Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. július 20. 11:04 Vállalat

Rehabilitációs kezelésre szorul az Audi-vezér hosszú Covid miatt, ami az egész csoport jövőjére kihathat

Az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann két-három hónappal ezelőtt megfertőződött a koronavírussal, és kórházi kezelésre is szorult. Felépülése után igyekezett visszatérni korábbi munkatempójához, azonban az úgynevezett hosszú Covid tüneteit észlelte magát, ezért múlt héten hosszabb rehabilitációs kezelésre vonult – írja a Business Insider német kiadása. Az információt a cég megerősítette a lap számára.

A fejleményt sokan fogadták aggodalommal az Audit is magában foglaló Volkswagen-csoportban, mivel Duesmann nemcsak a Magyarországon is gyárral rendelkező márkát vezette, hanem a csoportszintű fejlesztési területet is. Márpedig ennek most kiemelt jelentősége van, hiszen a következő évek fogják eldönteni, hogy a Volkswagen az elektromos autók korának is meghatározó szereplője lesz-e. Ennek köszönhetően a csoportban legalább olyan fontos vezetőnek tartják Duesmannt, mint a konszernt vezető Herbert Diesst.

Azt egyelőre nem tudni, hogy meddig tarthat a kezelés, már csak azért sem, mert a hosszú Covidról nem túl bőséges a szakirodalom. Magához a betegséghez hasonlóan sokfélék lehetnek a tünetek, sokan számolnak be levertségről és krónikus fáradtságról, és gyakran fordul elő légszomj, koncentrációs és memóriazavar, sőt depresszió is.

Az eddigi eredmények szerint a kezelések gyakran eredményesek, de a siker egyáltalán nem garantált. Egy tanulmány szerint a Coviddal kórházban kezeltek a felépülésük utáni kilenc hónapban átlagosan 60 napot hiányoztak munkahelyükről. Az is előfordul, hogy valaki egyáltalán nem tudja ellátni a korábbi munkáját.

A Business Insider szerint azonban az Audinál egyelőre nem gondolkodnak Duesmann utódlásán, bíznak benne, hogy a menedzser teljesen felépül, és ismét a korábbi lendülettel tud majd dolgozni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyetlen ígért új nagyvállalati munkahely átlagosan 16 millió forintba került tavaly az adófizetőknek52 cég kapott 105 milliárdot. Ebből 18,6 milliárd olyan cégekhez került, ahol csökkent a munkavállalók száma.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Audi covid koronavírus Volkswagen Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Jandó Zoltán
2023. november 30. 04:34 Pénz, Vállalat

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez a dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Stubnya Bence
2023. november 27. 04:34 Közélet, Vállalat

Kell-e félteni a magyar dolgozókat a vendégmunkásoktól?

Az ellenzék szerint káros a vendégmunkásokat hazai jelenléte, a kormány szerint a magyar munkahelyeket védik. De mi történik eközben a munkahelyeken?

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.