Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. szeptember 5. 18:32 Vállalat

Vinné a magyar állam a ferihegyi repteret, eurómilliárdokba kerülhet

Ismét nekirugaszkodhat a magyar állam a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt. (BA) megvásárlásának. A G7 értesülései szerint kedd délután már a BA alkalmazottjait is tájékoztatták a tranzakcióról.

Mi történt? Információink szerint a magyar állam 51 százalékos részesedést szerezhet a vállalatban, míg a maradék 49 százalék egy szakmai befektetőhöz kerülhet, azaz egy olyan céghez, amelynek más reptérben is van érdekeltsége.

  • A Bloomberg kedd késő délután arról írt, hogy a többségi pakett vevője egy állami vállalat lehet, de a kisebbségi részesedést megszerző partnert a lap forrása sem nevezte meg.

Előzmények: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér eladása nem először merül fel komolyabban. Négy éve Mészáros Lőrincet hozták hírbe a Budapest Airport Zrt-vel, tavalyelőtt pedig az állam, a Mol és Jellinek Dániel alkotta konzorcium vitte volna a céget.

  • A hírek szerint 2021-ben a vételár 4,44 milliárd euró lett volna, ám, ahogy erről akkor részletesen írtunk, ez nagyon erősen felülárazta a társaságot. A kifizetett pénz jó eséllyel soha nem jött volna vissza, de még az optimista forgatókönyvek is több évtizedes megtérülést valószínűsítettek.

Számokban: bár a Budapest Airport Zrt. kifejezetten erős évet zárt tavaly, egy hasonló vételár ezúttal is nagyon hosszú megtérülési időt eredményezne. Különösen, hogy a 2022-es sikerekben egyedi tételeknek is komoly szerepe volt, azaz a számok nem feltétlenül a tényleges üzleti potenciált tükrözik.

  • A vállalat tavaly két masszívan veszteséges év után termelt ismét profitot, méghozzá közel 80 millió eurónyit. A cég azonban az elmúlt 15 évből tízet hiánnyal zárt, összesített adózott eredménye közel negyedmilliárd dollárnyi veszteség volt ebben az időszakban.
  • Ha a tavalyi nyereséggel számolunk, akkor 2021-ben emlegetett vételár 55 év alatt térülne meg, ha a covidot megelőző öt év átlagával kalkulálunk, akkor azonban ugyanennek az időigénye már közel száz év. Ezeknek a számításoknál ráadásul nem vettük figyelembe, hogy a befektetett tőkének is van költsége. Ha ezzel is számolunk, akkor a múltbeli eredményekkel már nem igazán lehet megtérülésről beszélni.
  • Így a cég nyereségének drasztikus növekedésére van szükség, ahhoz, hogy valaha visszajöjjön a befektetés. Az optimista forgatókönyvek 25 milliós utasforgalommal számolnak, amely akár évi negyedmilliárd dolláros profitot is eredményezhetne. Egyrészt azonban egyelőre ettől nagyon messze van a reptér forgalma, másrészt a jelenlegi kamatszint mellett így is hosszú évtizedek alatt térülne csak meg a tranzakció.

Reakciók: a kormány cikkünk megjelenéséig nem jelentette be a tranzakciót. A Budapest Airport Zrt-nél megkeresésünkre mindössze annyit reagáltak, hogy kérdéseinkkel forduljunk a cég tulajdonosaihoz, ha válaszolnak, közöljük. Frissítés: a Budapest Airport többségi tulajdonosa, az AviAlliance megkeresésünkre azt reagálta, hogy nem szeretnék kommentálni az eladásról szóló értesülést. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég 17. havi nyugdíjat is fizethetne a kormány, ha nem venne repteretNem látszik, miért lesz jobb az országnak, ha kiad a reptérért annyi pénzt, amennyiből három évig duplázni lehetne a tanárok fizetését. A megtérülésnél a több évtizedes távlat a kedvező forgatókönyv.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegéri ennyiért megvenni a repteret?A reptér árazása rendkívül magas, de a vállalat finanszírozásának átalakításával és a csoportba tartozó cégekkel is számolva már kedvezőbbek a megtérülési kilátások.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Budapest Airport lehet Mészáros Lőrinc következő célpontjaA repteret üzemeltető céget érő sorozatos politikai bírálatok miatt erősödnek a találgatások azzal kapcsolatban, hogy Mészáros Lőrinc szemet vetett Ferihegyre. De az azért elég nagy falat lenne, több százmilliárdot ér.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Budapest Airport liszt ferenc nemzetközi repülőtér reptér Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2023. szeptember 21. 04:34 Vállalat

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 19:41 Közélet, Vállalat

Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra

Sok esetben tisztességtelen volt az autókereskedők eddigi szerződési gyakorlata, amellyel a nehéz gazdasági helyzet ellen próbáltak védekezni.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 09:53 Vállalat, Világ

Kis e-autók gyártásával is méltányos profit mellett tudna versenyezni Kínával az európai járműipar

Európai gyártók is készíthetnének olyan olcsó e-autókat, mint a kínaiak, de egyelőre nem akarnak, és ez végzetes hiba lehet.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 24. 16:03 Adat, Élet

Mire elég, hogy több időt töltünk munkában, mint a nyugat-európaiak?

Hiába dolgoznak egyre többen viszonylag sok időt munkával töltve, ha olyan munkát végeznek, amelynek nem magas a hozzáadott értéke.

Avatar
2023. szeptember 23. 15:43 Élet, Tech

Van megoldás arra, hogy mindenki jól járjon a háztartási napelemekkel

A nyári napenergiás plusztermelés téli eltárolása irreális, ám a hálózatba kötött otthoni akkumulátorok a lakosságnak és az országnak is rengeteg hasznot hozhatnak.

Holtzer Péter
2023. szeptember 23. 04:23 Podcast

Valamit rosszul csinálunk, ha a gyerekek így megutálják a fizikát nyolcadikra

A Z-szak arra lesz képes, hogy a szaktanároknak nem éppen vonzó általános iskolákban is lesz olyan, aki természettudományt képes majd tanítani.