Az olimpia, amely már nem tűnik olyan jó ötletnek

(A szerző közgazdász-geográfus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Tokió olimpiát rendez, 1964 után ismét otthont ad a világ legjobb sportolói versengésének. Az első olimpia óta azonban nagyot változott a világ Japánban és Tokióban is. 1964-ben Tokió mint a második világháborúban vesztes ország akarta megmutatni a világnak az erejét, a szépségét és a felzárkózó Japánt.

A felzárkózás bemutatása, a fejlett országok elitklubjába való bekerülés szándéka egy olimpia megrendezése kapcsán nem csak Tokióban volt tetten érthető. Ebbe a koncepcióba illeszkedett bele Helsinki (1952), Róma (1960), Mexikó (1968), München (1972), Moszkva (1980), Szöul (1988), Barcelona (1992), részben Athén (2004), Peking (2008), Rio de Janeiro (2016). Japán gazdasági tervei a 60-as években évi 10 százalékos gazdasági növekedési ütemet irányoztak elő. Ezt teljesítették, és ennek eredményeként azt is, hogy az egy főre jutó gazdasági kibocsátás legalább megkétszereződjön 1970-re. Ekkorra Japán a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát.

Olimpiát rendezni ilyen háttérrel, ilyen körülmények között szinte magától értetődőnek tűnt. Nemcsak az olimpián résztvevő sportolók, hanem a rendező ország és város lakói is úgy érezhették, hogy a sikeresen megrendezett olimpia pozitív hatással volt az életükre.

1964-ben eufória volt az olimpián. Most ez nem várható, pedig pozitív remények voltak most is. Abe Sinzó japán miniszterelnök nyilatkozta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2013-as döntését kommentálva, hogy jobban örült az olimpiai rendezési jog elnyerésének, mint a saját választási győzelmének.

2013 óta is sok minden történt, de 1964 óta különösen. A hatvanas évek végére a gyors gazdasági növekedés melléktermékeként Japánt számos környezeti katasztrófa sújtotta. A nagyvárosok fejlődése különösen kaotikusnak bizonyult, igaz, a környezeti és urbanizációs problémákon azóta részben sikerült úrrá lenni. A hetvenes években az amerikai dollár leértékelése, az olajárrobbanások Japánt is nehéz helyzetbe hozták, de az ország a valutájának felértékelődése mellett is jelentős exporttöbblettel rendelkezett. A nyolcvanas években a G7-k többi tagjával megkötött Plaza Accord egyezmény a japán jen további felértékelésével járt együtt, a japán vállalatok az új termelési kapacitásaik egy részét innentől kezdve már külföldön hozták létre. Ennek eredménye, hogy 2020-ban a japán autógyárak közül a Toyota a saját márkás autóinak 37 százalékát gyártotta az anyaországban, a Suzuki 33 százalékát, a Honda alig 30 százalékát.

Ekkor, a nyolcvanas évek elején hirdették meg a Tokió Globális pénzügyi központ (GFC) programot. Ha kizárólag a pénzügyi mutatókat nézzük, akkor a projekt sikeres volt. Ma Tokió a GFC mutató alapján a hetedik, a tőzsde kapitalizációja szerint a harmadik, a részvényforgalom nagysága alapján a negyedik a világon. A Fortune top 500-as vállalati rangsorában 2020-ban szereplő cégek közül 37-nek Tokióban van a központja. De ha az eredményeket kicsit tágabb körben nézzük, akkor a projekt eredménye katasztrofális volt. A tőzsdén szereplő cégek mind japánok. A külföldi cégek a kelet-ázsiai regionális központjaikat elsősorban Szingapúrba és – ma már egyre kisebb mértékben – Hongkongba vitték, viszik. A japán nagyvállalatok viszont kevés kivétellel a vállalati központjaikat és szolgáltató egységeiket Tokióba telepítették még Oszakából és Kiotóból is.

Az eredmény az, hogy a japán urbanizáció és belső vándorlás egyirányú lett: mindenki Tokióba akart költözni, így a világ legnépesebb nagyvárosi agglomerációja jött létre majdnem 38 millió lakossal. Az arányok érzékeltetésére talán csak annyit, hogy egy Vas megyénél alig kisebb vagy Nógrád megyénél alig nagyobb területen annyi ember él, mint Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Szlovénia lakossága együttesen. Az irodaházak, az egyéb szolgáltató egységek, a szükséges infrastruktúra és lakások építése miatt 1986 és 1991 között az ingatlanok négyzetméterenkénti árai az agglomerációban háromszorosukra emelkedtek. Létrejött a hitelből finanszírozott japán buborékgazdaság. Amikor a buborék kipukkadt, akkor az ingatlanárak csökkenésével kétévnyi japán GDP-nek megfelelő összeg vált semmivé. Az elvesztett kilencvenes években a magyar bankkonszolidációhoz hasonló módon, csak kétszer nagyobb nagyságrendben az állam vásárolta meg a nem behajtható jelzáloghiteleket. De közben a japán államadósság a GDP 200 százalékára hízott. Most 250 százalék környékén található a mutató.

A fukusimai atomerőmű 2011 márciusában bekövetkezett katasztrófája is elég nagymértékben sújtotta a japán fővárost. Közvetlenül azzal, hogy a Tokiót villamosenergiával ellátó cég, a Tepco tulajdonában volt az erőmű. Másrészt a helyreállításra és a károk elhárítására eddig fordított több mint 100 milliárd dollárnyi összeg sem volt elegendő. Az ország atomerőműveinek a bezárása és egy új energiamix kialakítása is hatalmas összegeket emésztett fel.

Ehhez képest az olimpia megrendezése eredetileg bagatell összegnek tűnt, az eredeti költségvetés mindössze 6,7 milliárd amerikai dollár volt. Még talán azt is mondhatnánk, hogy egy nagyon drága és költséges, de hét évig tartó globális országimázskampány költségvetése is lehetne ekkora – de akkor már mégiscsak jobb ennyi pénzből olimpiát is rendezni. A terv eredetileg azzal számolt, hogy egy az egyben használják majd a sokak szemében ikonikus 1964-es olimpia helyszíneit. Az összes akkori helyszín most is olimpiai helyszín lesz, vagy lenne. Kezdve az olimpiai stadiontól az uszodán át a Tokyo Metropolitan Gymnasiumig. A rendkívül magas ingatlanárak miatt csak az elmúlt fél évszázadban az olimpiai programba bekerült új sportágaknak építettek új helyszíneket.

De ugyanezen ok miatt lemondtak a kompakt, egybefüggő olimpiai falu és olimpiai park létrehozásáról. Az 1964-es helyszínek is eléggé szét voltak szórva a városban, ez most még tovább növekedett, gyakorlatilag egy 30 kilométer átmérőjű körben helyezkednek el az olimpia helyszínei. Ez most nagyon nagy gond. Mert

az olimpia eseményeit, szereplőit, a sajtó munkatársait nem lehet elkülöníteni Tokió mindennapjaitól.

Nem lehet őket egy viszonylag kis területre bezárni. Közlekedniük kell, ha kell, metrón, ha kell, akkor a számukra elkülönített közúti forgalmi sávokon, ami tovább nehezíti az egyébként is nagyon zsúfolt japán főváros életét.

Közben az olimpia megrendezésével vagy törlésével kapcsolatos indulatok egyre nagyobbak. Minden nagyobb közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a japán társadalom többsége már nem akarja az olimpia megrendezését. Az olimpia egyik fő japán médiatámogatója, az Aszahi Simbun napilap javasolta nemrég az olimpia törlését, és ugyanezt tette több japán nagyvállalat, a Softbank, illetve a Rakuten vezetése is. Tokió önkormányzata és a japán kormány hezitál, de ők anyagi veszteség nélkül már nem mondhatják le az olimpiát. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság – amelynek az olimpia mint brand a fő bevételi forrása – a végsőkig ragaszkodik a játékok megrendezéséhez. Az amerikai külügyminisztérium utazásra nem ajánlott kategóriába tette Japánt a koronavírus negyedik hulláma miatt.

Közben a sportcsapatok már készülnek a július 23-án kezdődő nagy megmérettetésre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) képviselői mérsékelten kockázatosnak tartják a sportolók számára szóló Playbook előírásait, amely az olimpia idején a helyszínen követendő szabályok gyűjteménye. A japán lakosság kétségtelenül fél a koronavírus-járvány további terjedésének lehetőségétől. A költségek viszont már az egekben: az eredetileg tervezett költségvetés 6,7 milliárd dollárja helyett már az ötödik költségvetésnél és 15,6 milliárdos kiadási tételeknél tartanak. Az olimpiai létesítmények létrehozására kalkulált 1,4 milliárdból mára 7,5 milliárd lett. A Kanszai Egyetem tanulmánya szerint az olimpia megrendezésének összes költsége elérheti a 25 milliárd dollárt, miközben külföldi nézők nem mehetnek, az ő költéseiktől tehát elesik az ország.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Japán koronavírus olimpia tokió Olvasson tovább a kategóriában