Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. február 4. 11:45 Élet, Világ

Bulgáriában és Romániában is sokkal kisebb arányban halnak meg az emberek rákban, mint Magyarországon

Európai összehasonlításban borzasztóan sokan halnak meg Magyarországon rákos megbetegedésekben – ez derül ki az Eurostat ma megjelent adatsorából. Százezer lakosra nálunk 345 haláleset jut, ami 34 százalékkal több az uniós átlagnál. Ezzel Magyarország sajnos elég magasan vezeti az uniós listát, és nem állunk messze attól, hogy a mutatónk kétszerese legyen a legjobb arányt produkáló Ciprusénak. Ott 100 ezer lakosra mindössze 194 rák okozta haláleset jut.

A rák halálozási mutató két dologból tevődik össze: hogy eleve hányan betegednek meg, illetve hogy hányan gyógyulnak ki a betegségből. Mindkettőt befolyásolják az adott országra jellemző tényezők, a egészségügyi ellátórendszer színvonala főleg az utóbbit.

Ha regionális mintákat keresünk az adatokban, jól látszik, hogy a visegrádi négyek közül a csehek kilógnak, sokkal jobb mutatójuk van, és meg is közelítik az uniós átlagot. Ha velük nem számolunk, akkor viszont a három visegrádi ország Szlovéniával és Horvátországgal kiegészülve egyértelműen a legrosszabb mutatókkal rendelkező tömböt alkotja.

 

Szlovénia és Horvátország esete azért is érdekes, mert ezen a két országon kívül a mediterrán térség összes tagállamában jobb, azaz alacsonyabb a halálozási arány az átlagnál, Málta és Ciprus pedig még közöttük is kiemelkedik, Ciprus az első, Málta a harmadik a sorban.

A két szigetország közé Finnország jött be a második helyre, mindössze 220 halálos esettel, a svédek is rögtön ott vannak a negyedik helyen, és az unión kívüli, de számokat közlő Norvégia sem teljesít rosszul: ha tagállam lenne, akkor a tizedik helyen végzett volna. A skandináv tömbből így csak a dánok és az izlandiak lógnak ki, a rossz irányba.

Svájc és Liechtenstein a második és harmadik legjobb eredményt hozná, ha uniós tag lenne, ehhez képest érdekes, hogy a kulturálisan és földrajzilag is közel álló Ausztria kicsit rosszabban teljesít.

A románok ebből a szempontból egy szinten vannak az angolokkal, a bolgárok pedig messze a gazdasági lehetőségeik felett teljesítenek, ott a hatodik legkevésbé rossz a mutató.

Amint arról korábban részletesen írtunk, a statisztikák szerint általánosságban jellemző, hogy a magyarok korán halnak. Ennek fő oka pedig az lehet, hogy az EU egészéhez képest is kiemelkedően magas az elkerülhető halálozások aránya Magyarországon, márpedig ez a mutató az egészségügyi rendszer egészének hatékonyságát méri.

A megelőzhető halálokok főleg az életmód bizonyos elemeivel állnak összefüggésben, és a megelőzés az állapot kialakulására vonatkozik. Ide tartozik például a tüdőrák, az alkoholos májzsugorodás vagy a közlekedési és egyéb balesetekből következő halálozás.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének adatai szerint az Európai Unióban szintén Magyarország vezet a százezer lakosra vetített daganatos megbetegedések számában, ez közel 700 volt. Azt mondják, hogy a daganatos megbetegedések halálozási arányának javítása az integrált és centralizált betegutak alkalmazásával alacsony költségráfordítás mellett is megvalósítható, hiszen a betegút-alapú megközelítés jelentősen javítja az ellátás szervezettségét, tehermentesíti a szakorvosokat, és támogatást nyújt a betegeknek.

Amint egy korábbi tanulmány eredményeiből is kiderült, a betegek számára a szervezési kérdések kulcsproblémát jelentenek, ezért lenne célszerű a betegút-alapú megközelítés, mert az nemzetközileg kipróbált és költséghatékony.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden harmadik magyar halála elkerülhető lenneTavaly 42 ezer magyar halt meg elkerülhető okból. Ez egész Európában az egyik legrosszabb arány.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ betegség Európai Unió halál halálozás rák Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 27. 13:00 Adat, Élet

Duplázódott a kínaiak száma Magyarországon, az indiaiak száma ennél is nagyobb arányban nőtt

Az ukrán polgárok száma a friss adatok alapján nem a háború miatt ugrott meg.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 25. 17:55 Élet

A halálozási adatokon is jól látszanak tikkasztó nyár következményei

Dél-Európa bizonyos részein 20-60 százalékos többlethalálozás adódott a kivételesen meleg idei július során.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 25. 12:24 Élet

Látványosan több pénzt költünk a háztartási büdzséből alkoholra, mint az EU-átlag

Egy átlagos magyar háztartás a bevételeinek 3 százalékát költi el alkoholra Magyarországon.

Fontos

Kolozsi Ádám
2023. október 1. 12:20 Világ

Minden Ficónak kedvez a szlovák választások után, de az ország sorsa a harmadik számú párton múlik

Hét pártcsoport jut be a pozsonyi parlamentbe, a legnagyobb meglepetés a szélsőjobbos Republika kiesése.

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.