Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. június 16. 09:07 Vállalat

Napelemes rendszereivel pár év alatt nőtte ki magát globális szereplővé egy osztrák családi vállalakozás

Harminc évvel ezelőtt az elektronikai iparban dolgozó kisebb családi vállalkozások közül kevesen gondolták azt, hogy eljött az idő egy új üzletág elindítására. Az osztrák Fronius azonban épp ezt tette, invertereket is elkezdett gyártani.

Az inverter a mai fő hétköznapi szóhasználat szerint azt a berendezést takarja, amely lakossági felhasználóknál általában akkora, mint egy légkondicionáló külső egysége, és az a fő feladata, hogy a háztetőre telepített napelemek által termelt egyenáramot váltakozó árammá alakítja, illetve vezérli, hogy ez az áram mikor hova kerüljön.

Annak ellenére, hogy a Fronius 1992-ben még évente csak 50 invertert tudott eladni, belevágott az üzletbe. Ma ennek a réspiacnak az egyik globális méretben is meghatározó szereplője, az elmúlt évben már nem 50, hanem több mint 500 ezer berendezést adott el világszerte. A márka egyébként a magyar napelemes piacon is jól ismert, az egyik leggyakrabban vásárolt eszköznek számít.

A Fronius egészen sokáig egy nem túl jelentős osztrák kisvállalat volt, a céget Günter Fronius 1945-ben alapította a feleségével, és kezdetben csak az volt az egyedisége, hogy elemeket töltő berendezésekkel is foglalkozott. A hatvanas években specializálta magát a hegesztésnél használt eszközökre, és miután Günter Fronius a cég vezetésétől 1980-ban visszavonult, gyermekei már a nemzetközi terjeszkedést is elkezdték. A Froniust ma az alapító unokája, Elisabeth Engelbrechtsmüller-Strauß vezeti.

A cég már 6100 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, és bár bevételének fele még mindig az ipari hegesztés üzletágából származik, a növekedés motorja most már egyértelműen a napelemes rendszerek piaca. Ehhez azonban nagyon kitartónak kellett lenni, mert az 1992-es indulás után ez a szegmens nagyon sokáig csak vitte a pénzt, és a vállalat igazi mostohagyerekének számított.

Ahogy az osztrák lapok beszámoltak róla, a Fronius a központi gyártótelepét éppen most bővíti jelentősen, az új üzemekbe augusztusig költözik be, és 2000 alkalmazottat kell felvennie. Éves árbevétele elérte az egymilliárd eurót, és ennek fele már a napelemes piacról jön. Ahogy a cég marketingigazgatója mondta, hozzá vannak szokva a gyors növekedéshez, de ami az utóbbi pár évben megy a napelemes üzletágban, azt még ők sem látták előre. A fosszilis energiaforrások megújulókra cserélése és az orosz-ukrán háború miatti energetikai bizonytalanság következtében a kereslet minden korábbi várakozást felülmúl.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJön a napelemes rendszer, amelyet bárki összerakhat otthon, és engedélyeztetni sem kellFelcsíptetik az erkélykorlátra, bedugják a konnektorba, és azonnal nyomja az áramot például a hűtőnek vagy a villanybojlernek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogy lehet egy isten háta mögötti német kisvárosban világrekord magas a GDP?Ahol több a családi tulajdonú közepes méretű vállalat, ott kisebb a munkanélküliség, nagyobb a GDP-növekedés, és kevésbé akarnak elvándorolni a fiatalok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA német gazdaság olyan válságálló gerincre épül, ami nálunk alig vanAz ipari termelés gyengélkedik, de a német ipar gerincét adó kkv-k pénzügyileg stabilak és nyereségesek maradtak a járvány alatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Fronius inverter megújuló energia mittelstand napelem Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. április 19. 11:55 Vállalat

Még ott is papíroznak, ahol ma már az Excel is kevés

Attól még emberközpotúak maradhatnak a kisvállalatok, hogy adat-alapon vezetik a céget.

Jandó Zoltán
2025. április 16. 14:17 Közélet, Vállalat

Az UEFA-n kívül senki nem hiszi el Mészáros Lőrincnek, hogy eladta a focicsapatát

Ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné a saját szabályait, akkor nem csak az Eszék, de a Felcsút is bajba kerülhetne. De úgy tűnik, nem veszi.

Jandó Zoltán
2025. április 15. 08:17 Vállalat

Hétszázmilliót követel a NAV a Mészáros Lőrinc esküvőjét és akadémiáját védő cégtől

Tucatnyi Mészáros-cégnek dolgozott az Eurovéd Security Zrt., amelytől 700 millió forintot vár az adóhatóság.

Fontos

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.