Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. december 9. 17:39 Világ

Napi pár száz forintért, nyomorúságos körülmények között dolgoztak a leégett indiai ruhagyárban

Horrorisztikus körülmények között halt meg vasárnap több mint negyven ember Új-Delhiben egy illegálisan működő ruhagyárban. A tüzet egy rövidzárlat okozta, és sokaknak esélye sem volt a menekülésre. A tragédia ismételten rávilágít harmadik világbeli gyárak borzasztó körülményeire.

A gyárban különböző ruhaipari termékek állítottak elő, elsősorban táskákat, de készítettek pénztárcákat, sapkákat és kabátokat is. A fővárosi üzemben főleg vendégmunkások dolgoztak, akik India legszegényebb államából, Biharból érkeztek. Néhány dolgozó azt mondta, hogy napi 150 rúpiát kerestek (632 forintot), de egyesek ennél is kevesebbet, havi mindössze 1000 rúpiát (4200 forintot).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nálunk eladott ruha árából 2 százalékot kap a varrónő, és ezen nem tudunk változtatniNem a gyártókat kellene hibáztatni, inkább a székhelyük szerinti jogszabályokat lenne szükség átírni a modern kori rabszolgaság eltörléséhez.

A gyárban gyerekek is dolgoztak, a legfiatalabb 13 éves volt. A négyemeletes épület Új-Delhi történelmi negyedében fekszik, szűk sikátorok között a város legnagyobb nagykereskedelmi piaca közelében. Indiában számos gyár működik hasonlóan, az alacsony ingatlanárak miatt a szűk, zsúfolt városrészekbe települtek. A szegényebb országrészekből érkező vendégmunkások a hosszú műszakok után a gyárakban alszanak, hogy megspórolják a lakbért.

A most kigyulladt új-delhi gyárban nagyjából százan tartózkodtak a tűz keletkezésekor. Az épületben mintegy húsz szoba volt, és a legtöbben a harmadik emeleten aludtak, amikor a gyár hajnali öt körül lángra kapott. A zsúfoltságot szemlélteti, hogy egy ott dolgozó elmondása szerint nagyjából 18-an aludtak egy szobában, amikor arra ébredt, hogy egy mellette fekvő műanyag táska ég.

Rendőrök a kigyulladt gyár közelében. Fotó: AFP

A gyár tele volt csupasz, kilógó vezetékekkel, a tüzet is egy rövidzárlat okozhatta. A tűz az első emeleten keletkezett, és roppant gyorsan terjedt a szétszórt műanyag alapanyagok miatt. Az illegálisan működő gyárban semmilyen tűzoltó készülék vagy menekülési útvonal nem volt. A gyárból mindössze egy ajtó vezetett ki a sikátorokra, ezért sokak számára esélytelen volt kimenekülni.

“Láttam, ahogy csapdába kerültek emberek. Mondtuk nekik, hogy menjenek fel a tetőre, ahonnan meg tudtuk volna őket menteni, de képtelenek voltak rá” – mondta a BBC-nek egy szomszédos épület lakója. A mentési munkálatok is rendkívül körülményesek voltak. A szűk sikátorok miatt a tűzoltóautók csak száz méterre tudták megközelíteni a lángoló épületet. A tűzoltóknak így is több tucat biciklit és riksát kellett elszállítaniuk, hogy hozzáférjenek az épülethez.

Hozzátartozók és bámészkodók a gyár közelében. Fotó: AFP

“Be kellett törnünk az üzem bejáratát, hogy kihozhassunk embereket. Egyetlen lépcső vezetett fel az emeletekre. Mindenhol füst volt és mérgező gázok, rengeteg nehézséggel kerültünk szembe” – mondta egy tűzoltó a Guardiannek. Hősies munkával sikerült kimenekíteni mintegy hatvan embert. Az épületbe elsőként bejutó tűzoltó tizenegy ember életét mentette meg, és maga is égési sérüléseket szenvedett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNapi 300 forintért dolgoznak a ruhaipar következő központjábanA jövőben egyre több ruha fog készülni Etiópiában, amely a világ leggyorsabban fejlődő országa, de a gyári munkások így is nehéz körülmények között élnek.

Az esetről egészen drámai részletek is kiderültek. Többen is beszámoltak arról, hogy bent ragadt áldozatok kétségbeesetten hívták őket, hogy segítséget kérjenek vagy elbúcsúzzanak szeretteiktől. “Testvérem, ma meg fogok halni. Kérlek, gondoskodj a gyerekeimről. Nem kapok levegőt. Sokan vannak itt még. Csak egyszerűen nem kapok levegőt” – számolt be egy indiai csatorna egy telefonhívásról.

A tüzet végül három óra alatt oltották el. Legkevesebb 43 ember halt meg a balesetben, legtöbben fulladás által. Az eset után a rendőrség őrizetbe vette a gyár tulajdonosát.

Az indiai fővárosban 1997 óta ez volt a legsúlyosabb tűzeset, akkor 59-en haltak meg egy moziban. Idén februárban is volt egy hasonlóan súlyos katasztrófa, amikor 17-en haltak meg egy kigyulladt szállodában. A közelmúlt legjelentősebb ruhaipari tragédiája 2013-ban történt Bangladesben, ahol több mint 1100 ember halt meg épület összeomlása miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ india ruhaipar Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Gajda Mihály
2025. április 14. 15:30 Világ

Türkmenisztán a világ egyik leggazdagabb országa lehetne, de csapdába került

Rengeteg földgáz van az országban, de geopolitikai okok miatt nem tudják elszállítani a vevőkhöz.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Vámosi Ágoston
2025. április 15. 05:50 Közélet

További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás

Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.