátok feszegetése. A (strukturális szempontból) kiegyensúlyozott költségvetés követelményét 2009-ben alkotmányba foglalták Németországban, és a koronavírus-járvány előtti években az államháztartás növekvő pluszt mutatott, 2018-ban és 2019-ben például GDP-arányosan 1,5-1,8 százalékos volt a szufficit. Az „adósságféket” a koronavírus-járvány miatt ugyan átmenetileg feloldották (tavaly 4,2, idén 5,5 százalékos hiány várható), de 2023-ra elvben vissza kellene térnie a deficitnek a 0,35 százalékos GDP-arányos korlát alá. 

Bár az adósságkorlát és a „felelős” költségvetési politika rendkívül népszerű a német választók körében, számos közgazdász szerint az utóbbi évek negatív reálkamat-környezete és a német infrastruktúra helyzetének fényében káros. Németország különösen a digitális infrastruktúra terén hírhedten nagy lemaradásban van más európai országokkal szemben, amely idővel az ország versenyképességére is fenyegetést jelenthet, ám az állam a beruházások helyett spórol. Ezt jelzi, hogy a bruttó állóeszköz-felhalmozásban Németország mind az állami, mind a magánberuházásokat nézve az OECD-tagság hátsó fertályán kullog.

Olaf Scholz egy müncheni kampányrendezvényen 2021. szeptember 18-án. (CHRISTOF STACHE / POOL / AFP)

A baloldali pártok, főként a Zöldek komolyabb állami szerepvállalást és nagyobb költést követelnek. Bár az alkotmányba foglalt adósságfék eltörlése nehéz ügynek ígérkezik az ehhez szükséges kétharmados többség miatt, már a fék által megengedett 0,35 százalékos deficit is jó 2 százalékponttal magasabb hiány, mint amit a CDU-vezetésű koalíció produkált a járvány előtti években. (Egy alternatív felvetés a költségvetéstől technikailag független, de állami garanciákkal működő befektetési eszközök létrehozása.) A forradalmi változásokat pedig az is kétségbe vonja, hogy pártja balszárnya hiába követel több állami kiadást, Olaf Scholz pénzügyminiszterként nem volt a nagy költekezés híve.

A piac mindenesetre arra számít, hogy ha az SPD és a Zöldek a kormány tagjai lesznek, a német állam többet fog költeni, mint eddig. Az FDP és a CDU ugyanakkor költségvetési kérdésekben jóval konzervatívabb, ezért ha nem jön össze a balos koalíció, valószínűbb a kiegyensúlyozott költségvetések visszatérése. 

A balos pártok szigorúbb fellépést jeleztek a techóriásokkal szemben, általában véve keményebb szabályozási környezetet ígérnek, valamint a klímacélokban is ambiciózusabbak: nagyobb állami beruházásokat ígérnek a tömegközlekedés, az elektromos mobilitás és a zöldenergia terén. A szociáldemokraták 2045-re akarják elérni a klímasemlegességet, a Zöldek 2030-ra száz százalékra növelnék a zöldenergia arányát az áramellátásban. A CDU és az FDP ezzel szemben kisebb állami szerepvállalást ígér, és főként a szabad demokraták a piaci erőkre és a deregulációra bíznák a zöld átállást.

Strukturális gondok

A következő kormánynak egyéb strukturális gondokkal is szembe kell néznie. Bár a német ipar jól pörög, jellemzően angolszász elemzők évek óta azt szajkózzák, hogy az automatizáció, a digitalizáció és a kínai konkurencia technológiai felzárkózása fényében nem feltétlenül fenntartható az erős iparra épülő gazdasági modell. 

Az egyik potens példa az autóipar. A német gyártók lemaradásban vannak az elektromos mobilitás területén, miközben az ellátási láncok gyors átalakulása az egész európai autóipari hátországot fenyegeti. Mint nemrég írtunk róla, az akkumulátorgyártásban, amely az elektromos autók hozzáadott értékének jelentős részét adja, elhanyagolható az európai részvétel a termelési láncokban. De Németország más high-tech területeken, például a chipgyártásban és egyéb fontos elektronikai szegmensekben is messze az ázsiai és amerikai konkurencia mögött kullog, a szoftverfejlesztésről és a gépi tanulásról/mesterséges intelligenciáról nem is beszélve. 

Egy másik, ezzel összefüggő kockázat az erősödő kínai függés: Angela Merkel leköszönő kancellár 2005-ös hatalomra jutásakor a két ország kereskedelmi forgalma elhanyagolható volt; mára Kína Németország legnagyobb kereskedelmi partnere és a német autógyártók legfőbb piaca. Kína ugyanakkor újabban az ipari és technológiai önellátás mantráját hirdeti, ami középtávon kérdőjeleket vet fel a piaci lehetőségek tartóssága iránt.

Bár a német autóipar mindig is számíthatott Merkel (és a mindenkori kancellár) támogatására, a jelek szerint még a szektor szereplői is új gazdaságpolitikát várnak. „Gazdasági versenyben állunk az Egyesült Államokkal, Kínával és a többi erős ázsiai országgal. Olyan gazdaságpolitikára van szükségünk, amely biztosítja, hogy Európa vonzó lesz a beruházások számára” – nyilatkozta Ola Källenius, a Daimler vezetője. 

Nem lesznek egyszerűek az olyan, maradibb problémák is, mint az energiarendszer modernizálása. Németországban hamarosan leáll az utolsó működő atomerőmű, miközben a zöldenergia tárolását és gyors országos elosztását lehetővé tevő hálózatok máig nem épültek ki, és a szénerőművek az aktuális tervek szerint legalább másfél évtizedig üzemben maradnak. Azaz a következő kormányra e téren is komoly beruházások várnak.

Erős Európa, gyengébb Fidesz?

A Zöldek és az SPD az európai porondon is hangsúlyváltást hozhat. Németország a koronavírus-járvány idején szakított a (2010-es válság óta lazuló) megszorítási politikájával, és beállt a közös EU-s adósságkibocsátást engedélyező, tabudöntögető uniós mentőcsomag mögé. Ha a Zöldeken múlik, akkor ez az irányváltás tartós normává válhat: a párt a közös uniós adósságkibocsátás permanenssé tételét, az EU szociális programjainak szélesítését, a gazdaságpolitikai unió mélyítését támogatja. Hasonló állásponton van a Baloldal is, bár az SPD valamelyest visszafogottabb e téren. 

A baloldali pártok szintén támogatják az Európai Parlament jogalkotói szerepének növelését, és a Zöldek az uniós alapértékeket és a jogállamisági kritériumokat megsértő országok ellen is keményebb fellépést követelnek, amelyet illetően még az FDP is egyetért velük. 

Ez azért érdekes magyar szempontból, mert a magyar kormány és az uniós szervek közti csatákra is hatással lehet: Angela Merkel sokáig védte a vele egy pártcsaládba tartozó Fideszt Brüsszelben, és a CDU-vezetésű német kormány inkább közvetíteni próbált a felek között a viszályokban. Egy SPD-Zöldek koalíció esetén Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem számíthatna hasonló bánásmódra, ahogy az Orbán-kormány legfőbb európai bírálójának számító EP reformja sem jönne jól a jelenlegi magyar kormánynak.

Mindazonáltal az SPD Fidesszel szembeni fellépése eddig az EP-re korlátozódott, berlini kormányzati tevékenysége nagyrészt a CDU és a Fidesz közti kapcsolatra kihegyezett, belpolitikai motivációjú nyilatkozatokban merült ki. Az uniós politika összetettségének fényében pedig nem valószínű, hogy a Zöldek egymaguk komolyabb irányváltást tudnak kiharcolni – a főbb prioritásuk nekik sem a Fidesz, hanem a szociális és klímaügyi vállalásaik. Emiatt ha a német kormány hangneme változik is, az minimum kérdéses, hogy  ez komolyabb változást hoz-e a német-magyar viszony gyakorlati vetületeiben.

Sőt, olyan vélemények is vannak, amelyek szerint a német befolyás csökkenni fog Merkel után: a leköszönő kancellár részben személyes tekintélye, részben a német belpolitikai stabilitás, részben kompromisszumkereső politikája miatt eddig az uniós politika központi hatalombrókere volt. Ugyanakkor egy hármas koalíció esetén a belpolitikai stabilitás kérdéses; Scholz vagy Laschet tekintélye jóval gyengébb; Emmanuel Macron francia elnök pedig lesben állva várja, hogy végre ő legyen az unió elsőszámú, erős vezetője.

Bár Angela Merkelt nyugat-európai elemzői körökben gyakran vádolták azzal, hogy nincs víziója az EU jövőjéről, és nem képes terelni az integrációt, a másik oldal szerint a következő években hiányozni fog a számos válság megoldásában kulcsszerepet játszó kancellár kompromisszumkészsége.

Mi lesz az autóiparral

A másik potenciális csatorna, ahol Magyarországra elérhet az esetleges német kormányváltás hatása, az ipar, azon belül is elsősorban az autóipar lehet, amelynek mély német függőségéről nemrég részletesen is írtunk. A Zöldek retorikája komoly váltást ígér, és az SPD klímacéljai is a jelenlegi terveknél gyorsabban hagynák hátra a belsőégésű motort, míg a CDU és az FDP barátságosabb az autógyártókkal szemben.

Mindazonáltal itt sem feltétlenül kell földindulásra számítani. Ezt jelzi, hogy a Zöldek 2011 óta vannak hatalmon Baden-Württemberg tartományban, ahol a Daimler, a Porsche és rengeteg kis, közepes és nagy autóipari beszállító székhelye is található. A tartomány élén a Zöldek az utóbbi tíz évben meglehetősen autóipar-barát politikát folytattak, miután az autógyárak foglalkoztatása és adóbefizetései kulcsfontosságúak a helyi gazdaság fenntartásához és ezáltal a párt politikai túléléséhez. Az autóipar elleni harc pedig a hagyományosan (bár csökkenő mértékben) a szakszervezetek támogatására építő SPD-nek sincs érdekében. 

Ettől függetlenül a magyar ipar erős német függősége miatt a német gazdaságpolitika esetleges változásai hazánkra is hatással lehetnek. E tekintetben viszont a fenti kihívások fényében nagyobb kockázatot jelent a német versenyképességi reformok esetleges elmaradása, valamint az elektromos mobilitással összefüggő potenciális globális átrendeződés, mint a Zöldek klímacéljai vagy az SPD szabályozáspártibb hozzáállása.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ cdu német gazdaság németország SPD választás Zöldek Olvasson tovább a kategóriában