Sokan csak idén tavasszal ismerkedtek meg közelebbről az inflációkövető díjkorrekció fogalmával. Ez egyébként korábban is létezett, csak nem volt ennyire feltűnő és húsbavágó, mint most. Főként a távközlési szolgáltatók kerültek a középpontba, amikor éltek a lehetőséggel, és 2024-ben (többnyire 15 százalékkal) emelték a díjaikat arra hivatkozva, hogy a KSH 17,6 százalékos tavalyi (éves átlagos) drágulást mért.

Bár elsőre logikusnak tűnik, hogy egy cég leköveti az inflációt, laikus megközelítésben mégis sok lehet a nyitott kérdés:

• nem úgy tervezte meg a szolgáltató a 2023-as évét, hogy beleszámolta a 2023-as várható folyamatokat?
• Mindenki elszámolta magát, vagy előre nem látható volt a drágulás mértéke és most utólag korrigál?
• Ha ez egy korrekció, akkor hogyan lehet a 2024-es díjbevételből visszapótolni a 2023-ast, hiszen azt már lezárták?
• Miért kellene egyáltalán bármit korrigálni, ha a cég (vélhetően a várt) nyereséggel zárta 2023-at?
• Ha idén összességében már csak 4-5 százalékos infláció várható, akkor nem nyeri magát agyon egy cég a tavaszi 15 százalékos áremeléssel?
• Ha mindenki konzekvensen 15 százalékot emel, és ez végigfut a gazdaságon (a díjak emelését az érintettek beépítik az áraikba) akkor az nem veszélyezteti az idei 4-5 százalékos várakozást?

A fenti kérdések egyébként minden évben felmerülhetnének, de azért lett belőle csak 2024-ben téma, mert most kiugróan nagy az éves változás: 17,6 százalékról zuhanunk le hirtelen 5 százalék közelébe. Máskor egyrészt kisebbek ezek a számok, másrészt nem ilyen nagy az éves változás sem, és pár százalékos korrekciókat szinte észre sem lehet venni. Ráadásul a szolgáltató szektorban mindez csak egy lehetőség, amelynek felső határa a KSH adata, de nem is kötelező élni vele.

A szakértőkkel folytatott beszélgetéseink alapján a jelenséget végső soron érdemes két eltérő szemszögből megnézni és magyarázni.

Az egyik megközelítés az, amit a legtöbb versenypiaci szereplő szokott alkalmazni, és leginkább a bérekre jellemző. Tipikus eset, hogy a munkaadó az év elején megemeli a dolgozó bérét annak érdekében, hogy az ne veszítsen a vásárlóerejéből. Ilyenkor lényegében az történik, hogy tavaly év közben végig az alkalmazott futotta az inflációs kockázatot, egyre kevesebbet ért a fizetése, de a következő év elejétől a munkaadó ezt (teljesen vagy csak részben) korrigálja, vagyis a béremeléssel visszahozza a korábbi szintre.

Ettől eltérő szemléletű lehet például egy állami költségvetéshez kapcsolódó kiadás tervezése. Tipikus közismert példa erre a nyugdíjemelés, amelyet az utóbbi évek gyakorlata szerint mindig a várható, és nem az elmúlt év inflációjának mértékében szoktak megadni. Ha pedig az év vége közeledtével kiderül, hogy ez nem volt elég, akkor ugyan korrigálják, de alapvetően mégsem utólag, hanem előre gondolva próbálják a valós értékét megtartani (hogy ez mennyire sikerül, az más kérdés, de az elv az előre gondolkodás).

A két példa között alapvető eltérés, hogy az egyiket szabadpiaci viszonyok, a másikat jogszabályok befolyásolják, ez nagyrészt meg is magyarázza a különbséget. Közös vonás azonban, hogy egyfajta jövedelem (fizetés vagy nyugdíj) a központi eleme.

A helyzet azonban eltérő lehet azoknál a cégeknél, amelyeknél nem, vagy nem feltétlenül a humánerő a nagy költségelem. Egy olyan ipari gyártónál például, amelynek fő költsége valamilyen alapanyag, fő bevétele egy késztermék, a kettő között pedig alacsonyabb hozzáadott értékű munkát végeztet a dolgozóival, nem feltétlenül járható út az árak utólagos inflációs emelése. Ha ugyanis a beszállítók akár már év közben és folyamatosan emelik az alapanyagok árát, vagyis áthártják az inflációs költséget, akkor a termelőnek is árat kell emelnie, szintén akár év közben is, mert nem biztos, hogy ki tudja várni a jövő évet, amikorra a KSH kihozza a végleges adatait.

Az inflációkövető díjkorrekció tehát tipikusan azokra a szabadpiaci körülmények között működő lakossági szolgáltató szektorokra jellemző, amelyekben a díjakat általános szerződési feltételekben (ászf) rögzítik. Ezekbe ugyanis általában beleírják, hogy a szolgáltatónak lehetősége van minden évben a KSH adatok alapján egyszer díjat korrigálni, és ezek a cégek így is készítik az éves üzleti terveiket.

Ilyen jelentősebb szektor az említett távközlés mellett a bankszektor és a biztosítás, de ide tartozna egyébként a közmű- és az ingatlanszektor is, csak utóbbiak Magyarországon a szokásosnál némileg rendhagyóbb módon működnek. A rezsicsökkentés miatt a lakossági közműszolgáltatásoknál a díjakat jogszabályok rögzítik, tehát nem a piac határozza meg az árakat. Ingatlan bérbeadásánál ipari szinten eleve euróban szoktak szerződni a felek (ez eleve bonyolítaná, hogy mihez képest és hogyan kell a díjat korrigálni), a kis magánbérleteknél (albérlet) pedig nem szokás a szerződésbe inflációs korrekciós lehetőséget kikötni, mert ezt általában helyettesíti, hogy amikor a bérbeadó úgy érzi, elinflálódott a bérleti díj, újratárgyalja a bérlővel a feltételeket.

Míg az említett szektorokban tipikusan ászf szabályozza a kérdést, máshol sok esetben nincs a felek között ilyen szerződés, mégis alkalmazzák a díjkorrekciót. Ennek pedig egészen praktikus oka van:

év elején ugyanis sokkal könnyebb áremelést érvényesíteni, ha meg lehet magyarázni azzal, hogy tavaly például 17,6 százalék volt az infláció,

és a cégnek emiatt emelnie kell a béreket, ha talpon akar maradni. Márpedig akkor az árakat is emelnie kell. Hasonló érvelés szabadpiaci viszonyok között év közben sokkal nehezebben áll meg, mint év elején, még akkor is, ha az utóbbi időben sokan kényszerültek évközi egyedi juttatásokra és béremelésekre, hogy az alkalmazottaikat meg tudják tartani.

Kivétel persze itt is van, az olyan erősen szezonális ágazatok, mint például a turizmus általában nem a naptári évhez, hanem a szezonkezdethez igazítja a díjkorrekciókat.

A szolgáltató szektorra inkább a követő, a gyártó cégekre viszont inkább a proaktív magatartás jellemző

– mondja Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

Jó kérdés, hogy amikor 2023-ban vagy 2024 elején a kormány és az elemzők megbecsülték a 2024-re várható áremelkedés mértékét, akkor mennyire vették figyelembe, hogy a szolgáltató szektorból tavasszal egy 15 százalék körüli áremelési hullám indul majd ki. Az utóbbi időszak elemzői kommentárjaiban rendre elő is került ez a tényező, de a jelek szerint csak azért, mert idén a díjkorrekció mértéke a szokásosnál jóval magasabb.

A 2024-es összesített éves várakozásokat ugyanis eddig nem – vagy legalábbis nem nagyon – kellett módosítani.

Hiába magasabbak most a szokásosnál ezek a díjemelések, még így sem mozdítják el érdemben az idei inflációs várakozásokat

– mondja Virovácz Péter az ING Bank szenior elemzője.

Bármennyire is fájnak tehát most lakossági szinten ezek az emelések, váratlannak semmiképpen sem nevezhetőek.

Az áremelést a piaci versenynek kellene mérsékelni, az említett szektorokban azonban ez Magyarországon - a jelek szerint - nem elég éles.

Kevés szereplős piacon, ahol a cégek nagy befolyással rendelkeznek a piac fölött, és az ügyfelek nehezen tudnak szolgáltatót váltani, különösebb kockázatok nélkül bárki meglépheti a díjkorrekció kínálkozó lehetőségét. Az ászf-ek szerint ez nem ad semmilyen jogi alapot a szeződések felmondására. A távközlésben az ügyfelek döntő részét egyébként is hűségnyilatkozat köti, a bankoknál (és részben a biztosítóknál) pedig továbbra is meglehetősen macerás a váltás, ha valaki nem belépő szintű, alapszámlás ügyfél.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFolytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybankÁtlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat 2023 áremelés bank díjkorrekció infláció KSH távközlés Olvasson tovább a kategóriában