Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. szeptember 15. 14:45 Vállalat

Az egyik legnagyobb globális szereplő szállna be a magyar állam mellé az 1500 milliárd forintos reptér-üzletbe

Az iparág egyik legjelentősebb szereplője a francia székhelyű Vinci Airports, amely a VSquare oknyomozó portál szerint a magyar kormány partnere lehet a ferihegyi repülőtér megvásárlásában.

  • A jórészt amerikai intézményi befektetők – például a Blackrock – által birtokolt Vinci Csoporthoz tartozó vállalat 2022-ben 65 repülőtér működtetésében vett részt, mint például a London-Gatwick és a belgrádi repülőterek.

Előzmények: másfél hete derült ki, hogy a magyar állam egy szakmai befektetővel együtt megvásárolná a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. Az állam 51 százalékos, partnere – esetlegesen a francia cég – 49 százalékos részesedést szerezhet az üzlet során, amelynek az értékét 1500 milliárd forintra becsülik.

Miért fontos ez? Az üzletnek azért is lehet különös jelentősége, mert a héten ez a második kormányzati szintű francia-magyar együttműködésről szóló hír. A paksi atomerőmű üzemanyag-ellátásával kapcsolatban Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Bernard Fontana, a francia Framatome elnök-vezérigazgatója kötöttek megállapodást hétfőn.

  • A látszólag egyre szorosabbá váló francia-magyar kapcsolatot az is erősíti, hogy Magyarország része az EU-n belül a Franciaország vezette atompárti blokknak, és a szankciós politikában is gyakran feltételeznek nem hivatalos együttműködést Magyarország és Franciaország között. 

Tágabb kontextus: a repülőtereken gyakran több szereplő osztozik, például a már említett London–Gatwick is 50,01 százalékban köthető a Vincihez. A ferihegyi repülőtérnek is három tulajdonosa van, az AviAlliance, a Malton és a Caisse de dépôt et placement du Québec.

  • Korábban is konzorciumban gondolkodott a magyar állam, igaz, a száz százalékos tulajdonszerzés lehetősége is nyitva volt. Két éve még a Mol és a Jellinek Dániel-féle Indotek szállt volna be az állam mellé (Jellinekről írtuk meg nemrég, hogy közel 30 milliárd forint áramlott tőle Orbán családjához, amire magyarázatot egyik fél sem adott).
  • Számos repülőtér-üzemeltető sikeres, globális piaci vállalattá vált, miután a repülőtereket privatizációja megindult az 1980-as évek végén Európában, majd Dél- és Közép-Amerikában, illetve Ázsiában.
  • Ebbe a körbe tartozik a tavalyi évet 2,7 milliárd eurós árbevétellel és 507 millió euró haszonnal záró Vinci Airports is. Összehasonlításképp a piac főszereplője, a Párizs környéki repülőtereket is kezelő Group ADP tavalyi forgalma 4,7 milliárd euró volt, az adózott eredménye pedig 516 millió eurót tett ki.

Mi várható? A Telex értesülése szerint a szakmai befektető menedzsmentjogokat is kap, tehát ők működtetnék a repülőteret. Kerestük a hírrel kapcsolatban a Vinci Airportot, de egyelőre nem válaszoltak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVinné a magyar állam a ferihegyi repteret, eurómilliárdokba kerülhetA magyar állam 51 százalékos részesedést szerezhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt-ben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég nem létező nukleáris üzemanyagot választ a kormány, így az orosz függés tovább marad fenn PaksonAz Energetikai Minisztérium megerősítette, hogy francia céggel dolgozunk együtt a fűtőanyag-ellátáson. Így még négy-öt évig maradhat a Roszatom üzemanyaga.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Budapest Airport francia liszt ferenc nemzetközi repülőtér Vinci Airports Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2023. szeptember 21. 04:34 Vállalat

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 19:41 Közélet, Vállalat

Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra

Sok esetben tisztességtelen volt az autókereskedők eddigi szerződési gyakorlata, amellyel a nehéz gazdasági helyzet ellen próbáltak védekezni.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 09:53 Vállalat, Világ

Kis e-autók gyártásával is méltányos profit mellett tudna versenyezni Kínával az európai járműipar

Európai gyártók is készíthetnének olyan olcsó e-autókat, mint a kínaiak, de egyelőre nem akarnak, és ez végzetes hiba lehet.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 24. 16:03 Adat, Élet

Mire elég, hogy több időt töltünk munkában, mint a nyugat-európaiak?

Hiába dolgoznak egyre többen viszonylag sok időt munkával töltve, ha olyan munkát végeznek, amelynek nem magas a hozzáadott értéke.

Avatar
2023. szeptember 23. 15:43 Élet, Tech

Van megoldás arra, hogy mindenki jól járjon a háztartási napelemekkel

A nyári napenergiás plusztermelés téli eltárolása irreális, ám a hálózatba kötött otthoni akkumulátorok a lakosságnak és az országnak is rengeteg hasznot hozhatnak.

Holtzer Péter
2023. szeptember 23. 04:23 Podcast

Valamit rosszul csinálunk, ha a gyerekek így megutálják a fizikát nyolcadikra

A Z-szak arra lesz képes, hogy a szaktanároknak nem éppen vonzó általános iskolákban is lesz olyan, aki természettudományt képes majd tanítani.