Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. január 23. 09:58 Tech, Vállalat

Tavaly több pénzt hoztak a videojátékok Amerikában, mint a mozifilmek az egész világon

Rekordot döntöttek tavaly a számítógépes játékokhoz kötődő bevételek az Egyesült Államokban. A 43,3 milliárdos dolláros összeg 18 százalékos növekedés 2017-hez képest az ágazat amerikai cégeit összefogó Entertainment Software Association és a piackutató NPD Group adatai szerint.

Ha a számok pontosak, akkor 2018-ban a számítógépes játékok több bevételt termeltek az országban, mint a világ összes mozija együttvéve.

Utóbbiak a tavaly év végi előzetes adatok szerint 41,7 milliárd dollárt hoztak az üzemeltetőik számára. Az előbbinél nemcsak a szoftverek, előfizetések és játékon belüli vásárlások 35,8 milliárd dolláros összegét vették figyelembe, hanem az olyan hardvereket is, mint a konzolok és a játékcélra vett perifériák (például billentyűzetek és egerek). Az utóbbi sorokon 7,5 milliárd dollár bevételt könyvelhettek el a piaci szereplők.

Az teljesen biztosra vehető, hogy a játékipar kényelmesen maga mögé utasította a streamingszolgáltatókat, vagyis azokat a vállalatokat, amelyek az interneten keresztül juttatják el tartalmaikat a fogyasztókhoz, mint például a filmeket terjesztő Netflix vagy a zenére szakosodott Spotify. Utóbbi ágazatnak ugyanis be kellett érnie tavaly mintegy 28,8 milliárd dolláros bevétellel.

A Techcrunch cikke szerint nem véletlen, hogy a streamingszolgáltatók ma már nem a hagyományos médiavállalatokat, hanem a játékfejlesztőket tekintik fő riválisaiknak. A Netflix vezérigazgatója legutóbbi, a részvényeseknek szóló levelében azt írta, hogy cége számára nagyobb veszélyt jelent a világ legnépszerűbb számítógépes játéka, a Fortnite, mint az HBO. Reed Hastings arra is emlékeztetett, hogy amikor tavaly októberben a YouTube néhány percre elérhetetlenné vált, hirtelen megugrott az érdeklődés a Netflix szolgáltatása iránt.

Az NPD Group szerint a játékipar valamennyi szegmense növekedni tudott, azaz nemcsak a mobiltelefonokon és konzolokon, hanem a személyi számítógépeken futó játékok forgalma is nőtt. Ennek pedig örülhetnek a készülékgyártók is. A sokat játszók ugyanis nem elégednek meg az olcsó tucatmegoldásokkal, hajlandók sokat költeni a legjobb videokártyákra vagy éppen egerekre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár százmilliókat lehet kaszálni videójátékozássalAz idén már 906 millió dolláros bevételt hozhat az iparág, amely arra épül, hogy tömegek nézik hogyan játszik néhány profi egy számítógépen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Vállalat fortnite mozifilmek netflix számítógépes játékok Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Torontáli Zoltán
2025. április 1. 14:51 Tech, Vállalat

Jöhetnek a pénztárgépek, amelyek már csak kérésre adnak papíros nyugtát

Az online pénztárgépet 2028 közepéig minden kereskedőnek e-pénztárgépre kell majd cserélnie, ezek már csak külön kérésre fogják kinyomtatni a nyugtát és az áfás számlát.

Torontáli Zoltán
2025. március 3. 06:01 Tech, Vállalat

Világító kutyanyakörvektől jutott milliárdos regionális webshopig három magyar testvér

A pendrive, a longboard és a rovartelep nem jött be, a kutyatáp viszont nagyon, ez a Vargyas testvérek tanulságos útja a nullától az egymilliárdig.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.