Hírlevél feliratkozás
Avatar
2020. május 25. 16:55 Világ

Ki a felelős a világjárvány felszámolásáért a nemzetközi politikában?

(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A felelősség kérdése a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatban sokféleképpen felvetődik még a hétköznapi gondolkodásban is. A magyar internetuniverzum kommentelői sajnálatosan gyakran kapcsolják különféle etnikai kategóriákhoz a felelősség kérdését. De megvan a válasza a kérdésre Donald Trumpnak és Hszi Csin-pingnek is. Egy dolog biztos, szegény denevéreket végképp nem érdemes hibáztatni. Mi zavartuk meg az ő élőhelyüket, nem fordítva.

Érdemes viszont megvizsgálni a felelősség kérdését a járvány kezeléséhez szükséges nemzetközi cselekvés alapelveit tekintve. Ki a felelős a nemzetközi együttműködés megszervezéséért? Milyen értelemben? Hogy ezt megválaszoljuk, érdemes távolabbról kezdeni.

A kubai rakétaválság után forgatott Dr. Strangelove című filmben a cselekmény fontos eleme egy olyan apokalipszisgépezet, melyet a felhasználó a saját területén hoz működésbe. Egy gigantikus hidrogénbombán alapszik, melyet nem kell repülőgéppel vagy ballisztikus rakéta hátán kézbesíteni. Azzal fenyeget, hogy a detonációja nyomán tartós radioaktív sugárzással szennyezi be az egész földkerekséget, a hozzáadott kobalt 60-as izotóp révén.

Ha létezne ilyen eszköz, az apokalipszisgépezet bevetésével nyilvánvalóan csak akkor lenne egy országnak az érdeke fenyegetőzni, alapvetően az elrettentés végett, ha nem tud a riválisára döntő csapást mérni, és stratégiai értelemben máskülönben mindenképpen vereséget szenved.

A szuperhatalmi szembenállás időszakából eredő sajátos elképzelés előrevetített egy napjainkban meghatározó problémát:

egy állam a gyengeségénél fogva is jelenthet alapvető veszélyt másokra nézve, mintegy az alapvető kudarcánál fogva.

 

Például akkor, ha az adott ország nemzetközileg elismert vezetése nem ellenőrzi az állam egész területét, vagy ha gyengék a kapacitásai ott, ahol jelen van. Az ilyen körülmények számos fenyegetést táplálhatnak. A szomszédos ország vezetése ellen küzdő felkelők hátországi bázisukként használhatják az ellenőrizetlen határvidékeket, virágozhat a fegyverkereskedelem, sőt kábítószer-termelés és terrorista kiképzőtáborok színterévé is válhat az adott térség. Vagy éppen, és itt kapcsolódunk a mához, járványok indulhatnak ki ezekről a területekről, többek között a helyi lakosság nyájimmunitását biztosítani igyekvő oltóprogramok elmaradása vagy akadozása miatt.

Így festett az államkudarcokkal kapcsolatos kutatás és egyben a közpolitikai diskurzus napirendje már annak idején, az 1990-es években is. Aggodalom tárgyát képezték azok a külső költségek (negatív externáliák), melyeket a felsorolt problémák idézhetnek elő más országok számára. Az államok ebben az összefüggésben egymás természetszerű segítőiként, és egymás gyengeségének potenciális kárvallottjaként tűntek fel. Ez a hidegháború végét követően egyszerre szép és pragmatikus gondolatnak ígérkezett.

Ugyanakkor ellentmondásos következményei is adódtak. A világ problémáiról alkotott diagnózisra adott válaszreakciók egyike ugyanis az intervencionizmus volt, amely a szuverenitás feltételességének gondolatára épült: ha egy ország vezetése nem képes szuverénként viselkedni, vagy arra méltatlanná válik, akkor nem fogjuk tiszteletben tartani az autonómiáját valamilyen formaság kedvéért. És megfogalmazódott a gondolat, miszerint a feltételes szuverenitás egyik lényeges eleme az oltalmazás kötelessége (Responsibility to Protect, R2P). Az állami szuverenitás és a beavatkozás kérdéskörével foglalkozó nemzetközi bizottság terjesztette elő ezt a koncepciót 1999-ben. A nemzetközi közösség részéről nem egyszerűen a beavatkozás lehetőségéről beszéltek, hanem annak kötelességéről, legalább bizonyos helyzetekben, például háborús bűncselekmények vagy etnikai tisztogatások megakadályozása érdekében.

A felvetés mögött összekapcsolódott a humanitárius és a nemzetbiztonsági érdekeltség a politikai stabilitás igényével. Mindez abból a felismerésből következett tehát, hogy ha valahol ronda dolgok történnek, az előbb-utóbb hatással lesz más országokra is. Ami rossz egy adott országban humanitárius, emberi jogi vagy éppen közegészségügyi szempontból — gyakran egyszerre mindhárom felsorolt szempontból —, az előbb-utóbb negatív következményekkel járhat másutt is. Tony Blair brit miniszterelnök maga is ezt mondta 1999-es chicagói beszédében, melyet sokan a humanitárius intervencionizmus egyik alapvetéseként tartanak számon.

Az idők során azután számos humanitárius intervenció indítékairól és következményeiről alakult ki vita, más esetekben pedig éppen a humanitárius intervenciók elmaradása ébresztett kritikus hangokat. Ez elterelte a figyelmet arról, hogy az oltalmazás kötelessége, mint elv, nagyon sokféle kontextusban alkalmazható magától értetődő logikaként, azaz nem csupán a nekünk nem tetsző rezsimek legitimitásának megkérdőjelezésére.

Következhet például az elvből a kellő óvatosság betartása környezeti katasztrófák megelőzése érdekében, illetve a már bekövetkezett katasztrófák esetében azok külső következményeinek a minimalizálása. Ha például felrobban egy atomreaktorunk, és a környéken csak 3,6 Röntgenig mérő doziméterek állnak a rendelkezésünkre, nem dőlünk hátra a 3,6-os mérési eredmény láttán azzal, hogy „hát az nem jó, de nem is tragikus”. Ha bányák működnek az ország területén nemzetközi folyók felső folyása mentén, komoly erőfeszítést teszünk, hogy felmérjük, a zagytározók kibírnak-e hevesebb esőzéseket, ha úgy adódik. És értesítjük egymást, ha valamilyen kedvezőtlen dolog történik.

Ugyanígy figyelmet érdemel a globális közegészségügy kérdése is. Az egészségügy globális cselekvést és együttműködést diktáló terület: az emberiség egészsége az egymásra utaltság közegében védelmezendő, amióta csak van világszintű érintkezés és kereskedelem. Utóbbi a maitól messze elmaradó mértékben is elegendő volt ahhoz, hogy az egyenetlen, de dinamikus gazdasági fejlődés alapjainak megteremtése mellett a globális járványok terjedésének is utat nyisson. Kórokozók terjedésének a felszámolása így csak akkor lehetséges, ha a leggyengébb kapacitásokkal rendelkező állam is segítséget kap, hogy a területén egy járvány megelőzhető vagy megszüntethető legyen. Látható volt ez már a koronavírusnál jóval fertőzékenyebb fekete himlő, vagy éppen a koronavírushoz hasonlóan a fertőzötteknek csak egy töredékénél súlyos betegséget okozó poliomielitisz (a járványos gyermekbénulás) esetében is.

A koronavírus-járvány jelenlegi kezelése egyelőre aggasztóan távol esik a globális közegészségügyi kihívások megközelítésének alapvető sztenderdjétől. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonakodva vette csak napirendjére a kérdést. Az Egyesült Államok és Kína egymást bírálják, és lehűlőben körülöttük a levegő. A nevében is az emberiség oszthatatlan egészségügyi érdekeit hangsúlyozó Világegészségügyi Szervezet kritikák tárgya — finanszírozási válság, belső marakodások és átpolitizált vizsgálódások elé néz. A világ szegény országai kapnak bizonyos mértékű segítséget, de nem kielégítő mértékben. Számos ide irányuló segélyezési programot fenyeget, hogy elfelejtődhetnek, és nem jut rájuk elegendő erőforrás a koronavírus miatt, súlyosbítva a humanitárius helyzetet az érintett térségekben, megágyazva ott a járvány terjedésének. A pandémia nagy biztonsággal halad egy olyan forgatókönyv útján, melynek eredményeként stabil fertőzésgócok alakulhatnak ki többfelé.

Megdöbbentő látni, hogy a helyzet súlyosbodásához a fejlett országok maguk is hozzájárulnak belső állapotaikkal. Pedig, mint azt látjuk számos ország (igaz, egyelőre csak egy kisebbség) példájából, a kínai államapparátus eszköztára nélkül is lehetséges lenne a koronavírus-járvány hatékony kezelése. Ehhez azonban eltökéltség kell, és komoly befektetés például tesztelési és kapcsolatkövetési kapacitásokba, az egészségügyi rendszer megfelelő felkészítése és ellátása mellett. Az „enyhe” esetek figyelmen kívül hagyása, a terjedési láncok követésével kapcsolatos érdektelenség (akár csak a félmunka ezen a téren), vagy éppen az egészségügyi ellátás költségeinek méltánytalan társadalmi elosztása egy járvány közegében mind az oltalmazás kötelességével szembemenő magatartásként írhatók le.

Hoffmann Tamás kollégámmal ezért publikáltunk a napokban elemzést az MTA-TK Jogtudományi Intézetének felületén az R2P-elv relevanciájáról a jelenlegi történések közegében. Nem azért, hogy a világ „lelkiismeretét” szólítsuk meg nemes elvek szép emlékének a felidézésével, hanem hogy alapvető, továbbra is fennálló, sőt a jövőben talán még inkább életbe vágó közös érdekekre hívjuk fel a figyelmet. Ezek szem előtt tartásában a felelősség is közös.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ covid-19 járvány koronavírus oltalmazás kötelessége Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2024. február 24. 16:19 Világ

Erősíteni kellene Európát katonailag, de ez nem olyan egyszerű

Európának szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy legnagyobb katonai szövetségese, az Egyesült Államok nem lesz mindig a segítségére.

Debreczeni Anna
2024. február 24. 15:09 Világ

Csak tíz évvel később tudjuk meg, ha átléptük a 1,5 fokos küszöböt

Tavaly volt a legforróbb év a Földön a mérések kezdete óta.

Hajdu Miklós
2024. február 23. 12:39 Világ

A magyarok 4 Gripent, a svédek egy NATO-csatlakozást kaptak

A svéd (és a magyar) érdekek mellett sokkal lényegesebbnek mutatkoznak a NATO szempontjai Svédország csatlakozásával kapcsolatban.

Fontos

Fabók Bálint
2024. február 27. 04:34 Élet

“Sok kutató próbálja ezt elmondani, de nem igazán jut el az emberekhez” – hogyan formálja át az Alföldet a klímaváltozás?

Az elmúlt években látványosan alakul át a Dél-Alföld: egyre nagyobb a vízhiány, pusztul a madárvilág, egyre több az invazív faj. Állami segítség viszont nem látszódik.

Hajdu Miklós
2024. február 25. 15:58 Közélet

A bevándorlás már a 2000-es években is terítéken volt a magyar politikában

A kétezres években is jellemző volt a munkaerőhiány a magyar gazdaságban, a mostanihoz hasonló reakciókat kiváltva az akkori Orbán-kormányból.

Debreczeni Anna
2024. február 25. 04:34 Vállalat

Hogyan lehet egy ruhamárkának 8000 új terméke naponta?

A kínai Shein a világ egyik legnagyobb fast fashion ruhamárkája, amit annak köszönhet, hogy olcsó és nem akar kreatív lenni.