Ha bemész egy élelmiszerboltba, és alaposan megnézed a feldolgozott élelmiszerek összetevőit, akkor hamar látni fogod, hogy az olajok ma már nélkülözhetetlen alkotórészei a termékeknek. A gyártók különösen sokszor használnak pálmaolajat. Amint azt korábban mi is részletesen megírtuk, a pálmaolajjal a fejlett világból nézve egy fontos környezetvédelmi probléma látszik: minél többet fogyasztunk belőle, annál jobban megéri termelni, az viszont gyakran erdőirtással jár a trópusi övezetben.
Erik Meijard, a Kenti Egyetem holland származású adjunktusa a The Conversationben nemrég egy furcsa kettősségre hívta fel a figyelmet. A nyugati országokban a pálmaolaj fogyasztását a tudatos vásárlók igyekeznek elkerülni, a kókuszolaj mint alternatíva viszont egyre divatosabb. Csakhogy a kókuszpálma-ültetvények messze a legtöbb állatfajt sodorják a kihalás szélére, sokkal többet, mint a pálmaolaj földjei (ha a termelt olaj mennyiségének arányában nézzük).
Itt azonban nem érdemes megállni, hiszen a probléma a trópusi övezetben (többnyire gazdaságilag fejletlenebb országokban) termelt, de északon elfogyasztott olajokkal és terményekkel ugyanez. A banán, a cukornád, a kakaó, a kávé, az ananász, a tea és a vanília termesztése többé-kevésbé mindig erdőirtással jár. Könnyen érzi úgy az ember, hogy csapdába került, hiszen nem látszik, hogy lennének megfelelő helyettesítő termékek.
A megoldást máshol vagy máshogyan kell keresni.
A növényi olajok dilemmáját akkor lehet a legjobban megérteni, ha megnézzük, hogy mit, hol és milyen mértékben lehet termeszteni. A világ növényiolaj-kereslete 2050-re az előrejelzések szerint évi 310 millió tonna lesz, és ha ezt kizárólag pálmaolajjal szeretnénk kielégíteni, akkor (évi 10 százalékos fajlagos hozamnövekedéssel kalkulálva) 80 millió hektár (trópusi övezetben lévő) földet kellene megművelni. Ma azonban ennek már a két és félszeresén, azaz 200 millió hektáron termelnek különféle olajnövényeket.
Rögtön látszik a fenti számokból, hogy a pálmaolajnak van egy óriási előnye a többi növénnyel szemben: hektáronként sokkal többet lehet belőle előállítani. A pálmaolaj tehát azért népszerű, mert relatív értelemben a leghatékonyabb megoldás.
Ha a 2050-re várható világkeresletet kizárólag repcéből szeretnénk fedezni, akkor összesen 388 millió hektár termőterületre lenne szükség, szójával pedig 700 millió hektárra. Döntő különbség azonban, hogy a repce és a szója az északi félteke mérsékeltebb övezeteiben is megterem. Ha ezt az utat választanánk, akkor a trópusi övezet országainak gazdasága súlyos károkat szenvedne.
Látszik, hogy a környezetvédelem, a gazdaság és a mezőgazdaság hármasának kényes egyensúlyával állunk szemben. A legnagyobb növényiolaj-termelő ország ma az Egyesült Államok, amelyet Kína és Brazília követ, ám ezekben az országokban jellemzően a kukorica és a szója a meghatározó növény, amely nem csak olajtermelésre alkalmas. Ezek az országok tehát abból a szempontból jobb helyzetben vannak, hogy választhatnak, milyen formában értékesítik a kukoricát és a szóját.
A trópusi övezetben viszont három olyan ország is van – Indonézia, Nigéria és Malajzia -, amelynek mezőgazdasági termőterülete több mint 20 százalékban pálmaolajra van állítva. Náluk okozná a pálmaolaj bojkottja vagy visszaszorulása a legkomolyabb károkat, és ez ellentétes lenne a nemzetközi szervezetek szegénység elleni küzdelmével. A trópusi övezetben családok millióit tartják el azok a növények, amelyek termeléséhez az északi világ egyre nagyobb igénye miatt egyre nagyobb területre van szükség.
A világ növényi olajjal való ellátása ennek következtében globális etikai kérdés, és nem biztos, hogy a szabad piac önmagától a megnyugtató megoldás felé fog haladni. A jelenlegi olajmixben a pálmaolaj 35 százalékot képvisel, de az összes növényi olaj termőterületének kevesebb mint 10 százalékát foglalja el.
Hogy milyen szervezetek tudják majd meghatározni a mindenki számára elfogadható összetételt, az egyelőre nem világos. Ha a fejlett világban a trópusi olajok használata visszaesik, és az északi területeken is teremni képes fajok, a kukorica, a repce, a szója és a napraforgó felé mozdul el a mezőgazdaság, akkor annak pont az olyan országok lesznek a nagy nyertesei, amelyek jó helyen fekszenek, de alacsonyabb munkaerőköltséget kínálnak.
Két ilyen potenciális nagy nyertes rögtön itt van a szomszédunkban, hiszen mennyiséget tekintve Románia és Ukrajna is nagyobb világpiaci szereplő. De nem nehéz kitalálni, hogy a napraforgó és a repce divatja Magyarországnak is előnyös lenne.
Nagy erdőirtásra pedig a világnak ezen a felén már nincs szükség, illetve nincs is lehetőség, hiszen azt elődeink már a korábbi történelmi korszakokban megtették, amikor még nem voltak a világon olyan nemzetközi szervezetek, amelyek ezt kifogásolhatták volna.
