Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. február 12. 11:15 Vállalat

Nem a koronavírus-oltás miatt megy jól az AstraZenecának

“Annak ellenére, hogy a világjárvány jelentős hatással volt a piacra, az éves bevételünk kétszámjegyű növekedést ért el” – mondta Pascal Soriot, az AstraZeneca vezérigazgatója, amikor a 2020-as pénzügyi eredményeket kommentálta. A megfogalmazás ezúttal fontos: a cég bevétele nem “annak köszönhetően” nőtt, hogy világjárvány van, hanem “annak ellenére”.

A társaság 2020-as pénzügyi teljesítményét ugyanis a koronavírus-oltás eleve nem befolyásolta, hiszen annak értékesítése csak az év legvégén kezdődhetett el, de egyelőre egyébként sem keres rajta a cég, mert önköltségi áron értékesíti a vakcinát.

A cég 26,6 milliárd dollár árbevételt ért el 2020-ban, és ez 10 százalékos éves növekedésnek felel meg. A 26,6 milliárdból 11,4 milliárd, azaz a teljes bevétel 43 százaléka az onkológiai gyógyszerek értékesítéséből származott, ez a szegmens 24 százalékkal bővült.

Az AstraZeneca a koronavírus-oltással kapcsolatban azt vállalta, hogy az önköltségi árat a világjárvány végéig megtartja. Az azonban nem egyértelmű, hogy pontosan milyen feltételek teljesülésekor jelenti majd ki a cég, hogy álláspontja szerint vége van a pandémiának, és elkezdheti profittal árulni a készítményt.

Az AstraZeneca oltását az Európai Unió gyógyszerügynöksége is engedélyezte, Magyarországon is oltanak már vele, de számos országban egy bizonyos kor (60-65 év) felett nem használják, mert a klinikai tesztekből erre a korosztályra kinyerhető adatok mennyiségét nem tartják megfelelőnek. Bár a WHO szakmai véleménye szerint a vakcinával be lehet oltani az időseket is, Magyarországon egyelőre csak a 60 év alatti krónikus betegeknek kezdték el adni az oltást.

Egy kis merítésű dél-afrikai vizsgálat szerint az oltás a Dél-Afrikából indult mutáció ellen kevésbé hatásos (az eredményeket még további vizsgálatoknak kell követniük), de a betegség súlyosabb lefolyása így is megelőzhető vele. A cég most azt mondja, hogy már dolgozik a különböző mutációk ellen egyaránt védő vakcinán, de ezt csak 2021 őszére ígéri.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogyan lehet nyereséget elérni egy 3 dolláros koronavírus-oltáson?Rengeteg pénz emészt fel a fejlesztés, és mégis lesznek 1000 forint alatt elérhető oltások.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMennyiségi áttörést hozhat az AstraZeneca oltásaOlcsóbb és sima hűtőben szállítható a vakcina, amelynek beadását az Egyesült Királyságban elkezdték.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat AstraZeneca bevétel eredmény gyógyszer koronavírus oltás rák Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. május 16. 05:50 Vállalat

Veronai operaelőadással és Lego-készlettel indult, milliárdos céget épített

Somogyi Zsoltnak parkolási válllalkozása van, de ha teheti, ő nem jár autóval. A Parkl regionális terjeszkedésbe fogott.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 19. 17:21 Pénz, Világ

Most örül a piac, de ördögi körbe kerülhet a román gazdaság

Többkörös megszorításra lehet szükség Romániában, miután az elmúlt években a túlköltekezés hajtotta a gazdaságot. Új kormány júniusra várható.

Stubnya Bence
2025. május 19. 13:17 Adat

Pont a távmunka hazai megugrása után döntött a Mol a home office teljes visszavonása mellett

Csaknem 30 ezer fővel nőtt az év elején a rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában dolgozó magyarok aránya.

Stubnya Bence
2025. május 19. 05:50 Adat, Közélet

Nem maradt sok esély a minimálbér jövő évi 13 százalékos emelésére

Az emeléshez a tavaly készült makrogazdasági előrejelzés számainak kellene teljesülnie, de nem úgy néz ki, hogy teljesülni fog.