Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. február 25. 09:49 Élet, Világ

Elkezdődött a huzavona az egységes európai oltásigazolásról

Az Európai Unió tagállamai ma egyeztetnek a koronavírus-oltások egységes európai igazolásáról. Ha sikerülne megállapodni ennek feltételeiről, akkor az hamar egyfajta uniós vakcinaútlevéllé is válhatna, hiszen az egyes országok már dönthetnének úgy, hogy az igazoltan beoltottaknak enyhébb korlátokkal vagy akár korlátok nélkül megengedik a beutazást.

A vakcinaútlevél logikája egyszerűnek tűnik, a valóságban azonban rengeteg a megválaszolatlan kérdés, és nincs is egyetértés a bevezetéséről. Az egységes igazolást érthető módon két turizmusban vastagon érdekelt mediterrán ország, Görögország és Spanyolország nagyon sürgeti, és az esem meglepő, hogy a nemzetközi utazások újraindulásában érdekelt légitársaságok is mellettük állnak. Az egyeztetésbe bevonják a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetséget (IATA) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD) is.

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, az oltásokkal nagyon jól álló Izrael már kölcsönös beutazási megállapodást kötött Ciprussal és Görögországgal, a görögök pedig az Egyesül Királysággal is tárgyalnak, hogy a nyárra a beoltott angol turistákat könnyebben fogadni tudják.

A vakcinaútlevélnek azonban egyelőre nem kis európai szereplők fekszenek keresztbe. Németország és Franciaország “még nem tartja érettnek a helyzetet” a lépéshez, és álláspontjuk szintén érthető: az igazolással ugyanis kvázi kötelezővé tennék az oltásokat, márpedig azt vállalták, hogy senkit sem kényszerítenek a vakcina beadására.

Ez az elvi gát különösen Franciaországban fontos, mert ott egyelőre az átlagosnál is nagyobb az oltással szembeni bizonytalanság és elutasítás. Ha egyértelműen az igazoláshoz kötődne az európai utazás széleskörű engedélyezése, akkor az oltást elutasító franciák és németek diszkriminatív helyzetbe kerülnének. A két nagy befolyású tagállam nem utasítja el az egységes igazolást, csak egyelőre korainak tartja a bevezetését.

Az elvi gát mellett azonban nagyon gyakorlatias aggályok is felmerültek. Mivel az unióban a tervezettnél lassabban halad a beoltás, a vakcináért sorban állók közül hirtelen hátrányba kerülnének azok, akik a sor vége felé vannak. Az uniós cél ugyanis az, hogy a lakosság 70 százalékát a nyár végére, vagyis a nyaralási szezon végére oltsák be, de egyelőre az sem biztos, hogy ezt a nem is konkrét határidőt egyáltalán sikerül tartani.

A másik nagy probléma, hogy egyelőre nem lehet senki sem biztos abban, hogy a beoltottak nem fertőznek. Az oltás a megbetegedés ellen csaknem biztosan megvédi a beoltottat, de a fertőzést elkaphatja, és akár terjesztheti is egy beoltott, a tudta nélkül – ezért sem lehet a maszkviselést rögtön az oltás felvétele után elhagyni.

Abban is egyezségre kellene jutni, hogy ha lesz egységes igazolás, akkor az oltás vagy a fertőzésen való átesettség után meddig tart annak érvényessége. Ez megint csak azért problémás, mert még a tudományos álláspont sem tiszta, a tapasztalatok szerint csak annyi tűnik biztosnak, hogy a betegség leküzdése utáni 3-6 hónapban nagyon ritka az újrafertőződés. A nagyon ritka viszont azt jelenti, hogy nem példa nélküli, azaz egy vakcinaigazolvánnyal utazó sem lehet száz százalékig biztos abban, hogy nem kapja el újra a betegséget.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMégiscsak lehet ebből külföldi nyaralás idénA mediterrán országoknak gazdasági élet-halál kérdés, hogy lecsapjanak azokra, akik be vannak oltva, és mennének nyaralni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ Európai Unió igazolás oltás utazás útlevél vakcina Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.