A 2050-re kitűzött nagy klímasemlegességi cél egyik fontos lépéseként szerdán megjelent az uniós hidrogén stratégia. Ez végső soron olyan lett, mintha az Európai Bizottság három lépést tett volna előre, majd egyet hátra.

Jelenlegi ismereteink szerint a hidrogén a legesélyesebb energiahordozó arra, hogy a fosszilis hordozókat helyettesítse. Minden jel arra utal, hogy jelentős részben hidrogénre érdemes váltani például az olajat és a földgázt, és e nélkül nincs karbonsemleges működés.

Mi is több cikkünkben foglalkoztunk már a hidrogén alkalmazási lehetőségeivel, és rendre meg is jegyeztük, hogy a hidrogén csak akkor zöld hordozó, ha az előállításához megújuló energiát használnak. Sajnos azonban ez a feltétel ma még nem teljesül, mert az iparban használt hidrogén forrása a legtöbb esetben földgáz.

Az olajat és a földgázt az ember kitermeli a föld mélyéről, feldolgozza, a felhasználás helyére szállítja és ott nyeri ki belőle az energiát, például meghajt vele egy járművet vagy elektromos áramot állít elő, de a felhasználás során káros anyagokat juttat a légkörbe. A hidrogénnél fordított a helyzet, a felhasználása zöld, mert úgy termelhető vele elektromos áram, hogy a melléktermék csak vízgőz és némi hő. A hidrogénnek környezetvédelmi szempontból nem a felhasználása, hanem az előállítása problémás.

Ha vízből vonjuk ki a hidrogént (elektrolízis), ahhoz elektromos áram kell, így értelemszerűen csak akkor lesz zöld a gáz, ha az áram is megújuló forrásból származik. Ha viszont földgázból (metánból) szerezzük a hidrogént, akkor két fő probléma adódik, egyrészt a közben keletkező szén-dioxidot nem szabadna a levegőbe juttatni, másrészt nem szabadultunk meg a földgáz kitermelésének és egész logisztikájának a terhétől sem.

Ezek ismeretében érthető meg az uniós stratégia, amely a zöld (vagy megújuló) hidrogén használatát részesíti előnyben, vagyis az elektrolízist. A fosszilis anyagokból nyert hidrogént gyakran szürke, vagy fosszilis hidrogénnek nevezik, ez a gyakorlatban a földgázos forrást takarja, és az uniós stratégia nem preferálja. A dokumentum legérzékenyebb pontja azonban egy köztes megoldás, a kék hidrogén elismerése.

A kék, vagy “karbonszegény” hidrogén ugyanúgy fosszilis forrásból származik (földgáz), mint a szürke, de az előállítása során csökkentik a levegőbe jutó szén-dioxid mennyiségét, esetleg ellentételezik a szennyezést.

Az uniós stratégia ebben az értelemben puha lett, ugyanis elismeri, hogy a kék hidrogénre még jó ideig szükség lesz, amíg teljesen ki nem zöldül az ipar. Ez pedig azt jelenti, hogy az olaj- és gázipar nagyot nyert a Green Dealen, és ez valószínűleg a hatásos lobbitevékenységének is az eredménye.

Amíg a földgáz alapú hidrogén nem korlátozott, hanem egyenesen támogatott megoldás, addig sok minden marad a régiben. Azok a gázcégek maradnak nyeregben, amelyek ma is kitermelik, szállítják és feldolgozzák a metánt, és ezentúl is részesei lesznek azoknak az uniós k+f programoknak, amelyek a szén-dioxid atmoszférából való kivonását, tárolását vagy eleve a kijutás gátlását célozzák.

A környezetvédő szervezetek végső soron azt szeretnék elérni, hogy a földgáz maradjon a föld mélyén, ilyen értelemben megszabadulnának a gázcégektől, azok viszont pont azzal érvelnek, hogy szükség lesz rájuk az átmenethez, mert náluk van az az infrastruktúra, amely egy jövőbeni hidrogénlogisztika alapja lehet.

Mindenesetre a kék hidrogén bevonásával az uniós pénzek egy része nem arra fog menni, hogy egy szennyező iparág tevékenységét mással váltsák ki, hanem arra, hogy meghagyják a szennyezést, csak különböző technológiákkal jobban kordában tartsák.

Ez akkor lenne megnyugtató megoldás, ha a szén-dioxid kivonására és tárolására megbízható, kiforrott és főleg környezetbarát technológiák sora állna rendelkezésre. De sajnos nem így van, ezért a mostani lépés nagy kockázatot jelent, hiszen ismeretlen jövőbeni technológiákban bízva engedi meg, sőt részben még támogatni is fogja a földgáz hasznosítását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA technológia, amit ha nem fejlesztünk ki, akkor befellegzettHa meg tudnánk akadályozni, hogy a szén a légkörbe jusson, tovább használhatnánk a fosszilis üzemanyagokat. Dolgoznak is sokan a nyerő módszeren.

A kék hidrogénre 2050-ig 3-18 milliárd eurót költhet el az unió, a szén-dioxid tárolásra pedig további 1-6 milliárdot. Ezek az összegek tehát nagyrészt a fosszilis iparág szereplőihez jutnak majd.

Márpedig pont ez az a kockázat, amit a szakirodalom szerint nem kellene vállalni, mert túl nagy. A párizsi klímaegyezmény teljesülésének éppen az a legnagyobb kockázata, hogy az aláíró országok jelentős része ilyen jövőbeni semlegesítő technológiáktól várja a csodát, és tulajdonképpen ezekre fogad, amikor nem csoportosítja át a forrásainak jelentős részét a fosszilis energiahordozók kiváltására.

A stratégia prioritása megnyugtató módon az elektrolízisre épülő, azaz zöld hidrogéntermelés. Európában ma 1 gigawatt az elektrolízissel hidrogént gyártó üzemek összesített teljesítménye, ezt 2024-re 6 gigawattra, 2030-ra pedig 40 gigawattra emelnék. Ez azt jelenti, hogy tíz év múlva évi 10 millió tonna (zöld) hidrogént termelnének az unióban, a legfontosabb felvevőpiac pedig az acélipar, az ammóniagyártás (vagyis a műtrágyaipar), a vasút, a közúti teher- és személyszállítás (üzemanyagcellás kamionok és buszok), illetve a hajózás lenne.

Ez a mennyiség már jelentős, de kérdés, hogy a piaci szereplőket hogyan lehet majd rávenni a zöld hidrogén felhasználására. Jelenleg ugyanis a földgázból nyert szürke hidrogén ára csupán 1,5 euró kilogrammonként, de még a kék hidrogén ára is csak 2 euró. A zöld hidrogén ára 2,5-5,5 euró között mozog, és egy év eleji tanulmány például kimutatta, hogy a városi buszközlekedésben mindenképpen legalább 3 euró alá kell tornázni a hidrogén költségét, hogy egyáltalán gondolkodni lehessen a használatáról.

A szürke és a kék hidrogén ára természetesen a földgáz árát követi, azaz elég nehéz megbecsülni a jövőbeni árfolyamokat. A zöld hidrogén ezzel szemben alapvetően a megújulókból származó elektromos áramhoz van kötve, amelynek ára évek óta csökken. Ez adja a legfőbb reményt arra, hogy az elektrolízis hosszabb távon piaci alapon is felveheti a versenyt a földgázzal.

Az uniós stratégia szerint a 2030-ra jelzett évi 10 millió tonna zöld hidrogén előállításához 13-15 milliárd eurót kell költeni az elektrolízis üzemekre, és további 50-150 milliárd eurót az ezeket árammal ellátó megújuló rendszerekre.

A Nemzetközi Energiaügynökség cikkünk írásakor összesen 448 hidrogén projektet tart nyilván, magyar nincs köztük.

Az uniós stratégiát Magyarországról csak az MVM véleményezte a nyilvános uniós felületen (a visegrádi országok nálunk aktívabbak voltak). Az állami áramcég üdvözölte a kék hidrogén tisztának minősítését, de tovább is ment: véleménye szerint a besorolást nem az alkalmazott technológiához, hanem az eljárás során ténylegesen kibocsátott szén-dioxid mennyiségéhez lenne érdemes kötni.

Ezzel többek között annak a lehetőségét vetették fel, hogy a hidrogén akkor is lehessen zöld, ha az elektrolízisnél használt áramot (például a paksi) atomerőműben termelték meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ elektrolízis energetika európai bizottság földgáz gázipar hidrogén megújuló energia stratégia Olvasson tovább a kategóriában