Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. január 7. 17:25 Világ

Egyre nagyobb károkat okoz, hogy Amerika éppen lábon lövi magát

Már több mint két hete tart az Egyesült Államokban a részleges kormányzati leállás, amely az elnök és a törvényhozás közötti kötélhúzás eredménye. Donald Trump ugyanis mindenképp pénzt akar kapni a források felett rendelkező Kongresszustól, hogy megvalósíthassa egyik választási ígéretét, a falat a mexikói határon. Amíg ezt nem kapja meg, nem írja alá a folyamatos finanszírozást biztosító törvényt.

Ez meglehetősen furcsa helyzetek sorát eredményezi, derül ki a Bloomberg összefoglalójából. Az amerikai légitársaságok például nem kapnak engedélyt új repülőgépek üzembe állítására, és nem indíthatnak új pilótatanfolyamokat sem, mert a szövetségi légügyi hatóság alkalmazottainak döntő többsége kényszerszabadságon van. A Southwest Airlines például arra számít, hogy ezért nem tudja a tervezett időben elindítani a hawaii járatát.

A légi irányítóknak dolgozniuk kell, mivel azonban a képzéseket felfüggesztették, lassabban érkeznek az új munkatársak, miközben a szolgálat létszáma a legalacsonyabb az utóbbi 30 évet tekintve.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTovább szakadt az amerikai politika, de ebből most Trump jön ki rosszabbulTrump bázisa elég volt ahhoz, hogy megakadályozza a demokrata földindulást. Mégis sokkal nehezebb dolga lesz, mint az utóbbi két évben.

A problémák az ingatlanpiacot sem hagyják érintetlenül, a jelzáloghitelt nyújtó pénzintézetek ugyanis nem tudják beszerezni az igénylők jövedelemigazolását. Ez ügyletek elhúzódását okozhatja, különösen akkor, ha ezen a héten sem sikerül megállapodni a kormányzat finanszírozásáról.

Valószínűleg késik a felvásárlások jóváhagyása is, így a T-Mobile US is tovább várhat, hogy megkapja-e az engedélyt a Sprint mobilszolgáltató megszerzésére, amelyre 26,5 milliárd dollárt szán.

Az élelmiszer- és gyógyszerhatóság csak a folyamatban lévő ügyekkel foglalkozik, új engedélykérelmeket nem fogad be. Az új alkoholos italok engedélyezése teljesen leállt, miközben tavaly mintegy 200 ezerről kellett dönteni.

A helyzet a pénzpiacok dolgát is megnehezíti, mert egyre inkább akadozik a gazdasági statisztikák közzététele.

Például kedden jelennének meg a friss exportadatok, amelyekből kiderülne, hogy ígéretének megfelelően Kína valóban elkezdte-e ismét vásárolni az amerikai szójababot, nyersolajat, autókat és egyéb termékeket.

A környezetvédelmi hivatalokban szintén leállt a munka, így nem halad a tervezett olaj- és gázvezetékek engedélyezése sem. Hasonló a helyzet a tengeri szélfarmokkal és olajkutatásokkal is.

Ami a gazdaság egészét illeti, az elnöki gazdasági tanácsadó testület elnöke úgy számol, hogy a december 22-én kezdődött részleges kormányzati leállás kéthetente 0,1 százalékponttal csökkenti az ország GDP-jét, amíg újra nem indul az államigazgatás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz utolsó józan ember is elhagyja Trump kormányzatát"Veszett Kutya" Mattis nem bírta tovább, hogy Erdogan és Putyin alakítják az amerikai külpolitikát. Lényegében nem marad ellensúly a már így is kiszámíthatatlan Fehér Házban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Trump költségvetés kormányzati leállás usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.