Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. augusztus 21. 16:24 Vállalat

Közel 50 céggel bővült a Mészáros-csoport, de van még egy vállalat, amelyik több embernek ad munkát

Az egy évvel ezelőtti 295 céggel szemben már több mint 340 vállalatot ölel fel Mészáros Lőrinc cégcsoportja. A felcsúti milliárdos érdekeltségei azonban még mindig nem a legnagyobb foglalkoztatók az országban. A Magyar Posta a létszám folyamatos csökkenése ellenére továbbra is tartja első helyét ezen a listán.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Mészáros-csoport hamarosan a legnagyobb magyar céget is lehagyhatja létszámbanTavaly még bő ötezer emberrel többet foglalkoztatott a Magyar Posta, mint a Mészáros-csoport, mostanra azonban ez a különbség sokat csökkent.

Pedig már tavaly úgy tűnt, hogy a Mészáros-csoport akár egy éven belül is előzhet, és a legnagyobb hazai foglalkoztatóvá válhat. A milliárdos birodalma folyamatosan nőtt, miközben a postánál dolgozók száma évente nagyjából ezer fővel csökkent. Ezért is kérdeztük meg ismét a Mészáros-csoportot, hogy összesen mennyi céget fognak össze, és ezeknél hány ember dolgozik.

A válaszból az derült ki, hogy a csoporthoz tartozó vállalatok száma jelentősen nőtt az elmúlt durván egy évben. Jelenleg 343 társaságot tömörít a birodalom, azaz bő egy év alatt 48 vállalattal bővültek. Ennek ellenére az alkalmazotti létszám nem emelkedett érdemben: akárcsak tavaly, most is valamivel több mint 25 ezer ember dolgozik a csoport valamely cégének.

Pedig az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb vállalataiknál is inkább stagnálás vagy egyenesen bővülés volt jellemző. A Mészáros-érdekeltségek közül a Magyar Bankholdingnál dolgoznak a legtöbben, kerekítve 12 ezren, nagyjából annyian, mint egy esztendővel ezelőtt is. Szintén nagy foglalkoztató a Gallicoop és a Tigáz, amelyeknél éves összevetésben minimális visszaesés volt. A Hunguest Hotels viszont jelentősen bővített tavaly óta. A szállodaláncnál a járvány idején rengeteg embert elküldtek, tavaly nyáron azonban elkezdték ismét növelni a létszámot, így a társaságnál nagyjából 200 emberrel dolgozik több most, mint egy éve.

A Mészáros csoport létszámbővülésének lassulásával egy időben a Magyar Posta zsugorodása is visszafogottabb lett. Az állami vállalatnál júniusban 26688-an dolgoztak, ami alig 900 fővel marad el a 2020-as átlagtól (a 2021-es átlagot pedig kissé meg is haladja). Ez ráadásul csak maga a Magyar Posta Zrt., a csoport egyéb érdekeltségei még 1000-1200 főt foglalkoztathatnak.

Így a Mészáros-csoport továbbra is a második legnagyobb foglalkoztató az országban. Ezzel egyébként olyan cégeket előz meg, mint a MÁV, a Volánbusz, a Spar, az Audi Hungaria vagy éppen az OTP.

Múlt héten írtunk róla, hogy a listára a közelmúltban a Mészáros-csoport mellett egy másik erősen kormányközeli vállalat is felkerült. Az alapvetően takarítással foglalkozó B+N Referencia Zrt. tíz év alatt hatszorosára növelte alkalmazottai számát, és ezzel megelőzte például az Auchan Magyarország Kft-t is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz ország egyik legnagyobb foglalkoztatója lett a kormányközeli takarítócégA jelek szerint nem csak a legnagyobb foglalkoztatók egyike a B+N Zrt, de az egyik legnagyobb árbevételű, és nyereségű cég is az országban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat foglalkoztatott Magyar Posta Mészáros Lőrinc Mészáros-csoport Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.