Mostanában elhalkultak azok a politikai hangok Olaszországban, amelyek az eurózónából való kilépést vetették fel, de így is hozhat izgalmakat a vasárnapi parlamenti választás. Európa harmadik legnagyobb gazdaságában ugyanis még mindig egy populista, euroszkeptikus párt vezeti a népszerűségi listát, ami ha nem is önállóan, de akár kormányra is juthat.

Sokat elárul ugyanakkor a helyzetről, hogy az esélyes kormánykoalíciók közül egyikről sem gondolják az elemzők, hogy előre tudná mozdítani az olasz politikát, és végre elkezdené a kormányzást. Pedig, ahogy a társadalom elégedetlensége is mutatja, rengeteg a gazdasági probléma, ami régóta reformokért kiált. A választók elsősorban a magas munkanélküliség és az évi több mint százezer bevándorló miatt aggódnak, de még ezeken kívül is ezer baja van a gazdaságnak.

Az olasz gazdaság már valamivel jobb állapotban van, mint a legutóbbi, 2013-as választás előtt, azonban versenytársaihoz képest így is lemaradt. Bár a növekedés kezd beindulni, így is azon kevés OECD-ország közé tartozik, aminek a GDP-je 2017-ben sem érte el a válság előtti szintjét. Az olasz termelékenység sem nő már egy ideje, sőt, a hatékonyságban a kilencvenes évek vége óta jelentősen leszakadt a versenytársaitól.

A társadalom elégedetlenségének egyik fő forrása a munkanélküliség, ami különösen a fiatalok körében általános probléma. Ugyan a 25 év alattiak egyre kevesebben vannak állás nélkül, tavaly még mindig 35 százalékuk nem tudott elhelyezkedni. Az egész euróövezetben ennél nagyobb bajban csak a görög, a spanyol és a ciprusi fiatalok vannak.

Ami pedig már az európai piacokat is izgatja, az az államadósság, ami tavaly már a GDP 133 százalékát tette ki. Annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy az adósság kérdését nem lehet kikerülni Olaszországban, a választáson induló pártok mindegyike adócsökkentést és költségvetési lazítást ígér, ami ugye nem igazán hozható össze az adósság fenntarthatóságával vagy csökkentésével.

Az olasz bankrendszer sem áll a legstabilabb lábakon, még akkor sem, ha az elmúlt két év bankmentései, köztük a világ legrégebbi bankjának, a Monte Paschinak a megmentése levette a nagy stresszt a szektorról és euróövezetről. A bankok továbbra is alultőkésítettek, és a portfólióik még mindig tele vannak rossz hitelekkel (a nemteljesítő hitelek aránya 15 százalék felett van).

Sok reformra lenne tehát szükség, de nem igazán várható, hogy egy új kormány meglépné ezeket. Egyrészt azért, mert gyenge a politikai akarat erre, másrészt mert a törvényhozás menetét szabályozó alkotmányos rendszer sem könnyíti meg a reformok átvitelét a parlamenten. Olaszországban a kormányzás gyakorlatilag a köztársaság létrejötte óta, 72 éve nem tud a céljának megfelelően működni, amit jól jelez, hogy a jelenlegi kormány a 64. kabinet azóta.

A törvényhozást, így a kormányzást főleg az gátolja, hogy a parlament alsó- és felsőháza ugyanakkora hatalommal bír, így egy törvényjavaslat addig pattog közöttük, amíg azt ugyanabban a formában nem fogadja el mindkettő. Matteo Renzi 2014 és 2016 között már közel járt ahhoz, hogy végigvigye a szükséges választójogi és alkotmányos reformot, ám utóbbi a népszavazáson elbukott, és vele együtt Renzi is, mint miniszterelnök.

A reformpróbálkozások elbukása és két alkotmánybírósági döntés miatt a választási törvény is alkalmazhatatlanná vált, ezért ősszel újat fogadtak el. Ennek lényege, hogy mindkét házban a mandátumok 61 százalékát az arányos képviselet elve alapján kapják meg a pártok, 37 százalékot viszont az egyéni választókerületekben egyszerű többségi szavazással visznek el a képviselők. A mandátumok maradék 2 százalékáról a külföldön élő olasz szavazók döntenek. Az új választási törvény az alacsony parlamenti küszöbbel (3 százalék) és az egyszerű többségi szavazás elemének visszahozásával arra akarja ösztönözni a pártokat, hogy már a választások előtt szövetségre lépjenek, növelve ezzel a kormányzóképes többség létrejöttét.

Ám a legutolsó közvélemény-kutatások alapján arra lehet következtetni, hogy ahogy legutóbb, úgy most sem sikerül egyik tömörülésnek sem megszereznie az abszolút többséget. Na de kik ők?

A két legnépszerűbb párt közül az egyik továbbra is a balközép Demokratikus Párt (PD), amely jelenleg is a legnagyobb kormánypárt Paolo Gentiloni miniszterelnök vezetésével. Ő volt az, aki Matteo Renzi bukása utána átvette az ország vezetését, ám a PD esetleges sikere esetén valószínűsíthető, hogy Renzi tér vissza, mint miniszterelnök.

A PD nagy kihívója pedig az olasz komikus, Beppe Grillo által alapított, populista 5 Csillag Mozgalom, amit akkor ismert meg igazán a világ, amikor megpendítették az eurózónából való kilépés lehetőségét is. Ugyan az utóbbi időben már a retorika szintjén elálltak ettől az ötlettől, valószínűleg senki nem felejti el nekik. Az alapvetően euroszkeptikus párt körülbelül 5 százalékponttal előzi a PD-t, ám ez nem jelent semmit. A legutóbbi választások során is ők nyerték el a legtöbb szavazatot, mégsem tudtak kormányt alakítani, mert nem tudták létrehozni a szükséges koalíciót.

A nagyobb támogatottsággal bíró pártok között még ott van az adócsalási botránya miatt a köztisztség vállalásától eltiltott Silvio Berlusconi pártja, a jobbközép Forza Italia, és a Matteo Salvini vezette föderalista és szélsőjobboldali populista Északi Liga, amelyek hasonló, 15 százalék körüli támogatottsággal bírnak.

Az új választási törvény ösztönzésére a Demokrata Párt alapból koalícióban indul a választásokon, ez a balközép koalíció, amibe több kisebb párttömörülés vesz részt. Emellett Berlusconiék, az Északi Liga és két másik kisebb párt részvételével egy jobboldali koalíció is létrejött. A legnépszerűbb 5 Csillag Mozgalom ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül induljon.

A legutolsó hivatalos közvélemény-kutatás szerint azonban a háromból egyik tömörülés sem jár közel az abszolút többséghez: a jobboldali koalíció vezet 35 százalékos támogatottsággal, amit az 5 Csillag Mozgalom követ 29 százalékkal és a balközép 27 százalékkal. A választások tehát a várakozások szerint kormányzóképtelen parlamenthez vezetnek. Ilyenkor a választások után az államfő kijelöli a kormánykoalíció létrehozására leginkább alkalmas vezetőt, akinek nyárig van ideje összehozni az új kormányt, utána feloszlatják a parlamentet és új választásokat írnak ki.

Sokan azt tartják valószínűnek, hogy a Renzi vezette Demokratikus Párt és Berlusconi Forza Italiája állnak össze, néhány másik kisebb párttal együtt. Ugyan az európai piacok számára valószínűleg ez lenne az egyik legmegnyugtatóbb megoldás, Olaszországon nem sokat segítene, ugyanis ez a formáció ismét alacsony társadalmi támogatottsággal bírna. A másik lehetőség, hogy az 5 Csillag áll össze a szintén populista és euroszkeptikus Északi Ligával, ám ennek igazi esélyt kevesen adnak.

Bármi is lesz az eredmény, az szinte biztos, hogy Olaszország még egy jó ideig nem jut egyről a kettőre, ami a gazdasági problémáit illeti. A kérdés, hogy mérsékelt erők maradnak-e hatalmon, vagy előretör a populizmus, ami az Európai Unió mélyebb integrációjára tett német és francia kísérletnek is betehet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Európai Unió Olaszország populizmus választások Olvasson tovább a kategóriában