Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. január 12. 10:42 Vállalat

Dübörög az üzlet, 200 új boltot nyit a Rossmann

Jó évet zárt tavaly a Magyarországon több mint 230 üzlettel jelen lévő Rossmann, a német drogérialánc csoportszinten 8,1 százalékkal 11,1 milliárd euróra növelte árbevételét. A cég közleménye szerint ilyen gyorsan utoljára abban az évben nőtt, amikor 2012-ben csődbe ment egyik legfontosabb riválisa, a Schlecker.

Az egyes piacai közül csak Németországra közölt adatot a vállalat, ott 8,2 százalékkal 7,9 milliárd euróra nőtt a forgalom. A többi piacán (Spanyol-, Lengyel-, Cseh- és Magyarország, Albánia, Koszovó és Törökország) a növekedés 7,8 százalék volt, így az árbevétel 3,2 milliárd eurót tett ki.

A drogérialánc első alkalommal lépett kizárólag digitális formában egy új piacra, Dániában. Az online értékesítésről azt írták, hogy két számjegyű mértékben nőtt 2021-ben, az utóbbi két évben pedig majdnem megduplázódott. Ahogy a Welt emlékeztet, erről az alapító Dirk Rossmann – aki ősszel vonult vissza a vállalatvezetéstől – tavaly tavasszal azt mondta a német hírügynökségnek, hogy az internetes értékesítésük továbbra is veszteséges, de csak kis mértékben, és folytatják ennek a tevékenységnek a bővítését.

A vállalat az eredményességéről nem tett közzé információt, és mivel magánkézben van, erre nincs is kötelezettsége. Arról viszont beszámolt, hogy az idei üzleti évben 230 millió eurót szán beruházásokra, amelyek keretében 200 új üzletet nyit, ebből 70-et Németországban. Nem lenne meglepő, ha idehaza is újabb boltokat nyitna, hiszen tavaly 18 üzlettel bővült az itteni hálózata.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nagy drogériák is elkezdték csomagolás nélkül árulni a sampont és a tusfürdőt CsehországbanA dm hasonló tesztje után a másik nagy lánc is lépett, a vásárlóknak csak egyszer kell megvenniük a flakont, amit újratölthetnek egy automatából.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Rossmann tulajdonosa csak azokat az országokat támogatná, ahol nincs túl sok gyerekDirk Rossmann szerint ez a kulcsa Afrika fejlődésének és az Európába áramló menekültek megállításának is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFontos termékkörben drágább a dm itthon, mint Ausztriában és NémetországbanOlvasónk segítségével összehasonlítottuk a magyar, az osztrák és a német dm árait, és nincs benne köszönet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bolt boltlánc drogéria Rossmann üzlet üzletlánc Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.

Debreczeni Anna
2023. december 5. 08:48 Élet, Támogatói tartalom

Csaknem egyhavi nettó átlagkeresetet költünk magánegészségügyi ellátásra évente, pedig volna olcsóbb megoldás

Magyarországon csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik magán egészségbiztosítással.

Avatar
2023. december 4. 16:22 Közélet

Az MVM innovációja miatt ugrott meg az átalányt fizető gázfogyasztók számlája

Számos átalány fizetést/egyenletes részszámlázást választó háztartás nem érti, miért kaptak kiugró összegű számlákat a 2023-24 első hónapjaiban, miközben várható fogyasztásuk, a számláikban szereplő átalány mennyisége nem nő, esetleg még csökken is.