Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. december 15. 17:05 Adat, Vállalat

Durván megroppant a magyar építőipar

Októberben az idén másodszor fordult elő, hogy nem csökkent a hazai építőipar termelése. Ez első ránézésre akár bizakodásra is okot adhatna, de ha jobban a folyamatok mögé nézünk, egyértelművé válik, hogy a szektor kilátásai kifejezetten rosszak. A szerződésállomány kétéves mélyponton van, és emberemlékezet óta nem csökkent olyan mértékben, ahogy most.

Mi történt? A statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint, volumenben, ha minimális mértékben is (0,1 százalékkal), de növekedett az építőipar termelése októberben az egy évvel korábbi szinthez képest.

  • A közelmúltban túl sokszor erre nem volt példa: az idén ez mindössze a második bővülést hozó hónap, de másfél éves időtávon is csak a negyedik. Az év első 10 hónapjában összesen 4,2 százalékkal esett a termelés.

Számokban: októberben a teljes építőipari termelés 659,7 milliárd forint volt. Ebből bő 400 milliárd kötődött épületek felhúzásához, míg a maradék 256 milliárd egyéb építmények kivitelezéséhez. Előbbi szegmens kismértékben bővült, utóbbiban azonban ezúttal visszaesést mutattak a KSH adatai.

  • Nem is elsősorban az aktuális adatok lehetnek aggasztóak az iparági szereplők számára, hanem azok, amelyekből a jövőbeli kilátásokra lehet következtetni. A szektor rendelésállománya mennyiségben több mint 30 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
  • Értékben ez ugyan még mindig 2200 milliárd forint feletti összeg, ám a korábbi hónapokhoz képest ez egyáltalán nem számít soknak. Sőt, úgy is a legalacsonyabb érték az elmúlt közel két évben, hogy közben az árak durván 40 százalékkal emelkedtek.

Reakciók: a G7-nek már 2022 végén a kereslet lassulásáról beszéltek ágazati szereplők. Az idén azonban már nem egyszerű lassulásról van szó: egyes szegmensek lényegében földbe álltak.

  • A G7-nek nyilatkozó szakértők szerint az újlakások építése lényegében leállt, míg a lakossági felújítások ugyan valamennyire kitartottak, de a dráguló hitelek, a kevesebb támogatás és a vásárlóerő csökkenése azért itt is éreztette a hatását.
  • Ehhez jött hozzá az uniós pénzek elapadása miatti visszafogottabb állami költés. Végső soron az építőipart így szinte kizárólag az ipari beruházások tartották víz felett. Ebben a szegmensben az idén is volt néhány nagyobb projekt.

Következmények: az építőipar gyengélkedése mostanra továbbgyűrűzött az ellátási láncban az alapanyaggyártók felé, és ez az árakban is egyre erősebben érezteti a hatását. Az ágazati infláció nagyon látványosan zuhant be a történelmi csúcsról, és az épületeknél például az egy évvel ezelőtti 27 százalékkal szemben már csak 7,5 százalékos.

  • Egyes termékeknél pedig a kereslet rohamos esése miatt már csökkennek is az árak. A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség adatai szerint az égetett kerámia tégla- és cseréptermékeknél jellemzően 12-20 százalékos, az EPS alapú hőszigetelő anyagoknál pedig ennél is nagyobb mértékű áresés volt.
  • A kereslet visszaesése egyes termékeknél a 30 százalékot is meghaladta, sőt a tégla- és cseréptermékeknél az 50 százalékot közelítette. Ez, illetve a költségek emelkedése és a kormányzat által bevezetett többletteher is szerepet játszott abban, hogy az ősszel az összes téglagyár leállt az országban.

Mi várható? A kilátások nem csak a rendkívül alacsony szerződésállomány miatt rosszak: az újlakásokra vonatkozó építési engedélyek száma is zuhan. Változást a kamatszint jelentős csökkenése, illetve az állami támogatási programok hozhatnak. A szektor szereplői a CSOK Pluszban és a lakóépület korszerűsítési programban bíznak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb milliós spórolással kecsegtet a kamatplafon csökkentése az új lakáshiteleknélA lakáshiteleknél 7,3, a vállalati hitelek esetében 9,9 százalékra csökken a kamatplafon januártól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyetlen megyét kímélt meg idén a lakásépítési depresszióAz újonnan átadott lakások száma egyedül a községekben nem állt földbe, az építési kedv viszont ott csökkent a legnagyobbat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPert indít az Európai Bizottság az építőipari árukra vonatkozó szabályok miattAz inflációt nem sikerült letörni az unió által kifogásolt építőipari ársapkákkal, kérdés, hogy megkockáztatja-e a pénzbüntetést kormány.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat építőanyag építőipar infláció rendelésállomány Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 22. 10:11 Adat

Így gyűjtött össze 3000 milliárdot kilenc NER-üzletember néhány év alatt

Orbán Viktor egy interjúban pár hete azt mondta, hogy nem csak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futott be nagy karriert. Valóban voltak még legalább heten.

Hajdu Miklós
2025. május 22. 06:08 Adat

Sokkal olcsóbbak a romániai ingatlanok, miért akarnak mégis magyar házakat venni?

A román ingatlanpiac a leginkább megfizethető az egész EU-ban, ám az ország nyugati részén nagyon jelentős áremelkedés zajlott le az utóbbi tíz évben.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 17:15 Élet

A korábban legmegengedőbb kerület vezetné be a hétvégén is fizetős parkolást

Nehezen lehet parkolóhelyet találni a körúton belül és a Városliget környékén is, ezért a polgármester hétvégére is fizetőssé tenné a parkolást.

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.