Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. május 16. 10:08 Vállalat

Soros György gesztust tett Elon Musknak, beállt a Tesla mögé

Több mint 35 millió dollár értékben vásárolt Tesla-papírokat a magyar származású milliárdos, Soros György befektetési alapja. A Soros Fund Management átváltható vállalati kötvényeket vett, amelyek jövő márciusban járnak le.

Az összeg nem túl jelentős, inkább gesztus értékű, főleg annak tükrében, hogy a Tesla tulajdonosa maga is milliárdos. A hírről beszámoló Reuters hírügynökség szerint Elon Musk kedveli Soros Györgyöt. Úgy tűnik ez a szimpátia kölcsönös, bár az üzleti életben nehéz értelmezni két milliárdos kapcsolatát.

Sokkal inkább tekinthető ez a 35 millió dolláros befektetés egyfajta piacnyugtató lépésnek, hiszen Soros azáltal, hogy megvásárolta a Tesla kötvényeit, kifejezte bizalmát az elektromosautó-gyártó cég iránt, amelyre mostanában rájár a rúd. Persze Soros Györgynek más okból sem teljesenmindegy, hogy mi lesz a Teslával. 2016-ban Musk egy másik cége, az eladósodott SolarCity Corp napelem-gyártó ugyanis 305 millió dollár friss tőkéhez jutott hozzá Soros közvetett segítségével. A cég a napenergiás projektekből származó jövőbeli bevételeinek terhére kapott ennyi pénzt egy Sorosék által kezelt alaptól. Időközben viszont a SolarCity tulajdonosa a Tesla lett.

A Teslának komoly gondjai vannak, óriási elmaradásban van a Model 3 gyártásával, miközben egymás után mondanak fel nála a vezető beosztású munkatársak. A héten jelentette be a Tesla, hogy május végén hat napra leállítja a gyártást a kaliforniai gyárban, hogy megoldást találjanak a gyártósor problémáira, amelyen a Model 3 készül. Az olcsó elektromos autó sikerén függ a cég jövője.

 

Az eredeti tervek szerint hatezer járműnek kellene a futószalagot hetente elhagynia, de még a múlt hónapban is ennek csak a harmadát, kétezer autót tudott a Tesla heti szinten legyártani. Ahogy korábban megírtuk, Elon Musk teljes egészében robotokkal akarta a Model 3-gyártását megvalósítani, ez azonban nem sült el jól. Erre utal az is, hogy azonnal felvenne háromezer alkalmazottat a gyártósorokra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFogyóban a Tesla pénze, közben a beígért autókat sem szállítjaJúnius végére a Teslának mindenképpen fel kellene pörgetnie a Model 3-as gyártását, mert ha nem tud nagyobb mennyiségben értékesíteni, akkor kifogy a pénzből.

A Tesla adósságbesorolását a Moody’s hitelminősítő márciusban a korábbi B3 kategóriáról B2-re rontotta, arra hivatkozva, hogy jelentős elmaradások vannak a Model 3-as gyártásában. A Teslának egy visszahívási akciót is meg kellett hirdetnie, ugyanis a drágább autóikban, a Model S-ben az egyik csavar könnyen korrodálódhat, ami balesetveszélyes. A 2016 áprilisa előtt gyártott autókból 123 ezer darabot kellett visszahívni.

Az önvezető módban halálos balesetet okozó Tesla X híre sem tett jót a cég részvényeinek. Hétfőn Elon Musk már a Tesla dolgozóit nyugtatta, azt állítva, hogy a cég átesett az „alapos átszervezésen”. Úgy tűnik a befektetőket már nehezebb lesz megnyugtatni, de Soros György személye talán segíthet ebben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autó befektetés kötvény soros györgy tesla Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. február 7. 10:10 Vállalat

Az év eleji szigorítás után több ezer kínai jön a BYD-üzemet építeni, de hogy lehet ez?

Kína már nincs a vendégmunkás-kvótánál kedvezményezett országok között, de van egy olyan jogi megoldás, amivel jöhetnek kínaiak.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Jandó Zoltán
2025. február 6. 05:23 Pénz, Vállalat

Megnéztük, mi lett Simicska birodalmával tíz évvel a G-nap után

Az általa lenézett másodvonalhoz és az őt elárulókhoz kerültek Simicska Lajos évekig rejtegetett birodalmának ékkövei.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.

Hajdu Miklós
2025. február 6. 16:02 Közélet

Nehéz helyzetben találhatja magát Európa nyáron a gáztárolók alacsony töltöttsége miatt

Rekordmeleg volt a január, de az egész tél már a hidegebbek közé tartozott. Európa gáztartalékai aggasztó ütemben fogynak.