Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. október 28. 10:32 Világ

Csőd fenyegeti az európai repülőterek negyedét

Ha az év végéig nem javul a járványhelyzet, és nem kapnak állami támogatást, rengeteg európai reptér válik fizetésképtelenné – figyelmeztetett az európai repterek kereskedelmi szövetsége, az ACI Europe.

A szervezet szerint Európa 740 repülőtere közül 193 számára okoz majd gondot a számlák kifizetése, ha a karanténszabályok változatlanok maradnak. „A válság már nyolc hónapja tart, a repterek bevétele messze nem fedezi a költségeket, azaz a nyitva tartással folyamatosan veszteséget termelnek” – nyomatékosította a mondanivalót a szervezet főtitkára.

A légitársaságokhoz hasonlóan a repterek üzemeltetői is azt szeretnék, ha az utasok számára lehetővé tennék, hogy egy friss negatív koronavírus-teszt birtokában ne kelljen karanténba vonulni. Enélkül ugyanis illúzió azt várni, hogy érdemben visszatérje az utazási kedv.

A szervezet adatai szerint az európai légi utasok száma szeptemberben 73 százalékkal maradt el 2019 hasonló időszakáétól, így az év első kilenc hónapjában a teljes forgalmi veszteség 1,29 milliárd utas. A csődveszély elsősorban a kisebb, regionális repülőtereket fenyegeti, de a továbbgyűrűző hatásokkal együtt így is 277 ezer állás van veszélyben. Ahogy a Bloomberg írja, Németországban a padernborni repülőtér üzemeltetője már csődöt is jelentett, miután az utasforgalma 85 százalékkal csökkent.

Közben a BBC arról számolt be, hogy a londoni Heathrow már nem számít Európa legforgalmasabb repülőterének, mivel a harmadik negyedévben 84 százalékkal csökkent az utasszáma, és megelőzte a kisebb zuhanást elkönyvelő párizsi Charles de Gaulle.

A Heathrow-t vezető John Holland szerint ennek hátterében az van, hogy míg Párizsban és Amszterdamban (a Schipholon) gyorsabban kezdték bevezetni az utazást megkönnyítő tesztelési eljárásokat, a brit kormány lemaradt. A londoni repülőtér üzemeltetője 500 embert elbocsátott, de az év első kilenc hónapjában így is 1,5 milliárd font veszteséget kellett elkönyvelnie. John Holland ugyanakkor hozzátette, hogy 2023-ig elegendő tartalékkal rendelkeznek, azaz rövid távon nem fenyegeti őket csőd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegy ez, csak akarni kell, a vonat máris kiváltotta a repülőtAz Austrian Airlines ezentúl nem repülőjegyet ad el Bécs és Salzburg között az átszálló utasoknak, hanem azzal egyenértékű vonatjegyet. Budapestre ugyanez elvileg lehetséges lenne.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ járvány koronavírus repülőtér utasforgalom Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.