Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. szeptember 12. 16:20 Vállalat

Tényleg baj van a világgazdasággal, alig vesznek új repülőket

Példátlanul sikeres évek vannak a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, a széles törzsű típusok piacát együttesen uraló amerikai Boeing és páneurópai Airbus mögött. Olyan tempóban kapták a megrendeléseket, hogy az előbbinél körülbelül hét évre előre le van kötve a gyártókapacitás.

Úgy tűnik azonban, hogy a boldog időknek egyelőre vége. Ez a Boeing esetében egyértelműbb, hiszen a vállalat legfontosabb típusa, a keskenytörzsű 737 Max két katasztrófája után elrendelt repülési tilalom továbbra is érvényben van, és csak nagyon óvatos jóslatok jelennek meg azzal kapcsolatban, hogy mikor emelkedhet ismét a levegőbe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjabb kínos kérdésre kell válaszolnia a Boeingnak a tragédiák miattA Boeing nem tájékoztatta a légitársaságokat és a felügyeletet arról, hogy a 737 Max esetében semmi sem hívja fel a figyelmet az érzékelők meghibásodására.

Idén augusztus végéig a Boeing 276 repülőgépet adott át megrendelőinek, miközben a megrendelések nettó száma (új rendelések mínusz lemondások) -85 volt. Ebben nemcsak a 737 Max problémái játszottak szerepet, hanem légitársasági csődök is. A cégnél így az újonnan megrendelt és a leszállított gépeinek aránya -0,31 volt, pedig a Bloomberg adatai szerint utoljára a válság idején, 2009 elején volt példa negatív értékre.

Ez a szám*angolul book-to-bill ratio az iparág egyik fontos mutatója. Ha +1, az az jelenti, hogy pont ugyanannyi gépet rendeltek meg, mint amennyit az adott cég átadott a megrendelőinek. Az utóbbi években azonban jellemzően bőven efölött volt, így alakult ki az említett hosszú várólista a Boeingnál.

Nem tudjuk, milyen lenne a Boeing mutatója a 737 Max problémái nélkül, ám George Ferguson, a Bloomberg Intelligence elemzője arra hívja fel a figyelmet, hogy ha csak ez lenne a gond, azt kellene látnunk, hogy a nagy rivális Airbus hasít. Ám ez nincs így, sőt: az Airbusnál idén eddig nettó 95 megrendelés jut 500 átadott gépre, vagyis az európai vállalat mutatója (0,19) is igen messze van az 1-től.

Persze ez nem meglepő annak fényében, hogy a repülés az egyik leginkább ciklusérzékeny ágazat, márpedig mostanában nagyítóval kell keresni a jó híreket a világgazdasággal kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEddig a túl kevés pilóta volt a baj, most már a túl sokKét napig megbénult a British Airways működése a pilóták sztrájkja miatt, a menedzsment mégsem enged a követeléseknek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Airbus Boeing Boeing 737 MAX repülőgép Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.