Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. május 20. 12:21 Vállalat

Szellemgyár lehet a debreceni BMW-üzem néhány hónapig

Nem is olyan kicsi ellentmondásba került a debreceni BMW-gyár indításának eltolása miatt a bajor autógyártó globális és itteni vezetése. Oliver Zipse, a BMW konszern elnöke két hete szó szerint úgy fogalmazott (pdf), hogy a gyár nyitását egy évvel elhalasztja a csoport, a helyi leány azonban a kezdetektől néhány hónapos csúszást emleget, és erre erősített rá múlt hét végén Michele Melchiorre, a BMW Group debreceni gyárigazgatója is.

Eddig nem volt csúszás

Bár az ellentmondás részben feloldható azzal, hogy Oliver Zipse konkrétan az üzem megnyitásáról beszélt, Michele Melchiorre és a helyi leányvállalat pedig a kezdetektől szisztematikusan az építkezés csúszásáról kommunikált, a helyzet így is furcsa. A két nyilatkozatból ugyanis valami olyasmi bontakozik ki, hogy az építkezés ugyan csak néhány hónapot tolódik a koronavírus-járvány miatt, a gyár viszont a tervezettnél csak egy évvel később kezd el termelni. Ez nagyjából kétféleképpen képzelhető el:

  1. vagy már eddig is több hónapos csúszásban volt a kivitelezés, és ehhez adódik hozzá a mostani még néhány hónap, és ezek együttesen kiadják az egy évet;
  2. vagy az egység megépül ugyan mindössze néhány hónapos csúszással, de ezután egyfajta szellemgyárként hónapokig üresen áll, esetleg valamiféle elnyújtott próbaüzem zajlik csak, és a tényleges termelés valóban egy évvel később indul meg.

Az első lehetőséget maga Michele Melchiorre zárta ki azon a múlt pénteki eseményen, ahol a debreceni üzemnek otthont adó, már előkészített ipari területet hivatalosan átvette a BMW. A gyárigazgató ugyanis azt mondta, hogy

rendkívül elégedettek a projekthez kapcsolódó már megvalósult folyamatokkal, melyeknek köszönhetően az eredeti tervek szerint kezdhették meg az építkezés első lépéseit.

Mivel így egy még kevésbé racionális verzió maradt csak, a BMW-nél rákérdeztünk, hogy valóban lesz-e egy pár hónapos időszak, amikor csak úgy áll magában az elkészült gyár, vagy esetleg valami más a cégvezetők állításai között feszülő ellentmondás magyarázata. A társaság reagált is megkeresésünkre, ám erre a kérdésre konkrét választ nem adtak, mindössze megismételték a már korábban is elhangzott állításokat, miszerint

  • továbbra is elkötelezettek a debreceni beruházás mellett;
  • a gyár megépítése a csoport hosszú távú növekedési törekvéseit támasztja alá;
  • a koronavírus-járvány miatt az építkezés lelassul;
  • a teljes megvalósulási időterv jelenleg felülvizsgálat alatt áll, hónapokban mérhető csúszást feltételeznek; 

illetve megértésünket kérték, hogy további információt nem tudnak a témában biztosítani.

Nem kell szerződést módosítani

A néhány hónapos késést építette be narratívájába a kormányzat is, illetve a témában a kabinet részéről jellemzően megnyilvánuló Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szintén a már említett múlt hét pénteki átadáson nyilvánult meg a témában, a késés várható hossza mellett azonban volt egy olyan félmondata, ami akár magyarázatot is adhat a kettős kommunikációra. A tárcavezető szó szerint úgy fogalmazott:

egy ilyen volumenű beruházásnál természetesnek kell tekintenünk, hogy az építkezés menetrendje kapcsán néhány hónapos változtatásra sor kerül. Azonban szeretném leszögezni, hogy minden a szerződéses keretek között fog így is történni, semmilyen megkötött szerződés módosítására nincsen szükség.

Az nem teljesen egyértelmű, hogy milyen szerződésekre utalt Szijjártó, de a megjegyzés alapján még az sem elképzelhetetlen, hogy valamelyik megállapodásban – például a bő másfél éve aláírt támogatási szerződésben – rögzítettek valamiféle ütemtervet. Mindenesetre a BMW-gyár tervezett nyitásáról – ahogy erre a cégnél most is felhívták a figyelmünket – még sosem hangzott el hivatalos dátum; a többség egy olyan jegybanki elemzésből indult ki, amely a beruházás gazdasági hatásait elemezte, és amelyben 2023-as rajt szerepelt (pdf). Ezt azonban a vállalat részéről nem erősítették meg, ezért is írtuk korábban, hogy azt sem tudni, mihez képest tolódik a beruházás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár a koronavírus-járvány előtt eldőlhetett, hogy halasztják a BMW-gyáratMegritkultak a találkozók a németekkel, amiből sok beszállító erre következtetett. Az állami projektek viszont az utolsó pillanatig dübörögtek a projekt körül.

A 2023-as indulás ugyanakkor a kecskeméti Mercedes-gyár építésének tapasztalatai alapján elég reálisnak tűnt. Akkor az együttműködési megállapodás és a termelés megindítása között nagyjából 3,5 év telt el, az alapkőletételtől kezdve – amit a BMW esetében 2020 nyarára terveztek – pedig 2,5 évre volt szükség a gyár átadásához. Utóbbiból a gyártástesztelésre nagyjából fél évet szántak, illetve ez előtt néhány hónapig a berendezéseket is tesztelték, bár nyilván ez bizonyos építési folyamatokkal párhuzamosan is mehet.

Az akkori helyzet annyiban hasonló volt, hogy a megállapodás aláírását követően jött egy masszív gazdasági sokk (a 2008-as válság), ami az autóipart is elég súlyosan érintette. Most a beruházás későbbi szakaszában érkezett a koronavírus-járvány, amiről eleinte azt remélték, hogy csak rövid ideig bénítja meg a gazdaságot, ám most már látszik, hogy hosszabb negatív hatással kell számolnunk. Az autóipar pedig ezúttal is a leginkább érintett ágazatok között van, és a szektorban már senki nem számol azzal, hogy rövid távon visszaállhat a járvány előtti szintre az iparág teljesítménye.

Márpedig az új debreceni gyárnak elég nagy lesz a kapacitása. A cégnél lapunk kérdésére megerősítették, hogy továbbra is évi 150 ezer autó gyártását tervezik az üzemben, amely ezer embernek ad majd munkát. Az egységben az elképzelések szerint ugyanazon a soron készülhetnek majd belsőégésű és elektromos meghajtást használó modellek is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzerencsénk lesz, ha csak egy évet csúszik a debreceni BMW-gyár építéseAz előző válsághoz képest sokkal gyorsabban kéne talpra állnia az autógyártásnak ahhoz, hogy csak egy év legyen az eltérés az eredeti tervektől.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat BMW-gyár debrecen Szijjártó Péter Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. március 20. 12:56 Vállalat

Akár bírságot is kaphat a BYD a magyar gyára miatt az Európai Bizottságtól

A BYD számára nem lesz magyar munkaerő, magyar energia, de a hazai beszállítók sem állnak készen.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.