Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2020. november 4. 07:27 Világ

Nincs átütő demokrata győzelem, de nem valószínű, hogy Trump marad a Fehér Házban

Az amerikai elnökválasztásnak nincs világos győztese a szavazás estéjén, de az már biztos, hogy senki nem lehet igazán boldog. Joe Biden és a demokraták azért lehetnek szomorúak, mert nagy eséllyel elmarad az átütő győzelem, ami szükséges lenne azokhoz a reformokhoz, amiket a választóiknak ígértek. A közvélemény-kutatók – egyelőre úgy tűnik – megint tévedhettek, a demokraták 2-3 százalékkal gyengébben teljesítettek, mint arra a felmérések átlaga alapján számítani lehetett.

Donald Trump táborának pedig az fájhat, hogy az elnök valószínűleg csatlakozik Jimmy Carterhez és idősebb George Bush-hoz, és egy elnöki ciklus után távozik a Fehér Házból.

A részeredmények szerint nagyon kevés esélye van arra Trumpnak, hogy ne veszítse el a választásokat.

Igaz, ez nem tántorította el az elnököt attól, hogy győzelemről és elcsalt választásokról beszéljen, amint arra számítani lehetett.

Az eredmény azért csúszik, mert a járvány miatt változott az amerikai választások lebonyolítása, és több kulcsfontosságú államban másnapra csúszik a levélszavazatok számlálása. Ilyen például Michigan és Pennsylvania, amelyek nagy eséllyel el fogják dönteni a választást. A járvány másik következménye, hogy az egyes államok látszólag véletlenszerűen jelentették a különböző térségek szavazatait és a különböző típusú szavazatokat, ami miatt sokszor változott, hogy éppen ki áll látszólag jobban.

Az este nagy izgalmakkal kezdődött, hiszen először a floridai eredményeket lehetett látni, azon belül is azt, hogy a megszokott demokrata fölény Miamiban összeomlott. Nagy eséllyel azért, mert a kubai származású szavazók egy része Trumpot választotta. Az állam többi részén Biden kis mértékben javított Clinton eredményein, de ez kevés volt a győzelemhez.

Több más államban, amelyek megnyerésével Biden rövidre zárhatta volna a versenyt, szintén Trump előnyét mutatták az első eredmények. Észak-Karolina és Georgia ugyan még szorossá válhat a késő városi és levélszavazatok után, de nagyobb eséllyel nyerte őket Trump. Texas államban is hiába döntött rekordokat a részvétel, ez még mindig nem hozta el a demokraták áttörését.

Amikor viszont megérkeztek a korán leadott szavazatok Arizona államból, egyértelművé vált, hogy a demokraták nem mindenhol maradtak el a várakozásoktól egyenlő mértékben. A három fontos középnyugati államban – Pennsylvania, Michigan, Wisconsin – pedig csak szerdán kezdődik el a levélszavazatok számlálása, ezért a részeredmények hiába mutatják Trump előnyét, ez nagy eséllyel átfordulhat. Országosan Biden nagyjából 2-3 százalékkal teljesített jobban Clintonnál, ami a három középnyugati államot mind átfordítaná a demokrata oldalra.

600 county szintű adat elmozdulása Clinton és Biden szavazati aránya között. Forrás.

Biden Arizona és a középnyugati államok több kombinációjával is meg tudja nyerni a választást, és eleve jobban pozicionált ezekben az államokban a kint lévő szavazatok alapján. Trump legfeljebb abban reménykedhet, hogy a nagyvárosokban (Detroit, Pittsburgh, Philadelphia, illetve Atlanta) a vártnál lényegesen rosszabb lesz a demokraták szavazati aránya – erre azonban nem utal sok jel a többi város alapján.

A korábban már előrejelzett folyamatok a különböző választói csoportoknál nagyjából visszaköszönnek az adatokban: Biden tényleg gyengébben szerepelt a latino szavazóknál, viszont a magasabb jövedelmű elővárosokban lényegesen jobban. Ami meglepetés, hogy a közvéleménykutatók valószínűleg túlbecsülték Biden vonzerejét a vidéken lakó fehéreknél.

Ha Biden nyer, akkor kormányzóképességét jelentős mértékben meg fogja határozni, hogy demokrata többségű szenátust tudhat-e majd maga mögött. Ehhez három, illetve – az alabamai demokrata pozíció elvesztése után – négy helyet kellene átfordítaniuk, és eddigi csak kettő (Colorado és Arizona) tűnik biztosnak. Ez mindenképpen csalódás a demokratáknak, hiszen előzetesen lényegesen nagyobb győzelemre számíthattak. Az USA tehát nem utasította vissza egyértelműen a trumpizmust, legalábbis az eddigi eredmények szerint és ezen a választáson.

A választásnak mindenesetre nincs vége, Wisconsin és Arizona eredményeit még ma, Pennsylvania és Michigan eredményeit pedig a következő napokban érdemes figyelni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai elnökválasztás Donald Trump eredmény joe biden Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 17:12 Adat, Világ

Kelet-Európa elfogyóban van, és egyelőre sehol sem találják a folyamat ellenszerét

Szinte minden ország ugyanazokkal a problémákkal küzd, Horvátországban már minisztériumot is létrehoztak a népesedési válság kezelésére.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.