Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2021. szeptember 20. 06:50 Világ

Ha demokrácia van, miért nyer majdnem mindig ugyanaz a párt?

A japán választások előrejelzése nem tartozik a politikai elemzés legnehezebb feladatai közé: 1955 óta huszonkétszer tartottak alsóházi választásokat, és ebből húsz alkalommal a nevével ellentétben konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) alakíthatott kormányt.

A jelek szerint ez nem lesz másként idén sem: a szigetországban november 28-áig kell megtartani a következő alsóházi választást, amelyet követően az LDP minden bizonnyal hatalmon marad majd, dacára annak, hogy az utóbbi másfél év nem alakult jól a pártnak.  

Bár Japán nemzetközi szinten alacsony emberi és gazdasági áldozatokkal vészelte át a koronavírus-járványt, és az olimpia is nagyobb botrány nélkül lement, a gyakran tesze-tosza és gyengén kommunikáló miniszterelnök, Szuga Josihide és kormánya támogatottsága augusztusra 30 százalék alá esett. Ám miután Szuga bejelentette, hogy távozik posztjáról, és az LDP új miniszterelnök-jelölttel indul neki a voksolásnak, ismét felfelé indult a párt támogatottsága.

Az LDP dominanciáját a külföldi kommentárok gyakran a demokrácia hiányával szokták magyarázni, de a demokratikus jogokat és mechanizmusokat vizsgáló nemzetközi felmérések, például a Freedom House vagy az Economist Intelligence Unit gyűjtései rendre a teljes demokráciák közé – és például Franciaország, az Egyesült Államok, Spanyolország vagy Dél-Korea elé – sorolják Japánt; a közmédia pedig fél évszázados LDP-uralom után is gond nélkül beszámol a miniszterelnökkel szembeni korrupciós vádakról.

Politológusok ennél összetettebb folyamatokkal magyarázzák az LDP dominanciáját, amelyben – az állami források pártcélra használása mellett – a választási rendszer, a baloldal bénázása, az ellenzék megosztottsága és a buddhista mozgósítás is komoly szerepet játszik.

Történelmi betonozás

Az LDP 1955-ben jött létre a kor két nagy konzervatív politikai blokkja, a Demokrata Párt és a Liberális Párt egyesülésével, amely frigy egyetlen célt szolgált: hogy a szocialisták ne juthassanak hatalomra.

Ez olyannyira sikerült, hogy az LDP 1993-ig végig hatalmon maradt, majd 1996 és 2009, illetve 2012 és 2021 között is a nagyobbik kormányerő volt. Ez példátlan a fejlett demokráciák körében, a német Kereszténydemokrata Unión kívül más pártok közel sem tudtak ennyi időt hatalmon tölteni.

Az LDP kezdeti időszakát (sok tekintetben a párt teljesítményétől független) gazdasági fellendülés kísérte, amely jelentősen megkönnyítette a dolgát, ahogy a közös ellenségkép és a szocializmussal való riogatás is a malmára hajtotta a vizet. Ugyanakkor a tartós sikerhez nagyban hozzájárultak a demokrácialisták helyezéseit valamelyest árnyaló, bár más demokráciákban is ismert praktikák. 

Az egyik ilyen az az ősi – és más politikai rendszerekben is ismerős – módszer, amikor a kormány pártpolitikai célokra használja a költségvetést, és beruházásokkal tolja meg a kormánypárti képviselők szekerét. Mint Fukui Haruhiko és Fukai Sigeko klasszikus tanulmánya fogalmaz, a választási mobilizációra kevéssé voltak hatással a szakpolitikai kérdések vagy az ideológiai víziók, ehelyett az volt a meghatározó, hogy melyik képviselő mennyi beruházást tudott vinni az adott körzetbe. Ezt a jelenséget sokan mások mellett a New York-i Egyetem három prominens kutatója is megerősítette egy tavalyi, fejlett statisztikai módszereket alkalmazó tanulmányában.

Az LDP természetesen jogi trükköket is bevetett a hatalom megtartása érdekében. Kenneth Mori McElwain, a Tokiói Egyetem professzora szerint az LDP 1960 és 1990 között legalább ötven olyan jogi változtatást eszközölt, amellyel megerősítette a regnáló politikusok hatalmát és gyengítette kihívóik esélyeit.

A kampányidőszakot például tizenkét napra rövidítette, elfojtva az ellenzéki kihívók hangját – amit erősített, hogy a média nagy része az LDP-hez közeli nagyvállalatok kezében volt. Az LDP ellenezte a politikai pártok állami támogatását is, miközben jelentős támogatásokat zsebelt be a gazdasági elittől, és az 1950-es és 1960-as években az amerikai-japán szövetség felmondásával kampányoló baloldaltól tartó amerikai hírszerzéstől is. McElwain szerint az ehhez hasonló praktikák nélkül az LDP parlamenti többsége az 1980-as évekre elolvadt volna.

Racionálisan irracionális szocialisták

Az LDP dominanciájának egy másik magyarázatcsokra az ellenzék hibáira fókuszál. Egyes elméletek szerint a szocialisták a világháború utáni években eljátszották a kormányzás lehetőségét. Bár az 1947-es választáson ők lettek a legnagyobb párt, kormányzásukat gazdasági kudarcok és korrupciós botrányok kísérték. A párt az 1949-es választáson összeomlott, és a belső feszültségek miatt nem sokra rá két frakcióra is szakadt, mígnem 1955-ben újra egyesült (a szocialisták újraegyesülése és az LDP létrejötte katalizátorként hatott egymásra).

Mások a párt ideológiai merevségét hozzák fel: szemben a német szociáldemokrata párttal vagy a brit Munkáspárttal – amelyek folyamatosan feladták kezdeti marxista gyökereiket, és szélesítették táborukat -, a japán szocialisták az 1990-es évekig megmaradtak a balszélen.

Ennek egyik hagyományos magyarázata az erősen balos szakszervezetek befolyása. Ezzel szemben Kóno Maszaru, a Waseda Egyetem professzora szerint a fő ok a választási rendszer volt. Az 1994-es választási reformig 130 többmandátumos körzet volt, amelyekből egyéni, nem átruházható szavazatokkal 511 alsóházi képviselőt választottak. Kóno szerint a többmandátumos körzetek miatt a kisebb ellenzéki pártok nem kényszerültek fúzióra a szocialistákkal a parlamentbe jutáshoz, sőt a kommunisták balról, a centristább pártok középről tudták gyengíteni a szocialisták támogatottságát.

Ko Maeda politológus hasonló alapállásból arról írt, a szocialista pártérdek az lett volna, hogy növeljék a jelöltjeik számát, viszont a jelöltek egyéni érdeke a pártbéli kihívóik számának korlátozása és a táboron belüli szavazatmegosztás elkerülése volt. Emiatt egyrészt kevés jelöltet állítottak, így sosem volt esélyük a kormányszerepre. Másrészt Maeda ebből eredezteti a párt ideológiai merevségét is: a balszélnek muzsikáló pártplatform korlátot jelentett a szocialisták népszerűségére nézve, de a képviselők a balos keménymag támogatásával biztos parlamenti helyet tudtak maguknak, ezért nem állt érdekükben a középre tolódás. Maeda megfogalmazásában tehát

a szocialisták egy „racionális tagokból álló irracionális pártot” alkottak. 

Három évnyi kétpártrendszer

A választási rendszer szerepéről mindazonáltal megoszlanak az álláspontok. Két amerikai kutató egy modernebb statisztikai elemzésben arra jutott, hogy önmagában a választási rendszer hatása nem volt döntő az LDP sikerét illetően 1960 és 1990 között. McElwain fent idézett tanulmánya szintén azt hozta ki, hogy a választási rendszer nem feltétlenül kedvezett az LDP-nek, a jogi trükközés pedig nem a pártérdeket tükrözte, hanem a párt egyes erős embereinek magánérdekét, akik saját és protezsáltjaik parlamenti mandátumait védték.

Az LDP mindenesetre az 1993-as választásokon – részben a japán pénzügyi lufi kidurranása, részben korrupciós botrányok miatt – megbukott. Ekkor egy nyolcpárti koalíció alakult, amely csupán 10 hónapig tartott, de ezalatt sikerült átnyomnia a választási reformot, amely 300 egymandátumos egyéni körzetet és további 200, regionális alapon osztott pártlistás mandátumot hozott létre. (Mára a helyek számát 465-ra csökkentették; a felsőház rendszere nem változott.)

A reform célja az egypárti dominancia felszámolása és a kétpártrendszer kereteinek kialakítása volt. Ennek beérése másfél évtizedbe telt, de végül a balközép Japán Demokrata Párt képes volt egyesíteni az épkézláb ellenzéki erőket, és 2009-ben súlyos választási vereséget mért az LDP-re. A kétpártrendszer azonban nem alakult ki, a demokraták három év alatt megbuktak, a párt szétesett. 

Az okokat illetően számos elmélet kering

  • A demokraták a befolyásos, de a reformokkal szemben rezisztens bürokrácia hatalmának megtörését hirdették, ezzel viszont csak azt érték el, hogy nem maradt, aki a beígért reformjaikat kidolgozza és végrehajtsa.
  • Ahogy az 1994-es reform után a választásokon csökkent a helyi személyes kapcsolatok szerepe, úgy csökkent a választói bázis megbízhatósága, és váltak egyre nehezebbé az országos reformok.
  • A japán gazdaság állapota nem tette lehetővé, hogy a szociális költést ígérő párt betartsa programját.
  • Hatojama Jukió, a párt első miniszterelnöke az okinavai amerikai bázisok kiebrudálásával kampányolt, amelyről pár hónappal a győzelme után kiderült, hogy – az amerikaiak ellenkezése miatt – nem kivitelezhető.
  • Pusztán balszerencséről van szó: a demokratákat a 2011. márciusi földrengés, szökőár és atomerőmű-baleset hármasa döntötte össze.
  • Esetleg a katasztrófáktól függetlenül a demokraták regnálása azt a benyomást keltette a választókban, hogy nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal és hozzáértéssel.

Utóbbi állítás az LDP népszerűsége mögött álló egyik paradoxonra is rávilágít:

a japán választók nem bíznak az ellenzékben, mert nincs kormányzati tapasztalata, ezért az ellenzék nem tudja megszerezni a kormányzati tapasztalatot, amivel elnyerhetné a választók bizalmát.

Növekvő egyenlőtlenségek

2012 óta – ahogy Ko Maeda fogalmaz – az ellenzéki politikusok és választók hiába tartják mindannyian fontosnak az LDP leváltását, a konkrét szakpolitikai kérdésekben kibékíthetetlen nézeteltérések feszülnek köztük.

Ez a jelenlegi választási rendszerben a nagyszámú egyéni körzet miatt az LDP-nek kedvez. Egy az egyes pártokra leadott voksok és a megszerzett parlamenti helyek aránya közti különbséget mérő mutató alapján az egyenlőtlenségek mértéke a brit vagy a 2014 utáni magyar helyzethez hasonlítható. 2012-ben a kormánypárt országos listája például 28 százalékot kapott, mégis 294 helyet szereztek az akkor éppen 480 fős alsóházban.

A japán választási kampány elmaradhatatlan eleme a kisteherautó tetején való szónoklás, amelyet itt Abe Sinzó akkori miniszterelnök mutat be 2016 júliusában, a felsőházi választások előtt Tokióban. (AFP)

Az ellenzék széttagoltsága mellett gyakran emlegetett ok, hogy a parlamenti térkép nem tart lépést a demográfiai változásokkal. Japánban is igaz, hogy a nagyvárosok balra húznak, a vidék jobbra; ám a vidék gyorsan néptelenedik, miközben a nagyvárosok lakossága az országosan csökkenő népességszám mellett is stagnál vagy nő. Emiatt a baloldali körzetekben jellemzően több voks jut egy parlamenti mandátumra, mint a jobboldali körzetekben.

Szintén a szilárdabb táborral bíró LDP-nek kedvez az alacsony részvétel. Ehhez hozzájárult az a Magyarországon is ismerős jelenség, hogy a pártok számának növekedése azáltal, hogy csökkenti a hatalom leváltásának esélyeit, az LDP-ellenes választók lelkesedését is lelohasztja.

A párt parlamenti erejét pedig 2012 óta az is növelte, hogy Szuga elődje, Abe Sinzó exminiszterelnök az előrehozott választást politikai fegyverként használta, és olyan időpontokban írt ki voksolást, amikor az ellenzék éppen mélyponton volt.

Buddhista mozgósítás 

Egy további fontos ok – amely a japán demokráciával kapcsolatos kommentárokból általában kimarad -, hogy az LDP koalícióban kormányoz az Új Kómeitó (szó szerint méltányosság) nevű párttal. 

A Kómeitó a Szóka Gakkai nevű buddhista mozgalom politikai szárnyaként indult. Bár a párt az 1970-es években formálisan függetlenedett tőle, a Szóka Gakkai továbbra is központi szerepet játszik a Kómeitó melletti mozgósításban, ami mérsékelt, de betonbiztos szavazóbázist jelent. Ennek köszönhetően az 1990-es évek belpolitikai instabilitása idején a Kómeitó szerepe olyannyira felértékelődött, hogy 1999-ben az LDP egy koalíciós ajánlattal állt elő.

Bár a két párt számos kérdésben szögesen ellentétes nézeteket vall – a Kómeitó pacifista, humanista és egalitárius nézeteket vall – a szövetség mégis megköttetett, és azóta az LDP hatalmának egyik legfontosabb zálogává vált.

A Kómeitó nem indít jelölteket az LDP-vel szemben a kiélezett egyéni körzetekben, és nagy erőkkel mozgósítja híveit az LDP-s politikusok mellett. A Kómeitó számára a kisebbik plusz, hogy cserébe az LDP néhány körzetet átad nekik, és listán is támogatja őket. A nagyobbik, hogy a felállás lehetővé teszi számukra, hogy a háttérben messze erőn felül szóljanak bele a kormány politikájába.

Azaz a Kómeitó amellett, hogy az LDP hatalmának záloga, egyúttal a nagyobbik kormánypárt egyik legfontosabb ellensúlya is.

Miattuk nincs alkotmánymódosítás

Ennek az egyik klasszikus példája az alkotmánymódosítás, különösen a kilencedik cikk megváltoztatása, amely előírja, hogy Japán soha többet nem viselhet háborút, és nem tarthat fent hadsereget.

Hogy ezek a korlátok a gyakorlatban mennyiben érvényesülnek 2021-ben, arról megoszlanak a vélemények. Egyes kutatók szerint a jogi kiskapuknak és az LDP politikai manővereinek köszönhetően az alkotmány nem jelent gátat a japán védelmi politika előtt; mások úgy vélik, hogy az alkotmányos korlátok máig valósak; és egy – jellemzően amerikai – álláspont szerint Japán védelmi képességei és stratégiái emiatt továbbra is vészesen elavultak.

Ettől függetlenül az alkotmány formális átírása annak ellenére sem történt meg, hogy a kilencedik cikk eltörlése Abe Sinzó egyik fő politikai célja volt, és 2016 után a törvényhozás mindkét házában megvolt az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többsége, ráadásul külső támogatásra is számíthatott.

A kudarc egyik legfontosabb eleme a Kómeitó volt, amelynek pacifista tábora különösen érzékeny az alkotmánymódosítással kapcsolatban.

Frakciózás

Egy másik korlát az erős belső frakciók jelenléte. Az LDP hagyományosan néhány helyi erős ember köré gyűlt kisebb, egymással versengő érdekcsoport összessége. Ezek a frakciók számos kérdésben erősen eltérő álláspontot képviselnek, legyen szó a Kínával szembeni viszonyról vagy a gazdaságpolitikáról, emiatt egyes politológusok úgy tekintenek rájuk, mint pártok a pártban.

Ezen rendszer részben a posztfeudális japán politikai hagyományokból, részben az LDP gyűjtőpárti jellegéből is fakad, de megszilárdulásában nagy szerepet játszott a fent említett, többmandátumos választási rendszer is, amely felértékelte az egyes jelöltek személyes támogatottságát, és leértékelte a pártprogramok szerepét és a központi pártszervezet befolyását. Emiatt az LDP vezetése is hagyományosan ingatag volt: Abe Sinzó azzal, hogy 2012 és 2020 között nyolc évig hatalmon volt, a leghosszabb ideig regnáló japán miniszterelnökké vált.

Az 1994-es választási reform egyik fő célja pont a helyi kiskirályok szerepének megtörése volt, és maga Abe is a pártelnökség befolyásának növelésére törekedett. Arról ugyanakkor megoszlanak a vélemények, hogy ez mennyire lehet tartós. Három japán politológus elemzése szerint például az LDP továbbra is erősen függ a helyi politikai erők mobilizációs képességeitől.

A Nikkei japán üzleti lap ezzel szemben a Szuga lemondását követő pártbeli helyezkedés kapcsán arról írt, hogy a frakciók szerepe csökkent, és a generációs különbségeké nőtt.

Korábban jellemzően a frakciók közötti erőviszonyok és az egyes frakciókat vezető politikusok közti alkuk döntöttek a miniszterelnök kilétéről, Szuga leváltását viszont azok az újonc képviselők szorgalmazták, akik 2012-ben jutottak be először a parlamentbe. Ők eddig mindig nyert helyzetből indultak újra posztjukért, és most először szembesültek olyan helyzettel, amikor egy népszerűtlen kormánnyal a hátuk mögött kellett kampányolniuk, ezért új jelöltet követeltek, céljukat pedig el is érték.

Mások szerint az is a frakciók erejének gyengülését jelzi, hogy az LDP két legnépesebb képviselői csoportja szabad kezet ad tagjainak a pártelnök- (és ebből fakadóan miniszterelnökjelölt-) választáson, azaz a japán politika azért változik, még ha az LDP dominanciáját ez nem is érinti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKinyomtattak 37 magyar gazdaságnyi pénzt, mégsem lettek gazdagabbakJapánban példátlan gazdasági kísérletbe kezdtek, eszméletlen mennyiségű pénzt nyomtattak a növekedés beindítása végett. Az eredmények felemásak, a fejlett világ mégis követi a példát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzázoldalas programok alapján dönthetnek a példátlanul izgalmas választáson a németekA magyar gazdaságra is hatással lesz, ki kerül kormányra a német pártok kiélezett versenyében. A választóknak az idehaza megszokottnál részletesebb programok segítenek dönteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA tízmilliós nagyváros, ahol nem bolondult meg a lakáspiacTokióban nő a gazdaság, a bérek és a lakosságszám is, de a lakásárak és bérleti díjak stagnálnak, amihez az ingatlanpiaci szabadrablás és a bérlői jogok erős védelme egyaránt hozzájárul.

Világ demokrácia Japán LDP politika politikatudomány választás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2021. október 27. 12:04 Világ

Ismét drágul az egyik legfontosabb építőanyag Amerikában

Újra drágul a fa az európai készletek egy részét korábban elszívó Egyesült Államokban, ami a hazai felhasználók számára is figyelmeztető jel.

Váczi István
2021. október 26. 11:05 Világ

Húsz éve nem volt olyan sok katonai hatalomátvétel a világban, mint idén

Az egy hónapon belül második szudáni puccskísérlet a jelek szerint sikerrel jár. Az utóbbi két évtized békésebb volt a katonai hatalomátvételek szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2021. október 26. 06:52 Világ

Kínában 65 millió lakás áll üresen, de az ingatlanpiac problémái ennél mélyebbek

A szellemvárosoknál nagyobb probléma, hogy Kínában az ingatlan a legfontosabb befektetési eszköz, ami a vagyoni egyenlőtlenségek elszaladásában is nagy szerepet játszik.

Fontos

Hajdu Miklós Váczi István
2021. október 25. 17:37 Adat, Közélet

Hiába hajtogatják, a kormányváltás hiányának nincs köze a gazdasági sikerekhez

Visszatérő kormányzati állítás, hogy a „politikai stabilitás” segíti az ország gazdasági felzárkózását, a környező országok adatai azonban ezt nem igazolják.

Jandó Zoltán Váczi István
2021. október 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Még 17. havi nyugdíjat is fizethetne a kormány, ha nem venne repteret

Nem látszik, miért lesz jobb az országnak, ha kiad a reptérért annyi pénzt, amennyiből három évig duplázni lehetne a tanárok fizetését. A megtérülésnél a több évtizedes távlat a kedvező forgatókönyv.

Avatar
2021. október 24. 15:55 Élet

A koronavíruson átesett focisták teljesítménye bizonyítottan hosszabb távon is romlik

A kimutatott koronavírus-fertőzés még fél év után is hatással van a focisták teljesítményére.