Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. január 30. 12:20 Világ

Elegük lett a románoknak, civilek építenek új kórházi szárnyat

Decemberben egy 66 éves román nő tragikus balesetéről hallhattunk: a hasnyálmirigyrákos páciens bőrét a műtét előtt lemosták alkoholtartalmú fertőtlenítővel, ami az elektromos szikéből kipattanó szikra következtében meggyulladt és súlyos égési sérüléseket okozott. Az egy héttel később elhunyt beteg esete ráirányította a nemzetközi sajtó figyelmét a katasztrofális romániai egészségügyi ellátásra, most a Bloomberg foglalkozott részletesebben a román gyógyító intézmények lesújtó helyzetével.

Bármennyire is döbbenetes ugyanis az említett eset, sok meglepetésre nem lehet okunk. Keleti szomszédunk költi ugyanis a legkevesebb pénzt az egészségügyre az unión belül, a GDP mindösszesen 5 százalékát fordítja az ágazat fenntartására, míg az uniós átlag 10 százalék körül alakul. Az alulfinanszírozottság megmutatkozik más adatokban is, Európában a legalacsonyabbak közé tartozik az ország lakóinak várható élettartama, miközben a kezelhető betegségekben szenvedők halálozási rátája a legmagasabb. Mindennél beszédesebb azonban, hogy

az elmúlt 30 évben mindössze egy új állami kórház épült.

Ráadásul az egészségügyre fordított kevés pénzt is gyakran igencsak rosszul költik el az országban. A Bloomberg szerzői a szinte hagyományosan és közismerten rosszul alakuló korrupciós mutatók mellett konkrét eseteket is felhoznak a problémával kapcsolatban. Egy bukaresti kórház például éppen égési sérülések kezelésére vásárolt meg egy hiperbár kamrát – mellesleg a piaci ár hétszereséért –, amiről egy szórakozóhelyen történt tömegbalesetet követően kiderült, hogy legfeljebb bőrfiatalító kúrákra alkalmas. Szintén nagy botrányt kavart, amikor hígított és hamisított fertőtlenítőszerekkel látta el a kórházakat egy vállalat, amelynek tulajdonosa végül is öngyilkos lett, ügyvezetője pedig börtönbüntetést kapott.

Az orvosok is nehezen viselik a körülményeket, 2018-ban az unión belül vándorló egészségügyi dolgozók fele Romániát elhagyva indult külföldre. Az emigráció fő indítéka nagyon sokuk esetében nem is az alacsony fizetésekben, hanem a rendszer említett visszásságaiban gyökerezik.

A kormányok emberéleteket követelő egészségpolitikáját egy ideje már nem nézik tétlenül az állampolgárok. Amellett, hogy sokan magánrendelőkben, illetve külföldi országok ellátórendszereiben kezeltetik a betegségeiket, civil kezdeményezések is alakultak. Carmen Uscatu és Oana Gheorgiu például egy leukémiás tinédzser halálát követően kezdtek alaposan megszervezett adománygyűjtésbe. A befolyt összegekből eleinte még kórházi felújításokat és gyógyszervásárlásokat finanszíroztak, mára már – a több mint 300 ezer magán- és 4 ezer vállalati adományozónak köszönhetően – ott tartanak, hogy egy rákos gyermekek kezelését lehetővé tévő szárnnyal egészítik ki egy bukaresti kórház épületét.

Nem küldhetünk mindenkit külföldi kezelésekre, helyben kell a megfelelő körülményeket megteremtenünk

– mondták el a Bloomberg-nek. Uscatu és Gheorgiu emellett némi optimizmusnak is hangot adott, az ország jelenlegi vezetése szerintük nyitottnak tűnik a helyzet javítására.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyar orvosok ezrei, nővérek tízezrei hagyják el a pályát vagy az országotAz orvos és nővérhiányt bevándorlókkal sem tudjuk kezelni, és nem azért mert erre ne lenne igény, hanem mert a nővérek például szinte mindenhol jobban keresnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ civil szféra egészségügy korrupció Románia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. március 20. 09:03 Világ

A Marshall-tervnél is nagyobb az új német kormánykoalíció költségvetési csomagja

Ukrajnának máris megszavaztak egy katonai segélycsomagot.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Fontos

Váczi István
2025. március 21. 12:47 Közélet, Pénz

Még kényelmetlenenebb helyzetbe került az alapítványi botrány nyomán Varga Mihály

Korábban jó ötletnek tűnhetett a jegybanki alapítvány vagyonának beolvasztása az MNB-be, de a botrány és vagyonvesztés után már nagyon más a helyzet.

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.