Jack Ma üzleti karrierje során már legyőzött néhány komoly akadályt. Mint a G7 korábbi cikkéből kiderül, az 1980-as években még a KFC-be sem vették fel, az egyetemre is csak negyedszerre jutott be. Aztán 1995-ben találkozott az internettel, 1999-ben egy kölcsönből megalapította az Alibabát, amelyet a világ egyik legnagyobb online piacterévé tett, így a világ egyik leggazdagabb emberévé vált. 

Ma két éve 40 milliárd dolláros vagyonnal vonult vissza a cég vezetésétől, hogy új kihívásokat keressen. Az új kihívások egyike pedig nem kisebb falat, mint a Föld képletes kilapítása, a globalizáció gyökeres átformálása, a multinacionális nagyvállalatok kereskedelmi-gazdasági dominanciájának megtörése és a kkv-k globális hódításának elősegítése.

Ma először 2016-ban beszélt az ötletéről, a terv lényegét egy 2019-es davosi beszédében foglalta össze: 

Mi hiszünk a globalizációban, de sokan mások nem hisznek benne, mert nem inkluzív. Hogyan tudnánk javítani ezen? Az elmúlt 20 évben a globalizációt 60 ezer cég irányította, képzeljék el, ha ezt a számot 60 millióra tudnánk növelni (…) Összpontosítsunk a fejlődő országokra, a fiatalokra és a vállalkozókra!

Az inkluzív globalizáció kulcsa szerinte a kisvállalatok kereskedelmi költségeinek radikális csökkentése, ezért létrehozott egy eWTP (electronic world trade platform, azaz elektronikus világkereskedelmi platform) nevű rendszert, amelyen keresztül egyes, résztvevő országok kistermelői vámmentesen, minimális adminisztrációs költségekkel, “egyetlen mobiltelefon segítségével” tudnak “globálisan adni, venni, szállítani, fizetni”. Más szóval a kilapítás a nagyvállalatokkal szembeni versenyhátrány csökkentését jelenti, amelyen keresztül Ma szerint radikálisan növelhető a kereskedelemben résztvevő cégek száma.

Smarthub, OneTouch, vámmentes

Az eWTP jelen formájában egy hangcsoui központból (itt született Jack Ma, és itt van az Alibaba központja is) és négy regionális logisztikai elosztóközpontból áll, amelyek Malajziában, Ruandában, Belgiumban és Etiópiában üzemelnek.  

Ezek fizikai valójukban repterek közelében lévő “okos” logisztikai bázisok, ahol elvégzik a vámügyintézést, raktároznak és fulfillment szolgáltatást is vállalnak (ez azt jelenti, hogy nemcsak raktározzák az árut, hanem kezelik az árukészletet és kielégítik a megbízó céghez beérkező megrendeléseket), derül ki Lauren Johnson, a londoni School of Oriental and African Studies egyetem kutatójának írásából.

Az eWTP piacteret is ad, és a szállítmányozást is intézi. Előbbi köti össze az (egyelőre jellemzően) kínai vevőket a (jellemzően fejlődő országbeli) eladókkal. A dolog zökkenőmentességéért az Alibaba OneTouch nevű platformja felel, amellyel a kkv-k a közvetítőket kiiktatva, online foglalhatnak helyet kis mennyiségű árujuknak konténerhajókon. 

Szenegálba érkeznek a maszkok Jack Ma alapítványától, az Ethiopian Air gépén, az eWTP segítségével. (SADAK SOUICI / AFP)

Ennek az a jelentősége, hogy a konténereket tucatjával vagy százasával telepakoló nagyvállalatok a nagyobb árumennyiségre jóval alacsonyabb egységnyi áron tudnak szerződni, míg a konténernél kisebb mennyiséget exportáló kkv-k számára nemcsak kedvezmény nincs, pluszköltséget jelent, hogy a kevés áru mozgatására áruaggregáló szolgáltatókkal kell szerződniük. Utóbbi cégek maguk szerződnek a hajóstársaságokkal, és maguk töltik fel a konténereket a kis exportőröktől begyűjtött áruval. Egy szó mint száz, a korábbi bonyolult és drága folyamat helyett Jack Ma olcsóbb és gördülékenyebb szállítást ígér.

Mindemellett a platform e-fizetési szolgáltatásokat is nyújt, és a résztvevő cégeknek digitális tanácsadást és kapacitásfejlesztést is ajánl. “A szabadkereskedelmi övezetekkel az a baj, hogy a nagyvállalatok számára lettek kialakítva. Mi szeretnénk létrehozni egy szabadkereskedelmi övezetet a kisvállalatok számára, 24 órás vámügyintézéssel, és vámmentességgel az 1 millió dolláros bevétel alatti exportőröknek – mondta Jack Ma.  

A Covid alatt bejött

Az eWTP rendszer ruandai tesztjét a Kereskedelmi Világszervezet és a davosi Világgazdasági Fórum is támogatta, és ebben a ruandaiak szerint a helyi termesztők a közvetítők kiiktatásával a korábbi nyolc dollár helyett most 12 dollárt tudnak keresni egy kiló Kínába exportált kávén.

Ennél is fontosabb volt az utóbbi időben, hogy Jack Ma alapítványa a platformon keresztül juttatott el több millió arcmaszkot és tesztkitet a fejlődő országokba tavasszal, a koronavírus-járvány kitörése után, amikor a világ nagy logisztikai hálózatai megremegtek. A ruandai és etiópiai központok fontos szerepet játszottak az afrikai maszkelosztás terén, és ennek farvizén azóta az Ethiopian Air partnerségre is lépett az Alibabával.

A logisztika tehát működik, az már egy másik kérdés, hogy mindez vajon elhozza-e a kkv-k exportforradalmát, illetve hogy ez egyáltalán kívánatos-e.

Ahogy Ma is utal rá, a kkv-k nem nagyon exportálnak, a Kereskedelmi Világszervezet 2016-os jelentése szerint például a fejlődő világban az ipari kkv-k értékesítésének 7,6 százaléka megy csak exportra, míg a fejlett világban a 250 fő alatti cégek az export harmadát bonyolítják. Az empirikus adatok alapján a cégek csak egy nagyon kis része képes exportálni, az exportáló cégek jellemzően nagyobbak és magasabb termelékenységgel bírnak, mint a nem exportáló cégek, az exportstátusz (azaz hogy egy cég exportál-e vagy sem) pedig tartós és ritkán változik.

Az utóbbi tíz évben e téren nem mértek elmozdulást, dacára annak, hogy egyrészt az eWTP-t megelőzően már jó pár kkv-kra szakosodott, nemzetközi szállítást is vállaló piactér ütötte fel a fejét a világon, az eBaytől az Alibabán át a japán Rakutenig, mérsékelt sikerekkel (a Rakuten például az Amazonnal fej-fej mellett áll a japán belpiacon, de nemzetközi terjeszkedése nem volt túl sikeres); másrészt a szállítási költségek, az adminisztrációs és pénzügyi terhek és a vámok a világ legtöbb országában tartósan lefelé tendálnak. 

A tudomány nem szereti

Az optimizmust a korábbi tendenciák mellett erősen árnyalja, hogy a kkv-k exportreneszánsza ellentmond majdnem mindennek, amit a kereskedelemgazdaság a kérdésről tud.

A kereskedelem cégek közti eloszlását 2003-as tanulmányában Marc Melitz, a Harvard professzora rendezte modellbe, aki abból indult ki, hogy mind a hazai piacra, mind az exportra való termelésnek vannak fix költségei, ám ez az export esetében magasabb, hiszen a külföldi piacra belépni pluszköltségeket jelent (szállítás, vám, marketingköltés, brandépítés stb.).

Emiatt csak azoknak a cégeknek éri meg exporttal próbálkozni, amelyek képesek kitermelni a pluszköltségeket, más szóval magasabb a termelékenységük, mint ami pusztán a belpiaci profittermeléshez szükséges. Ezért egy adott szektorban a közepesen termelékeny cégek inkább belföldre termelnek, a legtermelékenyebb cégek belföldre és külföldre is. Vagyis aki nem tud exportálni, az azért nem tud, mert nem elég hatékony. 

Bár Jack Ma ezen a helyzeten az exportálás költségeivel akar változtatni, Melitz modellje alapján ennek nem sok teteje van. Ebben a helyzetben ugyanis az exportálás költségeinek csökkenése (akár vámcsökkentés, akár az adminisztratív szabályok könnyítése, akár a logisztikai költségek csökkenése) esetén nő az exportképes cégek jövedelmezősége, ezért növelik termelésüket és exportjukat. Az exporttermelés növekedésével nő az inputok iránti igény (munkaerő, alapanyagok stb.), ezért nőni fog az inputok ára, ezzel a termelés költsége is. Ha pedig a liberalizáció kétirányú, akkor a külföldi konkurencia árai is csökkennek a belpiacon. Ez a két folyamat lenyomja a belföldi cégek jövedelmezőségét. Ezzel az addig csak belpiacra termelő, gyengébb termelékenységű cégek bajba kerülnek, a magasabb termelékenységű exportőrök viszont az ő kárukra növelni tudják belpiaci részesedésüket is.

Jack Ma terve azt célozza, hogy a költségcsökkentés csak a kkv-szektort érintse, azaz a kkv szektor jövedelmezősége nőjön a nagyvállalati szektor jövedelmezőségének változatlansága mellett. Azonban ha feltételezzük, hogy a kkv-k is racionálisak, versengenek egymással és profitmaximalizálásra törekszenek, akkor a fent leírt kiválasztódás a körükben is elindul, és a sikeresebbek megszűnnek kkv-nak lenni. Ettől persze az adott fejlődő országokbeli szektorok jövedelmezőségének és hatékonyságának jót tesz a dolog, és általában véve a gazdasági kibocsátás és az aggregált jólét vélhetően nőni fog; viszont az exportőrök számának radikális növekedése nem egyértelmű.

Lehet, hogy nem is jó

Vannak, akik szerint az egyenlőség szempontjából sem lenne sok értelme a dolognak. Bár Jack Ma szerint a globalizáció negatív oldalát a nagyvállalatok túlhatalma okozza, Michael Pettis, a pekingi egyetem tanára például régóta hangoztatja azt a nézetét, hogy a kereskedelmi egyenlőtlenségek végső soron az országok megtakarítási rátái közti különbségből fakadnak, a megtakarítási ráták különbségei pedig munkaügyi döntésekből következnek. 

Eszerint Németország vagy Kína azért ér el nagy kereskedelmi többletet az Egyesült Államokkal vagy Nagy-Britanniával szemben, mert a termelékenységéhez képest alacsonyabbak a bérek, azaz a munkások a munkájuk értékének kisebb részét kapják meg. Ezzel kevesebb pénz jut a háztartásokhoz, amelyek jellemzően fogyasztanak, és több a tőketulajdonosokhoz, vállalatokhoz, amelyek megtakarítanak és befektetnek. Amerikában és a briteknél a háztartások részesedése nagyobb az össztermékből, ezért magasabb a fogyasztás aránya is. Következésképpen az áruk a többet megtakarító, többet befektető és ennek folyományaként többet termelő gazdaságokból a többet fogyasztók felé fognak folyni.

Pettis szerint a globális kereskedelmi rendszer kilapítása nem oldaná meg a globalizációhoz köthető társadalmi feszültségeket, sőt akár növelheti is azokat, miután a kereskedelem költségeinek csökkentése versenyképességi versenyt eredményez, amelyre egyes országokban a bérek lenyomásával reagálhatnak. Ebből a szempontból tehát a globalizáció inkluzívvá tétele nem logisztikai, hanem munkaügyi, adópolitikai lépésekkel lenne elérhető, amelyeket jóval nehezebb meglépni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ Alibaba globalizáció internetes kereskedelem Jack Ma kkv logisztika Olvasson tovább a kategóriában