Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. január 15. 10:32 Vállalat

Történelmi vereséget szenvedett a Boeing az Airbustól

Elvesztette első helyét a világ repülőgépgyártói között a Boeing. Az amerikai vállalat tegnapi közleménye szerint tavaly 380 repülőgépet adott át megrendelőinek, miközben az Airbusnál 863 volt ugyanez a szám.

Ilyen mértékű hátrányra nem volt példa azóta, hogy 45 évvel ezelőtt elkezdődött a két vállalat versengése az A300-as típus bemutatkozásával. Azóta egyébként a mostani az Airbus mindössze tizedik győzelme, egyben az első 2011 óta.

 

A Boeing legfeljebb azzal vigasztalódhat, hogy a széles törzsű gépeknél 80 repülővel megelőzte az Airbust, köszönhetően a 253 átadásnak. (Ebből következően az egyfolyosós kategóriában 690-127-re nyert az európai cég.) Ez részben annak köszönhető, hogy az év vége felé a Boeing felpörgette a 787 Dreamlinerek leszállítását, és végül 45-öt adott át belőle – írja a Bloomberg.

A Boeing rossz eredménye persze nem meglepő annak fényében, hogy a típus két példányának lezuhanása után tavaly márciusban világszerte megtiltották a vállalat legnépszerűbb gépe, a 737 Max használatát, és a repülési engedélyt azóta sem kapta vissza. Ennek tudható be az is, hogy az amerikai cég 2019-et csökkenő rendelésállománnyal zárta: 246 új megrendelést kapott, 333-at viszont visszamondtak.

Egyébként a Bloomberg egy másik tegnapi cikkében arról írt, hogy az indonéz Lion Air fontolgatta, hogy pilótáit szimulátoros átképzésre küldi, mielőtt elkezdik repülni a Maxokat, de 2017-ben a Boeing meggyőzte, hogy erre semmi szükség. A rákövetkező évben zuhant a tengerbe a légitársaság egyik 737 Max gépe 189 emberrel a fedélzetén, jelentős részben azért, mert a pilóták nem ismerték a típus új repülésvezérlő rendszerét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre durvább dolgok derülnek ki az utóbbi fél év repülőgép-katasztrófáirólErős állítások jelentek meg az amerikai sajtóban az ország repülési biztonságáról, miután fél év alatt a Boeing két, szinte vadi új gépe zuhant le.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Airbus Boeing Boeing 737 MAX Lion Air Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.