Venezuelával kapcsolatban már ritkán lepődnek meg igazán bármin is a külföldi megfigyelők, az országnak most mégis sikerült meglepnie még sokat látott olajipari szakembereket is. Miközben egy évvel ezelőtt az ország kőolaj-kitermelő szektora szinte a teljes összeomlás állapotában volt, és a felhozatal a napi félmillió hordót sem érte el, azóta megduplázódott, és múlt héten már 908 ezer hordóra rúgott – írja a Bloomberg megbízható forrásokra hivatkozva.
Venezuela a világ legnagyobb igazolt kőolajtartalékával rendelkezik, és a csúcson napi 3 millió hordó körül volt a kitermelése. Ennek oroszlánrészét az állami PDVSA hozta felszínre, de a vállalat ugyanúgy járt, mint maga az ország: a kizárólag rövid távú hatalmi és pénzügyi szempontokat követő gazdálkodás lényegében csődbe vitte. Mindezt pedig tetézték a Donald Trump elnöksége alatt életbe léptetett amerikai szankciók, amelyek a nemzetközi partnerek nagy részétől elvágták az országot és a társaságot is.
Miután a külföldi partnercégek és dolgozóik elmentek, a szakértelem és a karbantartás hiánya gyorsan leamortizálta a teljes venezuelai olajszektort. A belföldi üzemanyag-ellátás is erősen akadozott, külföldre pedig csak trükkösen lehetett eladni a kőolajat. Az exportált venezuelai kőolaj jelentős része Kínában köt ki, miután hajók közötti tengeri áttöltéssel, kikapcsolt jeladókkal és fedővállalatok sorával lehetőleg követhetetlenné tették az eredetét.
Technikailag pedig iráni segítségre van szükség, hogy exportképes anyagot állítsanak elő. A venezuelai kőolaj ugyanis rendkívül sűrű, és könnyebb iráni olajfajtával keverik össze, hogy jobban eladható elegyet kapjanak. (Korábban a venezuelai kitermelés jelentős része az ilyen típusú anyag feldolgozására épített amerikai finomítókba került, de ez a szankciók bevezetése után többé már nem volt lehetséges.)
Ahogy az egész venezuelai gazdaságot a vadkapitalizmus szabadon engedése rázta fel tetszhalott állapotából, a PDVSA-nál is nagyon hasonló a helyzet. A társaságnál már nincs meg az a szakértelem, amely a kitermelés növeléséhez szükséges, de az országból azért nem menekült el az összes szakember. Őket az utóbbi időben projektalapon, alvállalkozóként alkalmazzák*Esetenként ugyan az illetők papíron továbbra is PDVSA-alkalmazottak, de a magántársaságok kölcsönveszik őket a projekt idejére, és ilyenkor a fizetést is a vállalkozóktól kapják az illetők., a kifizetés pedig nem ritkán egy-egy táskányi dollár formájában történik az amerikai üzleti hírügynökség helyi forrásai szerint.
De az is előfordul, hogy ócskavassal fizet az állami vállalat, amelyet aztán külföldre adnak el az új tulajdonosai. Ez az ócskavas a régóta nem használt, tönkrement berendezések, vezetékek szétbontásából származik, miközben a kitermelés növelését szolgáló erőfeszítéseket természetesen az aránylag legjobb állapotú – gyakran külföldi partnerek által hátrahagyott – mezőkre koncentrálják.
Nicolas Maduro elnök azt a célt tűzte ki, hogy az ország olajkitermelése ismét érje el a napi egymillió hordót. Ez nincs is messze, ám a Bloomberg által elért szakértők kételkednek benne, hogy ez hosszabb távon is fenntartható lenne, a további növelés esélyeiről nem is beszélve. A berendezések említett kannibalizálása miatt a mezők egy részét csak óriási beruházások után lehetne ismét termelésbe állítani, de a működő olajkutak körül is sok a baleset és tűz a kisüzemi fusizás miatt. A novemberben már átlagosan napi több mint félmillió hordós export fenntartásához pedig az iráni szállítások folyamatosságára is szükség van, és az egyelőre – mindkét országgal szemben – érvényben lévő amerikai szankciók miatt ezt sem lehet biztosra venni.
Vállalat
Fontos