Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. augusztus 17. 08:59 Vállalat

Az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója lett a kormányközeli takarítócég

Egyetlen év alatt közel 1600 fővel növelte alkalmazottai számát az elsősorban takarítási tevékenységre koncentráló B+N Referencia Zrt. A közbeszerzéseken taroló, kormányközeli cég ezzel az ország egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált: alig egy tucatnyi olyan vállalat van, amely náluk is több embernek ad munkát.

A B+N Zrt. alkalmazotti létszámának rohamos növekedése korántsem új jelenség, évek óta tart. A társaság tíz évvel ezelőtt még csak nagyjából ezer embernek adott munkát, most júniusban viszont már közel hétezret foglalkoztattak.

Ráadásul ez csak magának a B+N Referencia Zrt-nek a létszáma. A cégnek több hazai leányvállalat is van, amelyek közül néhánynál szintén sokan dolgoznak. A júniusi adatok szerint a teljes hazai létszám már a 7600 főt közelítette. Emellett a csoport néhány éve külföldi terjeszkedésbe kezdett, így már a határokon túl is szép számmal vannak alkalmazottaik: honlapjuk szerint összesen közel 20 ezer embernek adnak munkát.

A vállalat jelentős részben állami megrendelésekből él. A társaságról tavaly ősszel írtunk hosszabb cikket, bemutatva, hogyan nyertek el egyetlen év alatt közel 500 milliárd forint értékben különböző közbeszerzéseket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA takarítócég, amely egy év alatt közel 480 milliárd forintnyi állami megrendelést kapottA B+N Kft-hez képest még a kormány házi autópályaépítője sincs sehol. A cég már rég nemcsak takarít, hanem karbantart, szerel, rágcsálót is irt.

A cég üzleti fejlődése már a korábbi években is töretlen volt, de ez a hatalmas állami megrendelés-dömping újabb lökést adott a vállalatnak. Arról azonban nincs teljesen tiszta képünk, hogy pontosan mekkorát, a B+N Zrt. ugyanis különböző okokból még nem adta le a 2021-es évről szóló beszámolóját.

Ez bármely más cégnél is gond lenne, az éves jelentés benyújtásának határideje ugyanis május vége, a B+N-nél azonban különösen problémás. A cég ugyanis a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjába is bekerült, így a jegybank, illetve a Budapesti Értéktőzsde felé is jelentési kötelezettségük van. Utóbbi épp a napokban szabott ki félmillió forintos büntetést (pdf) a vállalatra a késés miatt.

Más kérdés, hogy a bírság szinte biztosan nem fogja megroppantani a céget. A B+N Zrt, ugyanis a 2010-es évek fordulójára jellemző évi 1,5-2 milliárdos árbevételét és néhány tízmilliós adózott nyereségét már 2020-ban is nagyjából negyvenszeresére növelte, az előzetes adatok szerint pedig tavaly még innen is hatalmasat sikerült ugrani.

Utóbbit onnan lehet tudni, hogy bár a cég hivatalosan még nem tette közzé 2021-es számait, a Bisnode rendszerében azonban szerepelnek adatok a vállalat előző üzleti évéről. A céginformációs vállalattól azt az információt kaptuk, hogy ezek az előzetes beszámolóból származnak. Mindenesetre az adatbázisban elérhető számok alapján a B+N Referencia Zrt. tavaly már közel 123 milliárd forintos árbevételt és 18,6 milliárdos adózott nyereséget ért el.

A vállalatot kérdeztük arról, hogy valósak-e ezek az adatok, és arról is, miért nem adták le még a hivatalos beszámolót, cikkünk megjelenésééig azonban nem érkezett válasz. A cég egyébként június elején a coviddal, és egy új típusú beszámolóra történő áttéréssel magyarázta a csúszást (pdf). Akkor azt írták, hogy a társaság „2021. évi egyedi beszámolója várhatóan 2022. június 30-ig, illetve a konszolidált beszámolója várhatóan 2022. július 31-ig kerül közzétételre”.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat B+N közbeszerzés takarítás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. február 17. 13:32 Pénz, Vállalat

Féláron eladó a milliárdos állami támogatás után bedőlt kisvárdai csigafeldolgozó

Az üzemet 2019-ben adták át, de egy percig sem működött nyereségesen, két évvel később bedőlt, és azóta is eladhatatlan.

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Torontáli Zoltán
2025. február 14. 06:09 Közélet, Vállalat

A szétadóztatott magyar webáruházak nem bírják a nemzetközi versenyt

Miért tud egy cseh, román vagy lengyel kereskedő jobb feltételekkel Magyarországra szállítani, mint egy magyar? Miért nem fordítva következett ez be?

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. február 18. 09:37 Világ

Zelenszkij Merzre vár, Orbán viszont az AfD-re

Ukrajnának jól jönne a CDU/CSU győzelme a közelgő német választásokon, a magyar kormány viszont az amerikaihoz hasonlóan az AfD-re teszi tétjeit.

Stubnya Bence
2025. február 17. 06:07 Adat, Pénz

Harmadával élnek nálunk jobban a csehek és a lengyelek, ha benzinben számolunk

A kormány divatba hozta az üzemanyagárak régiós összehasonlítását, ezért megnéztük, hol mennyit lehet tankolni az átlagjövedelemből.

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.