Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. május 30. 15:36 Vállalat

Egy eldugott táblázat tökéletesen megmutatja, hogyan gazdagszik a NER-elit

Két éve még a teljes, 53 milliárd forintos árbevétele az államtól jött a Magyar Építő Zrt.-nek, 2023-ban azonban már csak 95 százalék volt a közbeszerzések aránya a kormányközeli vállalatnál. A durván 2,5 milliárdos piaci bevétel jelentős előrelépés, némi szépséghiba, hogy a saját tulajdonosainak épített a cég.

Mi történt? Ismét rendkívül eredményes évet zárt a Magyar Építő, amely már az előző néhány esztendőben is az ország legnagyobb bevételű és nyereségű építőipari vállalatai közé tartozott.

  • A társaság fő tulajdonosai egyértelműen kormányközeli vállalkozók: köztük van a Szeivolt család, amelynek tagjai részt vettek Orbán Viktor lányának esküvőjén, és Paár Attila is, akinek cége megvette a miniszterelnök vejének közbeszerzéseken hizlalt közvilágítási vállalatát.

Számokban: A Magyar Építő 2022-ben 50,8 milliárd forintos árbevételt ért el. Ez némileg elmarad az egy évvel korábbi 53 milliárdtól, de a tulajdonosokat vigasztalhatta, hogy a cég nyeresége így is nőtt, és így minden korábbinál nagyobb, 5,5 milliárd forintos osztalékot vehettek ki a társaságból.

  • A cég adózott profitja közel 7,7 milliárd forint volt, ami azt jelenti, hogy a bevétel 15 százaléka nyereség soron is megmaradt. Ez rendkívül magas arány: az elmúlt években az átlag még a legnagyobb építőipari cégeknél is csak a fele-harmada volt ennek.

Miért érdekes ez? A Magyar Építőről eddig is tudni lehetett, hogy kormányközeli cégként jellemzően állami megrendelésekből él. Sok más projekt mellett dolgoztak az atlétikai stadionon, a Néprajzi Múzeumon, a Magyar Zene Házán és a Nyugati pályaudvaron is.

  • Bekerültek például 2018 és 2020 között a tíz legtöbb közbeszerzést elnyerő cég közé. A Transparency International adatai szerint 120 milliárd forint értékben kaptak állami megbízásokat. Ez önmagában sokat elárul az üzleti modellről, pontosan azonban nem lehetett tudni, mennyi piaci és mennyi állami megbízása van a cégnek.
  • Most azonban kiderült, hogy a vállalat lényegében teljes egészében állami megbízásokból él. A társaság beszámolójában szerényen megbújik egy táblázat, amely szerint 2021-ben száz, 2022-ben pedig közel 95 százalék volt a bevételükből a közbeszerzések aránya.
  • Ez is csak látszólagos előrelépés: a piaci bevétel ugyanis egy olyan balatoni lakópark-projektből származott, amelynek a beruházói a Magyar Építő tulajdonosai. Tehát a vállalat saját tulajdonosainak dolgozott.

Felülnézet: A Magyar Építő példája azért fontos, mert szinte a teljes kormányközeli építőipar hasonló elven működik. Ezek a vállalatok szinte (vagy ahogy itt is, nem csak szinte) teljes egészében állami megbízásokból élnek, ráadásul az esetek nagy részében a munkát nem is maguk végzik el, hanem továbbpasszolják alvállalkozóknak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRekordnyereségű cég példázza, hogyan működik a kormányközeli építőipar MagyarországonAkárcsak a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV, a napokban átadott Néprajzi Múzeum másik kivitelezője, a Magyar Építő Zrt. is rekordévet zárt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHuszonhat munkással kaszált 3,6 milliárdot az állami megbízásokkal kitömött építőcégÁrbevételét megduplázta, nyereségét pedig megháromszorozta tavaly a 190 milliárdból épülő Puskás Stadion kivitelezésén is dolgozó Magyar Építő Zrt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTaláltunk 117 milliárd forintnyi extraprofitot ott, ahová a kormány nem akar nézniNagyon látványos, hogy mennyivel több nyereséget érnek el az építőiparban a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló nagyvállalkozók cégei.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak akkor nem veszi el az extraprofitot a kormány, ha baráti kezekbe kerülAz építőipart minden jel szerint azért nem sarcolja a kormányzat a megugró nyereség ellenére sem, mert ezzel NER-es vállalkozók zsebéből venné ki a legtöbb pénzt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRejtély, kihez került a Felcsút-szponzor építőipari cég közel 9 milliárd forintjaHatalmas nyereségéből hatalmas profitot fizetett a Soltút Kft., a pénz nagy része azonban néhány cégjogi ügylet eredményeként lényegében akárkihez kerülhetett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat állami beruházások atlétikai stadion építőipar közbeszerzés Magyar Építő Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2023. szeptember 21. 04:34 Vállalat

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 19:41 Közélet, Vállalat

Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra

Sok esetben tisztességtelen volt az autókereskedők eddigi szerződési gyakorlata, amellyel a nehéz gazdasági helyzet ellen próbáltak védekezni.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 09:53 Vállalat, Világ

Kis e-autók gyártásával is méltányos profit mellett tudna versenyezni Kínával az európai járműipar

Európai gyártók is készíthetnének olyan olcsó e-autókat, mint a kínaiak, de egyelőre nem akarnak, és ez végzetes hiba lehet.

Fontos

Bucsky Péter
2023. szeptember 22. 04:34 Közélet

Szinte csak a sztrádákra jutott abból a 2000 milliárdból, amit útépítésre költött a kormány

Tíz év alatt autópályákra és elkerülő utakra költötték el a 2150 milliárdos költség 80 százalékát, felújításra és mellékutakra alig jutott forrás.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 18:30 Közélet, Pénz

Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje

A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

Az örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa a napokban megpecsételődött.