Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. december 20. 14:19 Világ

Sorra kapcsolják le az atomreaktorokat Nyugat-Európában

Három reaktort is leállítanak az év végéig tőlünk nyugatra és északra lévő országokban. Németország esetében ez persze nem annyira meglepő, hiszen az addig alapvetően atomenergia-párti Angela Merkel kancellár a 2011-es fukusimai baleset után – látva, hogy a közvélemény határozottan atomellenes lett – megváltoztatta politikáját, és a kormány az atomerőművek viszonylag gyors, 2022-ig végrehajtandó bezárásáról döntött.

A fordulat óta már 10 reaktort állítottak le Németországban, és ennek a sornak lesz a következő tagja a Baden-Württemberg tartományban lévő Philippsburg-2, amely a 80-as évek óta termel, és az ország egyik legnagyobb teljesítményű reaktorának számít.

Egy kisebb svájci atomreaktor ma fejezi be az áramtermelést. A mühlebergi létesítmény 1972-ben állt munkába, és az első leállított svájci reaktor lesz. Amikor az üzemeltető BKW AG 2015-ben bejelentette a bezárást, úgy fogalmazott, hogy a reaktor leszerelése a vállalat legnagyobb feladata lesz a blokk üzembe helyezése óta.

A Paks II miatt Magyarország számára legérdekesebb leállítás azonban a szén-dioxid-mentesség mellett nagyon erősen elkötelezett Svédországban történik. Itt ugyanis kormányzati ráhatás nélkül, pusztán gazdaságossági számítások alapján döntött úgy a Vattenfall AB, hogy nem hosszabbítja meg a Ringhals-2 blokk élettartamát. A szél- és a napenergia ugyanis már olyan mennyiségben és árszinten van jelen az árampiacon, hogy nem térülne meg ez a beruházás Észak-Európa legnagyobb közüzemi vállalata számára.

Ez egyébként politikai vihart kavart az országban, négy ellenzéki párt ugyanis arra akarja kötelezni az állami tulajdonban lévő vállalatot, hogy ne kapcsolja le az atomerőművet. Az említett blokknál a leállítás tervezett dátuma idén december 30., a másiknál pedig jövőre tervezik ezt a lépést. A vállalat megerősítette a Bloombergnek, hogy továbbra is az a tervük, hogy végleg lekapcsolják ezeket a reaktorokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Energiatermelési szempontból semmi értelme nincs atomerőművet építeni”Óriási szükség lesz a jövőben is nukleáris mérnökökre, csak ne fessük a fiatalok elé az atomipari reneszánsz délibábját - mondja a The World Nuclear Industry Status Report friss számának összeállítója.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ atomenergia atomerőmű bezárás napenergia szélenergia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 18. 06:50 Adat

Az árrésstoppos magyar élelmiszer olcsóbb lett, mint Szerbiában, mégis megérheti kiutazni

Alapvető élelmiszerekért ma már nem éri meg kimenni, a zöldség-gyümölcs, cigaretta, olajos mag és divat-ékszer vonalon azonban maradtak jó lehetőségek.

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.