Donald Trump elnök azzal az üzenettel zárta a kampányát, hogy most már ideje lenne kirúgni az USA egyik legelismertebb egészségügyi szaktekintélyét, az  amerikai járványkezelést szakmai oldalról vezető Anthony Faucit, egyébként pedig terhelő információi vannak Lady Gaga-ról, amiket most még nem oszthat meg.

Néha úgy tűnt, mintha az elnök direkt veszíteni szeretne. Beszédeiben több alkalommal is kigúnyolta azokat a kampánytanácsadóit, akik azt javasolták neki, hogy beszéljen kevesebbet a személyes sérelmeiről, és inkább a gazdasági eredményeit domborítsa ki. Gyakran panaszkodott a helyieknek, hogy milyen szörnyű helyekre kellett elutaznia kampányolni.

Hagyományosan a politikusok erőfeszítéseket szoktak tenni, hogy meggyőzzék a szavazókat arról, hogy személyesen nekik mennyi előnyt hoznak azok a szakpolitikák, amiket képviselnek. Trump azonban – ellentétben a 2016-os kampányával – gyakorlatilag nem beszélt ilyesmiről: sem a kereskedelempolitika, sem az infrastruktúraépítés, sem a korrupcióellenes küzdelem nem szerepelt a fontos témái között. De még a bevándorlásról is alig beszélt. Ehelyett főként véletlenszerűen az eszébe jutó dolgokról szónokolt, és olyan történetszálakról, amiket csak akkor lehet érteni, ha valaki folyamatosan a jobboldali médiát fogyasztja.

Ami azt illeti, ha észérvekkel próbáljuk értékelni Trump elnökségét, akkor nem sok pozitívumot találni: az elnök kaotikus és konfrontatív vezetési stílusa lehetetlenné tette, hogy saját kezdeményezésre vigyen át komolyabb belső vagy külső változásokat. Az is gyorsan kiderült, hogy a korrupcióval sem szeretne leszámolni az elnök, inkább részt kér belőle. Trump legnagyobb hatású tettei, az adócsökkentés, a gazdasági szabályozás leépítése és a konzervatív bírók tömeges kinevezése mind olyan lépések voltak, amiket alapvetően nem ő, hanem a republikánus párt képviselt. Aztán jött egy világjárvány, amire Trump válasza lényegében a vírus tagadása volt, miközben százezrek haltak meg, és a gazdaság is katasztrofális helyzetbe került.

Mindennek ellenére Trumpot néhány százalék választotta el attól két-három államban, hogy újraválasszák, miközben várhatóan közel tízmillióval több szavazatot szerzett, mint négy éve. Vajon mivel tudott meggyőzni embereket, hogy érdemes őt támogatni?

Azt ugyan már viszonylag hamar látni lehetett a választás éjszakáján, hogy Trump a vereség irányába tart (mi például már a választás utáni reggel azt írtuk, hogy valószínűleg Biden a győztes – hogy miért, arról a csillagra kattintva kinyíló jegyzetben írunk^*Számos kritikát kaptunk szerdán, hogy miért állítottuk a cikk címében, hogy Biden győzelme a valószínűbb, amikor akkor még Trump sokkal több államban állt nyerésre. Ennek két oka volt. Egyrészt látszott, hogy a maradék szavazat Wisconsin, Michigan, Pennsylvania, illetve Georgia államokban a városokból érkező korai és levélszavazat (Miluwaukee, Detroit, Pittsburgh, Philadelphia, Atlanta), ami várhatóan 80 százaléknál nagyobb mértékben is a demokratákhoz húz, és ez az államok mindegyikében bőven lehetővé tette a fordítást. Másrészt a környező államokból jelentő körzetek alapján látszott, hogy Biden átlagosan 2-3 százalékponttal jobban szerepelt Hillary Clintonnál (a vidéki körzetekben ennél kevésbé, a városi és az elővárosi körzetekben ennél jobban), és ennek elégnek kellett lennie a fordításhoz a három középnyugati államban, hiszen Trump iszonyatosan vékonyan nyerte meg őket. Fontos az is, hogy itt már nem volt korreláció a becslési hibák között, tehát nem kellett arra számítani, hogy ha az egyik államban mégsem jön össze a fordítás, akkor a többiben sem (a közvélemény-kutatások hibái viszont jellemzően mutatnak ilyen korrelációt). Az amerikai újságok nyár óta próbálták felkészíteni a közvéleményt arra, hogy egyes fontos államokban lesznek látszólagos előnyök és látszólagos nagy elmozdulások – és így is történt, de ez valójában nem előzgetés volt, egyszerűen csak más-más sorrendben számolták a különböző módokon leadott, másfelé húzó szavazatok adagjait.), és most, cikkünk készítésekor, magyar idő szerint péntek hajnalban úgy tűnik, hogy Biden 4-6 százalékkal, sok-sok millió szavazattal fog többet szerezni, mint ellenfele, a demokrata oldalon mégis a csalódottság lett úrrá. Elsősorban azért, mert a közvélemény-kutatások ennél lényegesen nagyobb, átütő győzelmet ígértek, ami nem igazolódott be. Vagyis részben beigazolódott, mert a demokraták soha nem látott mennyiségű szavazatot szereztek, de közben a republikánusok is rengeteg szavazót húztak elő valahonnan.

Mivel még nem érkezett be az összes adat, ezért igazán részletes elemzést nem lehet végezni a meglévő eredményekből, néhány trend mégis kirajzolódik. Folytatódott a lakóhely szerinti polarizáció, tehát a vidékiesebb, ritkábban lakott körzetek még republikánusabbak, a városiak még demokratábbak lettek. Különösen éles volt a változás az átlagosan leginkább jól képzett és a legkevésbé képzett körzetek között. Ez alaposan átalakítja a pártokba tartozó csoportok koalícióját: a republikánusoknál egy konzervatív csoportot tol össze az európai típusú nacionalistákkal, a demokratáknál pedig lényegében egy szocialista-zöld párti frakciónak kell együtt lennie a jómódú, jól képzett liberálisokkal.

A bőrszín vagy etnikum szerinti megosztottság viszont visszaesett, Trump kampánya ugyanis sikeresen csökkentette az elnök nyomasztó hátrányát az ázsiai származásúak, a latinók és még a feketék között is. Ez bizonyos szempontból a választás egyik pozitívabb üzenete, hiszen a republikánusok bizonyítékot szerezhettek arról, hogy nem kell feltétlenül a fehérek pártjának lenniük, tehetnek kísérletet a kisebbségi szavazók megnyerésére is. Trump ugyanis a kampányban alig-alig beszélt a bevándorlásról, és a republikánus jelölőgyűlést is telerakta latino és fekete szónokokkal. Ez az igyekezet mindenképpen hozzájárult floridai sikeréhez.

Arra máris többféle elmélet van, hogy miért múlták felül a közvélemény-kutatásokat a republikánusok ilyen nagy mértékben. Az egyik szerint a Trump-jelenség egy olyan típusú szavazót is megragad, akik nem bíznak az intézményekben. Éppen ezért nem válaszolnak az őket telefonon vagy máshol hívogató közvélemény-kutatók hívásaira sem, és így teljesen kimaradnak a mintából. Egy másik elmélet szerint a republikánus szenátorok és képviselők egy érdekes mentális trükk miatt szerepeltek nagyon jól. Eszerint azok a Trump személyét nem kedvelő republikánusok, akik a 2018-as időközi választásokon tömegesen a demokraták jelöltjeire szavaztak, hogy kifejezzék az elégedetlenségüket az elnökkel, most már közvetlenül leszavazhatták Trumpot – hogy a szavazólap többi részén republikánusokra szavazzanak.

A járvány is többféleképpen megkavarta a kampányt. Egyik oldalról Donald Trump elképesztően gyenge teljesítménye, a lényegében nem létező szövetségi válasz rengeteg támadási felületet adott a demokratáknak. Másrészt úgy tűnik, mégis volt fogadókészség a republikánusok üzeneteire is, miszerint a gazdaság újranyitása fontosabb a vírus elleni védekezésnél. De zavart okozott a járvány a közvélemény-kutatásoknál és szavazás lebonyolításában is. Tehát nehezebb volt adatot gyűjteni a közvélemény követéséhez, és nem kizárt, hogy a szavazók hajlandóságát erősen befolyásolta a járvány, el is tűnhettek szavazatok a postán.

Mindennél fontosabbnak tűnik azonban az a jelenség, amit a politikatudósok negatív pártosságnak neveznek. Ez azt jelenti, hogy a szavazók nem éppen a saját pártjuk üzenetére fogékonyak, hanem a másik párt sikerét szeretnék megakadályozni. Emiatt nem hogy szakpolitikákra nincs szüksége a politikusoknak, de célokat sem kell megfogalmazni. Célnak bőven elég elkeseríteni a liberálisokat, vagy a másik oldalon elkergetni Trumpot. Ezen azért is nehéz változtatni, mert a két táborba rendeződött szavazók identitásának részévé válik a másik elutasítása. Ez tartja össze az ideológiailag elsőre ingatagnak tűnő pártokat is.

A másik párt elutasítása sokat megmagyaráz abból, hogy miért tudott Trump a kudarcos kormányzása ellenére ilyen sok új szavazót szerezni. Ha Trump most meg is bukik – és vesztesként valószínűleg jóval kevesebb varázsa lesz-, ezt az identitásalapú politikát valaki biztosan tovább fogja vinni, és az nem egy olyan típusú politikus lesz, mint a hagyományos republikánusok. Ott van saját fia, Donald Trump Jr., akár a populista tévébemondóként ismert Tucker Carlson, de több szenátor is késznek mutatkozik a trumpizmus továbbvitelére. Valószínűleg egyikük sem lesz olyan egyedi, spontán kommunikátor, mint Trump, de a minta adott.

A demokraták számára nagyon rossz jel, ha nem tudnak többséget szerezni a szenátusban, hiszen ez a Biden-kormányzat bármiféle ambiciózus törekvését azonnal blokkolhatja. A negatív pártosság jellemzője ráadásul, hogy az épp hatalmon lévő párt ellenzéke mindig sokkal lelkesebben megy el szavazni. A demokraták szenátusi jelöltjei elképesztő pénzekkel, több százmillió dollárral voltak kitömve, mégis sorra megbuktak. Ezért ha a demokraták még most sem tudják megszerezni a többséget a súlyosan antidemokratikus szerkezetű szenátusban, akkor az eddigiek alapján nagyon nehéznek tűnik a fordítás 2022-ben is.

Az most már erősen valószínűnek tűnik, hogy nagyon sok fog múlni Georgia államon. Itt ugyanis a mostani eredmények szerint január 5-én két soron kívüli választást is tartanak, ami a szenátus irányításáról fog dönteni. A mostani állapot szerint éppen két hely fog hiányozni a demokratáknak ahhoz, hogy döntetlen helyzetbe kerüljenek a szenátusban – ebben az esetben Harris alelnök (aki egyben a szenátus elnöke is) adja az ügydöntő szavazatot. Még egy ilyen törékeny többség is végtelen sokat segítene a demokratáknak, amikor a jövőben bármilyen komolyabb változtatást kezdeményeznek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Olvasson tovább a kategóriában