A globális textilipar máig töretlen növekedése már az 1970-es években elkezdődött, és 2000 után csak tovább gyorsult a fast fashion^*A fast fashion angol kifejezés azt írja le, hogy a korábbi, évszakokhoz kötött kollekciókat a folyamatosan, akár néhány hetente, azaz gyorsan cserélődő kínálat váltotta le, rendkívül alacsony árakkal és alacsony minőségű termékekkel. üzletláncok terjedésével. Az ezredforduló után, másfél évtized alatt, 2015-re már a duplájára nőtt az iparág mérete. Európában 1996 óta 40 százalékkal nőtt az egy főre számított, évente vásárolt ruha mennyisége. Ezzel együtt két nagyon fontos változást hozott a fast fashion rohamos terjedése: töredékére rövidült egy-egy – korábban évekig hordott – ruhadarab életciklusa, és a rövidebb használati idővel együtt csökkent a minőség, ami magával hozta az árak világszintű csökkenését. Látszólag mindenki jól járt, a vásárlók több és divatosabb ruhát vehettek olcsóbban, és nőtt a teljes iparág is.

Pusztítóan divatos darabok

Egy sima pamutpóló elkészítéséhez 2700 liter vizet használnak fel, ami nagyjából megegyezik egy felnőtt ember 2,5 éves ivóvízfogyasztásával. Ezek után nem meglepő, hogy a világ szennyvízkibocsátásának ötödéért is a textilipar a felelős. Ez csak a nyersanyag-felhasználási oldala a textiliparnak, amelynek sok ledolgozni valója van az etikus foglalkoztatás, megfelelő bérezés és munkakörülmények biztosítása terén is, főleg az ázsiai országokban, de akár Európában és pár éve itthon is. Ezek a problémák már a fast fashion modellek megjelenése előtt is égetőek voltak.

A fast fashion üzleti modell elterejedésével viszont a textilipar vált az egyik legnagyobb szennyezővé. Becslések szerint a cipőgyártással együtt a textilipar felelős a globális szén-dioxid-kibocsátás 10 százalékáért – ezt több mint a nemzetközi légi- és hajóközlekedés együttes kibocsátása. Kevesen tudják, hogy a vizekbe, folyókba és a levegőbe kerülő, rendkívül káros mikroműanyagok egyik fő forrása nem a szemetelés, hanem egyszerűen a műszálas ruhák rendszeres mosása. Évente 0,5 millió tonna mikroműanyag jut így a tengerekbe a mosásból, ami az összes mikroműanyag-szemét több mint harmada.

Divatbemutató a New York-i divathéten. Forrás: AFP /Europress

Miért nem hasznosítják újra?

A mesterségesen felpörgetett fogyasztás hozadéka az egyre több ruhaszemét. Egy európai lakos évente átlagosan 15 kilogramm textilhulladékot termel, amelynek 85 százaléka ruha és háztartási textiláru. Az Amundi Asset Management körforgásos gazdasággal foglalkozó tanulmánya szerint az újonnan vásárolt ruhák felét egy éven belül kidobják.

Elgondolkodtató, hogy ma a ruháknak miért csupán egy (!) százalékát hasznosítják újra anyagában, azaz úgy, hogy új ruha készül belőle. Ez különösen úgy megdöbbentő arány, ha az átlagfogyasztó által sokkal szennyezőbbnek gondolt autóipart nézzük: a kiöregedett személygépjárművek után ma már alig keletkezik hulladék Európában, a régi autók tömegének 85-90 százalékát valamilyen módon újrahasznosítják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz elektromos autókig jól állt az autóipar a körforgásos gazdasággalA kiöregedett személygépjárművek után ma már alig keletkezik hulladék Európában, a régi autók tömegének 85-90 százalékát valamilyen módon újrahasznosítják. A rohamtempóban terjedő elektromos autók azonban új kihívások elé állítják a gyártókat, különösen az akkumulátorok növekvő nyersanyagfelhasználása miatt.

A textilipari alapanyag-körforgás aktuális kihívásait szemlélteti a lenti ábra, amelyet az Amundi Asset Management tanulmányában találtunk.

Forrás: Amundi Asset Management

Ahogy az ábrán látszik, a ruhák újrahasznosításakor a legtöbb anyagot (12%) értékcsökkentő módon (angolul downcycling) hasznosítják, például szigetelőanyagként és törlőrongyként, vagy matracokat tömnek meg velük. Ezzel, bár hosszabb lesz az anyagok életciklusa, nehezebbé válik az alapanyagként történő újrahasznosítás. Bár a textilek nagy részét – Németországban már 75 százalékát – elkülönítve gyűjtik, a feldolgozó infrastruktúra hiánya miatt ezek nagyrészt hulladéklerakóba kerülnek, vagy elégetik őket. Így az új ruhák 97 százalékban új alapanyagokból készülnek – és ezek több mint kétharmada lerakókban fejezi be életciklusát.

A fejlett országokban összegyűjtött ruhák egy részét használt ruhaként hasznosítják újra. Ezeknek az adományboltokban leadott ruháknak java része – esetleg a számos magyarországi használtruha-bolt egyikében tett kitérő után – a fejlődő országokban, különösen Afrikában köt ki. Itt pedig ugyancsak nem adottak az újrahasznosítás feltételei, így a probléma nem szűnt meg, csak exportáltuk – hívja fel a figyelmet a Greenpeace tanulmánya.

A ruha rossz hulladék

Nem mindegy az sem, hogy milyen anyag kerül a hulladéklerakókba. Amíg a ruhák természetes anyagokból készültek, hulladékká válásuk nem okozott környezeti kockázatokat. Mára azonban a ruhák alapanyagának 62 százaléka műanyag. A növényi alapanyagból – alapvetően gyapotból – készült pamut már csak 30 százalékot tesz ki, míg a gyapjú és a selyem állati forrásként 2 százalékot. A cellulózt is használják alapanyagként, de ebből biológiai úton már nem hasznosítható műanyagok készülnek.

A második legfontosabb ruhaipari alapanyag, a gyapot használatának növelése sem lehet jó irány, mert termesztéséhez rengeteg vízre van szükség. Az Aral-tó kiszáradásához is a túlzott gyapotöntözés járult hozzá. A gyapot termesztéséhez rengeteg vegyszert is használnak, az összes növényvédőszer mintegy hat százalékát. 

Egyértelmű, hogy a ruhaipar jelenlegi formájában nem fenntartható.

Szerencsére intenzív kutatás-fejlesztési tevékenység folyik a ruhák nagy részében megtalálható poliészter kinyerése érdekében. Becslések szerint, ha ez és más fejlesztések kereskedelmi szintre jutnak, akkor akár 70 százalékra is növelni lehetne a ruhák anyagában történő újrahasznosítását, ezzel pedig a textiliparban is egy lépéssel közelebb kerülnénk a növekedést a nyersanyag-felhasználástól leválasztó gazdasági modellhez, a körforgásos gazdasághoz.

Egyre menőbb a fenntarthatóság

A márkák is egymás után jönnek ki az egyre komolyabban vehető vállalásokkal és gyakorlatokkal a fenntarthatóbb működésre való átállásra.

A divatiparban a német Adidas az egyik környezettudatosabb márka. A cégnek világos stratégiája van a körforgásos gazdaságra vonatkozóan. Az újrahasznosítható poliészter műanyagok felhasználásával szeretnék elérni, hogy ne legyen szükség új alapanyagra: ezzel 2020 végére addig jutottak, hogy 60 százalékban újrahasznosított alapanyagot használtak. A használt ruháik és cipőik visszagyűjtését is próbálják ösztönözni. Bár számos márka működtet visszagyűjtési rendszert, ezeknek sokszor csak a marketingszerepe fontos, ellenben az Adidasnál csak azt gyűjtik vissza, amit fel is tudnak használni.

Friss hír, hogy az – egyébként az organikus pamuttal is az elsők között piacra lépő – Patagonia túraruházat- és felszerelésgyártó cég tulajdonosa a nagyjából 3 milliárd dollár értékűre becsült vállalatot egy erre a célra létrehozott vagyonkezelőre és nonprofit szervezetre ruházta át. A 83 éves tulajdonos így látta biztosítva, hogy a teljes nyereséget – nagyjából évi 100 millió dollárt – az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és a beépítetlen területek védelmére fordítsák.

Nem csak globális nagyvállalatok tehetnek sokat a körforgásos gazdaságért: a szegedi dressa.hu ruházati webáruház 2014 óta működteti a zokni csereprogramot. Három magyar vállalkozás segítségével a használt zoknikból szigetelőanyag készül a bútoripar számára, valamint geotextília utak építéséhez. Eddig csaknem 1,2 millió pár zoknit küldtek be nekik, amivel 23 tonna alapanyagot hasznosítottak újra. 

EU: a fast fashion kiment a divatból

Egyéni szinten a legkézenfekvőbb az lenne, ha egyszerűen kevesebb ruhát vásárolnánk – ez egyébként a körforgásos gazdaság angol 3R-jéből^*reduce, reuse, recycle: csökkentés, újrahasználat, újrahasznosítás az elsőnek, a reduce-nak, a csökkentésnek felel meg. A britek és németek harmada ugyanis szinte minden nap vásárol egy újabb ruhát.

A céges vállalások, példamutató próbálkozások és a vásárlói odafigyelés mellett rendkívül fontos, hogy a szabályozói előírások is a „jó útra” tereljék a textilipari cégeket. 

Az EU ebben tett egy nagy lépést előre az idén márciusban bemutatott textilipari fenntarthatósági stratégiájával, amelyben leszögezi, hogy a fast fashion kiment a divatból, és nagyon konkrétan fogalmazza meg a célokat és az iparág szereplőinek teendőit. A fő cél, hogy 2030-ig az összes, az EU piacán forgalomba hozott textiltermék tartós, javítható és újrahasznosítható legyen, a lehető legnagyobb mértékben újrahasznosított anyagokból készüljön, mentes legyen a veszélyes anyagoktól, és a szociális jogok és a környezet tiszteletben tartása mellett állítsák elő. 

Ehhez számos egyéb intézkedés mellett egy olyan címkézést is bevezetnek, amely az adott ruhadarab „digitális útleveleként” az importtermékeknél is biztosítani tudja, hogy beazonosítható legyen, milyen alapanyagokból készült az adott termék, milyen környezeti hatás mellett. Ez a módszer hasonló az élelmiszereken több tagállamban már működő tápanyagjelölési módszerhez^*A nutri-score rendszerben különböző színű A-B-C-D-E betűkkel jelölik az adott termék tápanyagértékét, amiben nyolc értéket, például a só-, a cukor-, rost- vagy éppen a proteintartalmat nézik.. A környezettudatos tervezés – ecodesign – más területen sikerrel alkalmazott elveit a textilgyártásban is normává tennék, és ökocímkét kaphatnának a megadott követelményeket teljesítő ruhák is, egyebek mellett a háztartási papíráruk, kézfertőtlenítők, egyes kozmetikai termékek, valamint kül-és beltéri festékek mellett.

Visszatérő modellek

Biztató, hogy a vásárlói, gyártói és szabályzói oldal mind megtette a maga első lépéseit a körforgásos gazdaság felé vezető, a divatipar számára szemmel láthatóan rögös úton. Az Amundi szakértői szerint a fenntarthatóságra koncentráló üzleti modellek nélkül nem lehet megújítani a divatipart. A ruhadarabok életciklusának növelése, tartósabb darabok hosszabb használata, a termékek hosszabb ideig tartó használatára, csere helyett a javíttatás, a másodlagos – használt ruha – piacok fejlesztése mind lehetőségek a meglévő divatipari szereplők és startupok számára is. A hagyományos és fast fashion üzleti modellekkel szemben a fenntartható divat profitképlete egyelőre nem versenyképes. A járulékos költségekkel egyelőre nem kell számolniuk a mamut szereplőknek, így nehéz változást elérni.

A recesszió várhatóan lassítani fogja a divatipart is. Fogyasztói oldalon kikényszeríti a ruhák hosszabb használati idejét, fellendíti a használt termékek piacait, és a javításra szakosodott szolgáltatóknak is több munkát ad. Többszörösen megéri javíttatni, és használtat venni. A megőrzés és hosszabb idejű használat nemcsak a fenntarthatóságot támogató praktikus hozzáállás, de egyben észszerű megoldás is akkor, amikor folyamatosan inflálódik az elkölthető jövedelem.

A ruhák javíttatásának költsége töredéke egy-egy új ruhadarabnak. Az újonnan vásárolt ruhák árába, ne felejtsük el, már bele van kalkulálva a boltok polcairól vagy raktárakból egyenesen a szeméttelepre kerülő eladatlan ruhák értelmetlenül magas költsége is. A divat folyamatosan nyúl vissza korábbi a korábbi korszakokhoz. Most éppen a hetvenes -nyolcvanas évek divatja éli a reneszánszát. A fiatalok körében egyre népszerűbbek a kreatív kiegészítőkkel hordott „öreg” ruhák, és zömmel ők alkotják azt a fogyasztói réteget is, amin belül egyre nagyobb a tudatos fogyasztók aránya.

A cikk megjelenését az Amundi Asset Management támogatta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRengeteg műanyag van a ruhádban, amit borzasztó nehéz újrahasznosítaniMíg a PET-palackok és a papír újrahasznosítása technológiailag már régóta megoldott művelet, a textileké még mindig nem az.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkItt az idő felhagyni a kényszeres ruhavásárlássalA fast fashion olcsóságának nehéz ellenállni, azonban az impulzusvásárlásra felépített modellnek az olajiparhoz hasonlítható pusztító hatása van az élővilágra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Támogatói tartalom Vállalat amundi divatipar körforgásos gazdaság ruhaipar textil Olvasson tovább a kategóriában