Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. szeptember 16. 11:48 Élet, Világ

Nem csak Budapesten kínálnak albérletet szexért cserébe

A Lidovky cseh lap részletes riportban járja körül azt a jelenséget, amely egyébként Budapesten is évek óta megfigyelhető: lakástulajdonosok olykor rendszeres szexért cserébe kínálnak albérletet.

A lapnak nyilatkozó szakértők álláspontjait végigolvasva kiderül, hogy nemcsak morális, de jogi szempontból is elég kusza a helyzet a hasonló esetekkel kapcsolatban.

A pszichológus például először leszögezi, hogy elvileg nincs semmilyen probléma a szexért-albérlet konstrukcióban, ha mindkét fél szabad akaratából vállalja a helyzetet. Ám nyilvánvalóan nem ilyen vegytiszta esetekből áll össze a prágai valóság sem, hiszen az albérlők jellemzően anyagi nehézségek miatt, kvázi kényszerből mennek bele ebbe a megoldásba, és ez már fizikai, illetve mentális problémákhoz vezet.

Egy lap által megszólaltatott ügyvéd szerint a lakáskiadók tevékenysége önmagában nem ütközik törvénybe, egy másik jogász azonban úgy véli, ez már kimerítheti a futtatás kategóriáját, az ilyen lakáshirdetéseket pedig azért lehetne üldözni, mert a futtatásra való egyértelmű előkészület is lehet. A jogi vita azon megy, hogy a tényálláshoz kell-e harmadik személy jelenléte is, hiszen a prostituáltak futtatásakor a szexuális szolgáltatást egy harmadik személynek nyújtják.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzexre, cigire és kólára sokat költünk, a ruhán viszont spórolunkAz uniós háztartások kiadásaiban a három legnagyobb tételt az étkezéshez, a közlekedéshez és a lakhatáshoz köthető költségek jelentik.

 

A prágai rendőrséghez mindenesetre eddig egyetlen esetet sem jelentettek, de a rendőrök véleménye szerint bizonyos esetben lehet szó futtatásról vagy emberkereskedelem gyanújáról is. Az erőszakos szexuális cselekmények ellen küzdő civilszervezet álláspontja pedig az, hogy az önkéntes prostitúció a legtöbb esetben nem szabad döntésen alapszik, még akkor sem, ha minden jel erre utal. Hiába egyezik bele elvileg mindkét fél az ilyen albérletbe, a lakáskiadó valójában visszaél a helyzeti/pénzügyi előnyével.

A Lidovky megszólaltat a cikkben egy nőt, aki úgy költözött be egy házaspár lakásába, hogy kvázi előre megállapodtak a férjnek és a feleségnek nyújtott “extra szolgáltatásokban” is. Azt mondja, utólag nem nagyon tudja megmagyarázni, hogy miért ment bele az alkuba, de amint lett elég jövedelme, elköltözött a pártól.

A lap számos főbérlővel is levelezésbe fogott, és azt a következtetést vonta le, hogy korántsem vérszomjas pszichopaták adják fel a hirdetéseket, hanem olyan férfiak, akik nem tudnak a hagyományos módon nőkkel ismerkedni és szociális kapcsolataik nehézkesek. Jelentős részük viszont nagyon prózai okok miatt próbálja ezt a megoldást választani, úgy gondolja ugyanis, hogy egy albérlő olcsóbb és kényelmesebb megoldás, mintha prostituáltaknak fizetne.

A legkínosabb eset a lapnak nyilatkozó nők szerint az, amikor az albérletért érdeklődő csak a személyes találkozáskor szembesül azzal, mit is szeretne valójában tőle a főbérlő.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába próbálnak, nem keverednek ki a magyar szexmunkások a jogi szürkezónábólA szexmunka elvileg legális, tavaly mégis százan börtönbe kerültek miatta. De hogyan adóznak, és hogyan ellenőrzi ezt a NAV?

Élet Világ albérlet főbérlő futtatás Prága szex Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2020. július 5. 12:14 Élet

Engedni kell a gyereknek, hogy élje a saját életét

Ha a szülők túlságosan irányítani akarják gyermekeiket, azzal visszafordíthatatlan lelki károkat okozhatnak nekik.

Torontáli Zoltán
2020. július 4. 07:47 Élet, Világ

Rengeteg műanyag van a ruhádban, amit borzasztó nehéz újrahasznosítani

Míg a PET-palackok és a papír újrahasznosítása technológiailag már régóta megoldott művelet, a textileké még mindig nem az.

Torontáli Zoltán
2020. július 3. 06:44 Élet

Az otthoni sütés után most mindenki kézműves pékséget akar nyitni

A korábbinál is divatosabb ötlet a mikropékségek nyitása, de túl gyors lett a tempó, és közben a szakértelem visszaszorult.

Fontos

Váczi István
2020. július 7. 17:13 Vállalat

A legnagyobb hirdetők próbálnák észhez téríteni a Facebookot, egyelőre kevés sikerrel

A hirdetők bojkottja nem fogja megroppantani a céget, de ha nem maradnak szövetségesei, könnyen feldarabolhatja egy új amerikai kormányzat.

Fabók Bálint
2020. július 6. 06:49 Közélet, Vállalat

Tudják, hogy bezuhanna a turizmus, mégis megfojtanák a rövid távú lakáskiadást

A kormányzat a fővárossal egyetértésben dolgozik az Airbnb-modell korlátozásán, ami mögött - Európában egyedülálló módon - a túlturizmus helyett egy iparági lobbi áll.

Bucsky Péter
2020. július 3. 17:26 Adat

A követhető állami reklámpénzek 84 százaléka NER-cégekhez kerül

Minden harmadik reklámforintot az állam tolja bele a magyar médiába. A Miniszterelnökség közel 14 milliárdot költött a járvánnyal kapcsolatos kommunikációra.