Mi lett a tévészerelőkkel? Míg 30 évvel ezelőtt komoly és viszonylag jó keresetet biztosító szakma volt a tévészerelés, ma már alig-alig van rájuk szükség és főleg kereslet, hiszen a tévéket ma már nem szereltetjük, inkább cseréljük. Egy svéd kutatócsoport azt vizsgálta meg, hogy a hasonló, hanyatló vagy eltűnő foglalkozások milyen egyéni következményekkel járnak. A kérdés azért különösen aktuális, mert széles konszenzus mutatkozik abban, hogy a robotok terjedésével bizonyos foglalkozások meg fognak szűnni, és ennek hatásaitól sokan félnek.
Ahogy a kutatók a Voxeu-n közölt ismertetőjükben írják, a szakmák hanyatlása azért is fontos kérdés, mert az egyéni szint mellett a közösségi dimenzióban is alapvető változásokat hozhat: a félelmek szerint növelheti az egyenlőtlenséget, átalakíthatja az oktatási rendszereket, változásokat idézhet elő az adóztatásban és általában a megtermelt javak újraelosztásában.
A vizsgálatban az amerikai és svéd munkaügyi statisztikák alapján közel 30 éven keresztül követték majdnem 400 szakmákban az egyéni karriereket. Azokat a foglalkozásokat minősítették hanyatlónak, amelyekben 1984 és 2016 között legalább 25 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottság.
A munka során elkülönítették azokat a foglalkozásokat, amelyek a technológiai fejlődés következtében indultak hanyatlásnak, egy másik csoportosítás szerint pedig azokat a szakmákat is külön vették, amelyek visszaesése teljesen váratlan módon következett be. A csoportosításokat azért végezték el, hogy leteszteljék: ezek az átlagtól eltérő mintázatot adnak-e.
Az eredmények szerint azok a dolgozók, akik 1985-ben 25-36 éves kor között voltak, és a szakmájuknak azóta bealkonyult, a vizsgált időszak alatt összesen 2-6 hónapnyi munkakiesésük volt azokhoz képest, akik végig olyan szakmákban dolgoztak, amelyek stabilak maradtak. Ez a 2-6 hónap a teljes időszaknak mindössze 1-2 százalékát jelentette, ha azonban a jövedelemhátrányt nézzük, ott már 2-5 százalékos volt az arány.
Ez még mindig nem tűnik soknak, csakhogy nem az átlagot érdemes nézni. Az egyes szakmákon belül ugyanis az eleve rosszul keresők (az alsó egyharmadba tartozók) összesített jövedelemkiesése 8-11 százalék volt, ami már tetemes összeg.
Az adat ugyanakkor azért nem meglepetés, mert a jövedelemkiesés két fő oka a munkanélküliként töltött idő és az új szakmára való átképzés ideje volt, és könnyű belátni, hogy az egyes szakmákon belül az eleve rosszabbul fizetett, alacsonyabb képzettségű munkások mindkét tényezőt nézve hosszabb pihenőre kényszerültek.
A robotok terjedését nézve fontos megállapítása a tanulmánynak, hogy az eredmények függetlenek attól, hogy a szakmák hanyatlását technológiai fejlődés idézte elő vagy sem. A hatás valószínűleg sokkal inkább függ attól, hogy a változás gyorsan, sokkszerűen éri-e az adott szakmát, vagy a benne dolgozóknak van ideje felkészülni rá.
A viszonylag alacsony jövedelemkiesési százalékok ugyanis annak tudhatók be, hogy ha van idő felkészülni, akkor folyamatosan csökken a hanyatlásnak indult szakmába belevágók száma, ezzel szemben viszont egyre többen mennek nyugdíjba a tervezettnél korábban, vagy időben átképzik magukat egy másik szakmára.
Így végső soron nem a szakmák megszűnése a döntő tényező, hanem a megszűnés üteme.
